Hetek óta fütyül a szél a város utcáin, csontig hatol a dermesztő köd. Klaudia behúzott nyakkal, testéhez szorított karokkal siet haza. Sajog a lába a napi felszolgálástól, egy percre se ülhetett le, tiltja a főnök. A kapuba érve belerúg az üres kukába, majd belöki az udvarra.
Úgy látszik, nem ért még haza Tibor, a fene essen bele ebbe a cudar világba! A csend várja csak a félhomályban, kabátját ledobva végigdől a kanapén, cigarettára gyújt, s nyomkodja a távirányítót.
Egyre csak az jár a fejében, amit Jenő mondott a vendéglőben, hogy hazajött Géza.
Ha hazajött, hát hazajött, mi köze neki hozzá! Nem érdekli már az a hóhányó, gyáva alak. A legnagyobb bajban hagyta itt magára! Azt hitte, ha kifizeti az orvosi költségeket, azzal megtette a kötelességét! Mennyit szenvedett akkor testileg, lelkileg! Mégis sokáig várta vissza titokban.
Aztán lassan elkopott a fájó érzelem, s barátaival belerázódott a mindennapok taposómalmába. Idővel összeköltöztek Tiborral, aki más volt, mint Géza: megfontolt, komoly, családra vágyó. Bár Klaudia nem érezte magát felkészülve a házaséletre, legalább megszabadult az otthon nyomasztó légkörétől, ahol anyja italba fojtotta elrontott életének keservét.
Klaudia mégis valamiféle ürességet érzett, se Tibor kedvessége, se a barátok nem tudták elűzni a tátongó magányt, a hiányérzet gyötrelmét. Előttük sikerült palástolnia mindezt, de maga sebzett madárként vergődött benne. Valahányszor megszólalt régi daluk összefacsarodott a szíve. Az is megtörtént már, hogy a felmosó nyele a régi dallamra Gézává változott képzeletében, s ő önfeledten táncolt vele.
Ó, Géza, te átokfajzat, hová tűntél, sóhajtott olyankor. Elvitted az álmaimat is. Azt ígérted, együtt kelünk útra, itt hagyjuk ezt a huzatos porfészket, s csupa kaland lesz az életünk!
Erre vágyott Klaudia. De elfújta a szél. Terhes maradt, s az nem volt az álom része! Géza orvoshoz vitte, biztatta, s ő hitt neki. Tizennyolc éves volt. Mire kijött a kórházból Géza sehol se volt. Lelépett. Ő itt maradt meggyötört testtel, megsebzett lélekkel, füstbe ment reményeivel. Most meg annyi év után hazajött.
Kulcszörgés térítette magához. Tibor érkezett, Klaudia vacsorához terített.
- Na, egészen jól sikerült a főztöd – dicsérte meg Tibor.
- Nem leszek soha konyhatündér! – csattant fel Klaudia, s párja elhűlve nézett rá.
- Történt valami? - állt meg a villa a kezében.
- Nem - s szó nélkül ágyba bújt a fal felé fordulva.
Tibor semmit se értett az egészből, de nem faggatta őt.
A vendéglőben már mindenki tudta, hogy hazajött Géza. Barátnője suttogására kurtán válaszolt a lány, majd szótlanul járt-kelt, felszolgált. Gépiesen lépett az új vendég asztalához, hogy felvegye a rendelést. Az ismerős hangra összerezzent, s meglódult a szíve.
- Szervusz - búgott Géza hangja.
- Szervusz - válaszolt közönyt erőltetve.
- Beszélhetnénk?
- Dolgozom, nem lehet.
- Látnom kellett téged, rettenetesen hiányoztál…
- Láttál, most mehetsz.
- Hallom, összeköltöztél Tiborral - erőltette a beszédet.
- Össze hát, nyáron lesz a lakodalmunk - dacoskodott.
- Boldog vagy ?
Klaudia nem felelt, egy másik asztalhoz lépett.
- Este a szokott helyen - súgta neki Géza, s kiment az ajtón.
Klaudiában a feje tetejére állt minden. Harag tornyosult benne az elveszett álmai miatt, mégis furcsa öröm járta át, ugyanakkor ragaszkodott Tiborhoz, a megtalált nyugalmához is. Csak ne érezné az állandó ürességet a lelkében! Hol van a tűz, ami lázban tartotta Géza mellett?
Tibor józan tervei nem lelkesítették. Barátok, néha diszkó, s a szülőknél tett vasárnapi ebédek. Jaj, hogy unta mindezt! Nem mozdultak ki a városból, kuporgatták a pénzt lakodalomra, kocsira. Nem, nem ez volt Klaudia álma. Kalandra vágyott, bejárni a világot, ahogyan tervezték akkor. Ám Géza meghiúsította mindezt.
Este hazaindult, de mágnesként húzta valami a régi híd felé. Géza kocsijának támaszkodva várta őt. Ahogy mellé ért, a fiú váratlanul átölelte. Az esze szabadulni akart, de a szíve nem engedte a lányt. Sokáig szorították egymást, majd Klaudia kibontakozott Géza karjaiból.
- Ne tedd Klaudia, érzem, hogy te is szeretsz. Gyere velem, Szamóca, bejárjuk a világot, ahogy terveztük.
A régi becézés könnyet csalt a szemébe. Csak állt ott megsemmisülten.
- Tudom, nagyot hibáztam akkor. Hidd el, azóta is szeretlek. Téged kerestelek minden nőben, csókban, ölelésben. Ne fordulj el tőlem, érted jöttem.
Klaudia elveszítette józanságát. Ölelték, csókolták egymást, s az eltűnt láng újra fellobbant benne.
A pitymallat térítette észhez.
- Vigyél haza most, szedte rendbe a ruháját.
- Holnap elutazunk – mondta a kapunál, s megcsókolta a lányt.
Tibor nyugtalanul várta. Tudta, hogy hazajött Géza. Nagyon féltette Klaudiát.
- Vele voltál?
- Vele.
Tibor félőrülten rohant ki a házból. Klaudia elővette a bőröndjét, csomagolt. Gondolatai vadul kergették egymást.
Mit tegyen? Tibor a biztonságos élet, a tűz nélküli nyugalom. Géza a lángoló szerelem és a bizonytalanság.
Aztán lassan kilépett a házból, gondosan bezárta az ajtót, s elindult a kék hegyek felé. Egyedül.
Úgy látszik, nem ért még haza Tibor, a fene essen bele ebbe a cudar világba! A csend várja csak a félhomályban, kabátját ledobva végigdől a kanapén, cigarettára gyújt, s nyomkodja a távirányítót.
Egyre csak az jár a fejében, amit Jenő mondott a vendéglőben, hogy hazajött Géza.
Ha hazajött, hát hazajött, mi köze neki hozzá! Nem érdekli már az a hóhányó, gyáva alak. A legnagyobb bajban hagyta itt magára! Azt hitte, ha kifizeti az orvosi költségeket, azzal megtette a kötelességét! Mennyit szenvedett akkor testileg, lelkileg! Mégis sokáig várta vissza titokban.
Aztán lassan elkopott a fájó érzelem, s barátaival belerázódott a mindennapok taposómalmába. Idővel összeköltöztek Tiborral, aki más volt, mint Géza: megfontolt, komoly, családra vágyó. Bár Klaudia nem érezte magát felkészülve a házaséletre, legalább megszabadult az otthon nyomasztó légkörétől, ahol anyja italba fojtotta elrontott életének keservét.
Klaudia mégis valamiféle ürességet érzett, se Tibor kedvessége, se a barátok nem tudták elűzni a tátongó magányt, a hiányérzet gyötrelmét. Előttük sikerült palástolnia mindezt, de maga sebzett madárként vergődött benne. Valahányszor megszólalt régi daluk összefacsarodott a szíve. Az is megtörtént már, hogy a felmosó nyele a régi dallamra Gézává változott képzeletében, s ő önfeledten táncolt vele.
Ó, Géza, te átokfajzat, hová tűntél, sóhajtott olyankor. Elvitted az álmaimat is. Azt ígérted, együtt kelünk útra, itt hagyjuk ezt a huzatos porfészket, s csupa kaland lesz az életünk!
Erre vágyott Klaudia. De elfújta a szél. Terhes maradt, s az nem volt az álom része! Géza orvoshoz vitte, biztatta, s ő hitt neki. Tizennyolc éves volt. Mire kijött a kórházból Géza sehol se volt. Lelépett. Ő itt maradt meggyötört testtel, megsebzett lélekkel, füstbe ment reményeivel. Most meg annyi év után hazajött.
Kulcszörgés térítette magához. Tibor érkezett, Klaudia vacsorához terített.
- Na, egészen jól sikerült a főztöd – dicsérte meg Tibor.
- Nem leszek soha konyhatündér! – csattant fel Klaudia, s párja elhűlve nézett rá.
- Történt valami? - állt meg a villa a kezében.
- Nem - s szó nélkül ágyba bújt a fal felé fordulva.
Tibor semmit se értett az egészből, de nem faggatta őt.
A vendéglőben már mindenki tudta, hogy hazajött Géza. Barátnője suttogására kurtán válaszolt a lány, majd szótlanul járt-kelt, felszolgált. Gépiesen lépett az új vendég asztalához, hogy felvegye a rendelést. Az ismerős hangra összerezzent, s meglódult a szíve.
- Szervusz - búgott Géza hangja.
- Szervusz - válaszolt közönyt erőltetve.
- Beszélhetnénk?
- Dolgozom, nem lehet.
- Látnom kellett téged, rettenetesen hiányoztál…
- Láttál, most mehetsz.
- Hallom, összeköltöztél Tiborral - erőltette a beszédet.
- Össze hát, nyáron lesz a lakodalmunk - dacoskodott.
- Boldog vagy ?
Klaudia nem felelt, egy másik asztalhoz lépett.
- Este a szokott helyen - súgta neki Géza, s kiment az ajtón.
Klaudiában a feje tetejére állt minden. Harag tornyosult benne az elveszett álmai miatt, mégis furcsa öröm járta át, ugyanakkor ragaszkodott Tiborhoz, a megtalált nyugalmához is. Csak ne érezné az állandó ürességet a lelkében! Hol van a tűz, ami lázban tartotta Géza mellett?
Tibor józan tervei nem lelkesítették. Barátok, néha diszkó, s a szülőknél tett vasárnapi ebédek. Jaj, hogy unta mindezt! Nem mozdultak ki a városból, kuporgatták a pénzt lakodalomra, kocsira. Nem, nem ez volt Klaudia álma. Kalandra vágyott, bejárni a világot, ahogyan tervezték akkor. Ám Géza meghiúsította mindezt.
Este hazaindult, de mágnesként húzta valami a régi híd felé. Géza kocsijának támaszkodva várta őt. Ahogy mellé ért, a fiú váratlanul átölelte. Az esze szabadulni akart, de a szíve nem engedte a lányt. Sokáig szorították egymást, majd Klaudia kibontakozott Géza karjaiból.
- Ne tedd Klaudia, érzem, hogy te is szeretsz. Gyere velem, Szamóca, bejárjuk a világot, ahogy terveztük.
A régi becézés könnyet csalt a szemébe. Csak állt ott megsemmisülten.
- Tudom, nagyot hibáztam akkor. Hidd el, azóta is szeretlek. Téged kerestelek minden nőben, csókban, ölelésben. Ne fordulj el tőlem, érted jöttem.
Klaudia elveszítette józanságát. Ölelték, csókolták egymást, s az eltűnt láng újra fellobbant benne.
A pitymallat térítette észhez.
- Vigyél haza most, szedte rendbe a ruháját.
- Holnap elutazunk – mondta a kapunál, s megcsókolta a lányt.
Tibor nyugtalanul várta. Tudta, hogy hazajött Géza. Nagyon féltette Klaudiát.
- Vele voltál?
- Vele.
Tibor félőrülten rohant ki a házból. Klaudia elővette a bőröndjét, csomagolt. Gondolatai vadul kergették egymást.
Mit tegyen? Tibor a biztonságos élet, a tűz nélküli nyugalom. Géza a lángoló szerelem és a bizonytalanság.
Aztán lassan kilépett a házból, gondosan bezárta az ajtót, s elindult a kék hegyek felé. Egyedül.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése