Hontalan ember

Hontalan ember, ki megért egy-két évet,
Ne gondold, hogy ő nagy lenne,
Mert bármily szép is legyen az a lány,
Olyan, mint egy szenilis öreglány,
Elmegy az élet, fent leszek, félek,
Ne gondold, hogy én nagy vagyok,
Mert bármily szép is arcom,
Lelkem rozsdás, rohadt, félek
hogy egyszer majd utadra lépek,
Hisz nem hiszek Istenben, ő sem bennem,
Elmúlt az-az idő, mikor felkeltem
Reggel egy jó kávéért, az nem kellett,
Kínált apám pálinkával, borral,
Feltettem kezem, stoppot mondva,
Nem értett mindenki, elütött az autó,
Kórházban ébredtem, felettem egy doktor,
Megkérdezte jól vagyok, elküldtem a francba,
Nem érdekelt a kedvessége, dühös voltam,
Senki sem értett, mert hontalan ember voltam,
Megéltem pár évet, nem számítottam,
Ne gondold, hogy nagy lennék,
Egyszer lehagysz majd, de egyet ígérek:
Nem lépek utadra.