TÖRETLEN EMLÉK

Hány megálmodott tervünk
hullt a porba,
nehéz kőtömbnek faragatlan
lett a sorsa,
formájuk a múltban elmerül
gazok között tehetetlenül.
Békésen alszol eltűnve múltba
szívemre méla bú terül,
gyászomból néha felocsúdva
virágok kelyhén könnycseppem ül.
Jó barátok kik sosem felednek,
kezükben mécses lángra gyúl,
csak bennem élsz dacolva
mások számára láthatatlanul.
Árnyékod mindenütt ott lapul,
múltat legyőzve fáradhatatlanul

Virágos haikuk

nárciszok szirma

krókuszoknak üzen a

langyos szellővel

vörös pipacsok

feleselnek a szélben

búza mezőkön

egy napraforgó

fordul a fény felé hogy

majd lebarnuljon

mikulásvirág

űz telet és rossz kedvet

fenyőfa mellett

Haiku állatokról

Fekete szemei
jegesen villannak a
hófehér tájban.

Sivatagban a
púpos teve homokba
térképet rajzol.

vörösen repül
a fekete pettyekkel
és a zöldre száll

csíkos ruhában
szorgosan gyűjti édes
téli étkedet

Gesztenyevirág

álmomban ablak

pompás gesztenyevirág,

rám szól a tanár

rózsaszín virág

emléket hoztál nekem

gyerekkoromból

ősszel majd össze

szedjük átalakultan

és gyönyörködünk

Labdarózsák

A labdarózsák

pingpongoznak a széllel

mind hófehérben.

Hófehér szirmok

hullanak nyári zápor

mosdatja őket.

Fehér labdájuk

nyáron karácsonyt idéz

szép díszeivel.

Mindnyájunké

Ölbe tett kézzel

mosollyal arcodon

leülsz közénk.

Éjszakák sötétjét

az évek

ráncaid mögé

rejtették.

88 éveddel is 

ragyogsz közöttünk

ahogy a napsugár 

osztja melegét,

gyermekláncfű helyett

huszonnégy apró kar 

koszorút fon köréd.

Csodálkozva nézed,

az elvetett magok

nőnek, mint a gombák 

körülötted,

Sokáig légy köztünk,

mert e földi létben

ez a legszebb ünnep.

Mozaik

Hangfoszlányokból próbálom

lényed megérinteni,

szemed fényét

napsugárból felépíteni.

Mozdulatod lelkemben él,

simogatón lebben a szél,

egy mozaikkép Rólad,

ami bennem él.

Foltok

Betapasztom a szemem

minden fekete folt.

Becsukom a szám

eddig ez sose volt.

Ölbe teszem a kezem

nem szövök, mint a pók

Gondolkodnék, de nem lehet

folt hátán folt.

Legkedvesebb

Nézem az arcod
szemed fürkészem
eltelt évek alatt
megfakult egészen.

A kispadra ülünk
közben beszélgetünk
sok sok év emlékét
sorra felidézzük.

Gyengéden öleltél
magadból etettél
mindig óvtál engem
te sohasem féltél.

Vödröket cipeltél
jószágot etettél
gyermek öleléstől
felmelegedtél.

A hónapokat te
mosollyal mérted
amíg elém raktad
a meleg ebédet.

Sokáig az hittem,
úgy  tűnt, sosem érzed
megtörtek az évek
de gyengéd volt szíved.

Boldogan köszöntlek
újra és újra
csókokat lehellek
ráncos ujjaidra.

Szeszélyes

Ó, te bolondos

hogy lehetsz

ily konok, mondd ?

Hideged megtépáz

lelket és orgonát,

feldúltan hideg ráz.

Szeszélyes hónap, most

földünk is

visszafelé forog.

Hol van az áldott nyár ?

Az éltető sugár ?

Ablakod tárd ki rá !

Itt minden jég és sár,

megfagyott szívem is

olvadásra vár.

Liliomok

Rügybontogató

halvány liliom levél

illata ébred.

Liliomfa ág

boldog ölelés édes

a feltámadás.

Színével gyógyít

megtört szíveket ezer

kis virágszirom.

Millió formát

rajzol liliomfa ág

dús megújulás.

Szirmai között

szivárványt játszik a fény

liliom virág.

Virágzó ágak

Kinyitja kelyhét a tavasz

új reményt csepegtet

nektárjaiba.

Millió formáját rajzolja

színes ecsetje a tájnak

boldog megújulás.

Téli álmok szívbe zárt

reményének ébredő

illata illan.

Fehér ágak

Hófehér remény

minden kifestett szirom

mézédes étek.

Hófehér ruhád

hű méheket hívogat

betakarítás.

Tavaszi ruha

örök divatja szédít

méheket keres.

Virágba borult

fehér ágakon ékes

díszlánc a méhraj.

Virágba borult

fehér ágak díszlánca

táncoló méhraj.

Csend

Mint párját vesztett

madár ülök magamban

szárnyaszegetten

Szívembe nem látsz

talán majd megérzed

mily árva létem

Daloló madarak

vidám énekére

lelkem se rezzen

Hóvirág

ülök a kertben
virágillatot kerget a szél
gondolat szárnyán
a képzelet útra kél
árnyékod itt lebeg
a kertben jön felém
kezedből utolsó hóvirág
emléke helyetted beszél.

 

Kép: Szöllősi Irma    Hóvirág

Kiáltás

néma sikoly ajkamon
hirtelen csönd lapulva jön
nevedet ijedten mormogom
arcomon nem pereg a könny

rég megfagyott

tétova mozdulat bennem
lehunyt szemeden közöny
csukott ajkaid mögül
a halál gúnyosan köszön

búcsút int utolsó hóvirág
megbénult szívem egyre vár
hiányod nem pótolja
sóvárgó magány

Fotó: Szöllősi Irma  Elszakadt láncszem

Magadat add

Magadat add,
őszintén, egészen,
másképp nem ér
az egész semmit sem.

Ha lelkedből egy darab
szívemben itt marad,
nincs ennél számomra
kedvesebb gondolat.

Mindenki annyit ér,
amennyit ad,
tetteid tükrében
láthatod magad.

Engem a szavak
megérintenek,
viszonzott barátságom
csak így remélheted.


Kép  Szöllősi Irma   Csendélet    grafika

Gyöngyfüzér

A  jó szándék apró gyöngyeit
én egy füzérbe fűztem,
s amit reméltem,
mind elértem.
Mondd, még mit kívánhatok ?
A  boldogság fénye
ragyogjon vissza
minden személyre,
ki nekem  önmagából adott,
s e gyöngyfüzérrel
kívánok nekik
szivárvány színű
boldog holnapot.

Ébredés

zöld bölcsőben ringatózva
sokasodunk pirkadatra
hajladozik gyönge águnk
amíg társainkra várunk
zümmögéssel ébresztgetik
illatozó leveleink
szirmainkat mind kitárjuk
lelkünket is feléd nyújtjuk

Kép: Szöllősi Irma Ébredés ( 2009)

Külvilág

sötétség halvány remény
szellő és ibolyaillat
kulcslyukon átszivárgó
derűs tavasz kopogtat

belülről elérhetetlen
virágzó faág
retinán felejtett szirmoknak
hallgatod dalát

kívülről láthatatlan
néma hóvirág
cseppnyi fény összeköt
világot s magányt

Kép: Szöllősi Irma   Külvilág