Kétely

A spirituális úton újra és újra majdnem orra bukunk a kételyek megjelenésekor. Mesterem azt mondja, az Égiek tesznek próbára, minduntalan. A kétely az egó, az elme műve. Van egy barátném, azt hiszem idén ünnepeljük barátságunk huszadik évfordulóját. Az elmúlt húsz évben sok mindent megéltünk mi együtt, illetve nem is együtt, hanem külön-külön, de egymást sosem tévesztve szem elől. Sokat sírtunk és nevettünk magunkon, egymáson, az életünkön. Kemény gyerekkora volt, a szó szoros értelmében, sokat és szorgalmasan dolgozik magán, hogy feldolgozza a vele történteket. Olyan, mint egy kis vonat: nekilódul, elindul, szárnyal, aztán elkapja a kétely, a szorongás, ilyenkor mintha valaki meghúzná benne a vészféket, szikrázva befékeződnek a kerekek, hogy aztán újabb erőfeszítéssel ismét elinduljon. Az egója, elméje folyton befészkeli a fejébe a kételyeket: biztos ez az én utam, biztos, hogy kell ez nekem, biztos, hogy jó úton járok? Számtalanszor, számosan elmondták már előttem, de úgy érzem, ez a legfontosabb az egész spiritualitásban, ezért nem lehet elégszer elmondani: az a jó út, amin járva elégedettséget, eufóriát, örömet, boldogságot, nyugalmat, békét érzel! Mindegy, hogy mi ez! Ha attól, hogy kéményeket sepregetsz, akkor az a te utad, arra teremtett a Jóisten, ezt akarta ebben az életedben megtapasztalni a lelked. Ha attól érzed mindezt, hogy pecázol, akkor azt kell tökélyre fejlesztened, az a te utad. Ha attól, hogy jógázol, és mantrákat tanulsz, és egyre mélyebbre ásod magad lelked bugyraiban, hogy egyre magasabban szárnyalj mindettől, akkor azt kell csinálnod. AZ A JÓ ÚT, AMITŐL JÓL ÉRZED MAGAD. A tested és az érzelmeid azok, amelyek közvetítik a lelked üzenetét, és hagyjuk már a fenébe azt, hogy mást gondolsz, mint amit érzel, és nem tudod eldönteni melyik a jó. Amit gondolsz, az nem te vagy. Amit érzel, az vagy te. Ennyi. Nem is kellene ezt tovább ragozni, de valahogy mindig elfelejtődik ez az örök igazság, amint a kétely beül a tudatodba, de hát pont ezért ül be, a dög, hogy eltérítsen az utadról. Számomra az volt a segítség, amikor a legegyszerűbb módon oldottam meg saját belső kis gonoszkáimmal a konfliktusainkat. A legegyszerűbb megoldások a legcélravezetőbbek, keleten tudják ezt, nyugaton viszont mindent túlbonyolítunk, mert így van kondicionálva az elménk, sajnos. Tehát az én módszerem: mindent megszemélyesítek magamban. Légyen az negatív, vagy pozitív érzelem, mindent úgy látok a fejemben, mint egy lényt: Gollan (a Gyűrűk urából) az egóm. Örömöm, boldogságom olyan mint egy angyal, fényességes, finom, könnyed, mindent betöltő, puhaszárnyú, tavaszillatú, szivárványszínei tündökölnek, ahogy körülöttem suhan, és átölel, ringatva, dúdolva melegít, fejét hátravetve gyöngyözően kacag engem is nevetésre késztetve. A félelmem gonosz, kövér, hosszú, fekete, csimbókos szőre van, púpos, büdös, mosolya torz és riasztó, fogatlan szájából bűz árad, és ragacsos nyál csorog. Hosszú fekete karmai vannak, pálcika lábakon oson. Sosem egyenesedik ki, mindig görnyedten settenkedik. A szorongás, a félelem kistestvére pedig csak egy rossz szag, egy éles, halk kárörvendő kis kacaj, amely a félelem érkeztét előzi meg, így felkészülten várhatom, hogy felülkerekedhessek rajta. Az aggodalom egy magas, csontsovány női alak, rongyokba bugyolálva, párszál hosszú haja összetekerve a feje tetején. Arca beesett, szürke és szomorú, szája penge és lefelé görbül, szemhéja rálóg a szemére, kezei a szíve előtt, folyton tördelve, csoszogva járkál a nyomomban. Sovány testében szíve olyan hevesen és erősen dobog, hogy ruhája ráncai megrezzennek tőle. A kétely pedig? Ő kedves. Mézesmázos. Szépséges ifjú herceg, szőke kis fürtökkel, angyali kerekded arcocskája, kedves mosolya megtévesztő, csak a szemei és érces, bántóan éles, férfiatlan hangja árulkodnak a szép külső mögötti kegyetlenségéről. Amíg nem jöttem rá, hogy csak úgy tudok megszabadulni tőlük, ha megalkotom őket, mint a tibetiek Khylkhórt, a maguk teremtette démont, én is azonosultam ezekkel az érzésekkel. Ha féltem, én féltem, egy voltam a félelemmel, én voltam a félelem. Ha aggódtam, magam voltam a megtestesült aggodalom, minden porcikámban. Ha öröm, boldogság ért, az is átjárt, de a kétely már kúszott is be a tudatomba: vajon meddig tart? És máris ő volt az úr bennem, egy voltam vele. De a magam teremtette Khylkórokat magam is pusztíthatom el. "A magunk teremtette Khylkhórt mindig le kell bontani, különben rejtélyes, kiszámíthatatlan belső törvényénél fogva fellázad, túlsúlyba kerül, és borzalmas vámpírrá, zsarnokká válik." De mivel én vagyok a teremtőjük, én is pusztíthatom el őket, uralkodhatom rajtuk. Ez a fontos tehát: teremtsd meg, aztán pusztítsd el. De ahhoz, hogy elpusztíthasd, vagy legalábbis kordában tarthasd ezeket a negatív érzelmeket, először tudomásul kell venned a létüket magadban. Ide tartozik még a féltékenység, az irigység, a harag, a megvetés, az ítélkezés is. Személyesítsd meg őket, ahogy neked tetszik. Ha nem akarod elpusztítani, azt is megteheted, egy idő után szórakoztató, ahogy újra és újra felbukkannak, bepróbálkoznak, te pedig a pofájukba nevetsz, és mint szemtelen legyet az arcod elől, egy mozdulattal odébb legyinted őket. És mivel szolgáiddá lettek, tőled függ a létük: ha kiéhezteted őket elpusztulnak maguktól is. Egyszerre azon kapod magad, már nem jár a nyomodban Félelem, Aggodalom, Kétely és a többiek, lemaradtak, máshoz szegődtek, vagy egyszerűen éhen haltak. De Örömre, Boldogságra vigyázz, őt tápláld finom étkekkel: szeretettel, önzetlenséggel, mosollyal, hálával, megbocsátással, s majd meglátod: egyszerre azt tapasztalod, hogy mindig körülötted lebzsel, puha, selymes, illatos szárnyacskáival simogatja arcod, tested, védőburkot fon köréd, amin nem hatol át semmilyen negatívum, mosolyt csal arcodra, szép gondolat-magvakat ültet el fejedben, sugárzó aurát növeszt köréd, ami egyre jobban vonzza a szép és jó dolgokat, embereket, történéseket, te pedig csak szárnyalsz, forogsz felfelé a spirálban, és tudod, hogy téged már semmi, de semmi a világon el nem tántoríthat az utadról, mert ahol vagy, ahol jársz, ott vagy a helyeden, egyszerűen azért, mert ott érzed jól magad abban amit csinálsz.