"- Nincs már messze. - Mindig messze lesz."
- Nehéz?
- Nehéz.
- Vigyem kicsit?
- Nem tudnád.
- Akkor hadd segítsek!
- Bírom.
- Nem úgy nézel ki...
- Ne törődj vele!
- De már az előbb is elejtetted. Kétszer.
- És kétszer fel is álltam.
- Harmadszorra már nem fogsz.
- Meglátjuk.
- Szúr?
- Szúr.
- Az szar.
- Az bizony.
- Nincs már messze.
- Mindig messze lesz.
- Fölfelé a legrosszabb.
- Ahogy mondod.
- Szomjas vagy?
- Igen.
- Akkor tessék, igyál... és odafönt mi lesz?
- Isten tudja. Nem én döntöm el.
- Akkor miért csinálod?
- Mert muszáj.
- Nem értem.
- Majd megérted.
- Én nem csinálnám...
- Szerintem te is csinálnád.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy itt vagy. Velem.
- Már csak néhány lépés...
- Akkor sikerülni fog.
- ...
- ...
- Megjöttünk.
- Meg.
Ledobta a nehéz, átázott, hántolatlan fenyőfarönköt. A gyerek elbűvölten ugrándozott körülötte. Rágyújtott és leült a rönkre. Pihent kicsit, aztán elindult lefelé, a következőért.
Négy volt még hátra aznap.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése