Éldegélünk egy dobozban,
külön – külön kis ficakban,
bár a sorsunk egykor összehozott,
kapcsolatunk korlátozott.
Sodródunk az árral ide-oda,
hisszük, majd jobb lesz, pár év múlva,
szállunk a széllel mindenfelé,
mint megannyi egyke légbuborék.
Várjuk a csodát, de nem teszünk érte,
egyszer valaki biztos megoldja végre,
- helyettünk -
a tükörben nem látjuk meg arcunkat,
nem ismerjük fel a másikban önmagunkat!
Harcolunk, küzdünk, győzni akarunk,
az lesz a jó, ha az élen haladunk,
más- más hullámon evezünk,
külön frekvencián rezgünk.
- szállnak az évek -
Ha a nehézségek megerősítenek,
s már nem érezzük áldozatnak a létet,
- a fénybe érünk…
a szellemi megértés magasabb szintje vár,
hol nincs több hadjárat,
nincs szélmalomharc, se küzdelem, se szenvedés,
csak öröm, megértés, béke,
- örök egység -
S a milliónyi nedves kis buborék
egyesül,
s együtt
feloldódik a földben,
mely a sosem hervadó szeretet virágát táplálja.
Különös dallam csendül,
szívünk repes, szélesre tárul,
- ének zendül -
a boldogság megrészegít
s a közös hullám égbe repít!
