Médium

Nagymama boldogan vette tudomásul az újabb jövevény születését, örült, hogy elmondhatja majd neki is az életről szerzett tapasztalatait, és megoszthatja vele minden tudását, akárcsak a nagyobbakkal.

- Egy új Élet születése mindig mennyei csoda! – örvendezett.

Számtalanszor elmesélte, hogyan küldte padlóra a sorsa, s hogyan tudott onnan felállni. Ennek során megfejtette az élet titkát, és ezt szeretettel hirdette bárhol, bárkinek. Csupaszív Nagyinak becézték…

Sokan szerettek volna közelebb kerülni hozzá, annyira jó volt fürödni aranyló fényében. Felvidított, erősített, bíztatott mindenkit, és rendíthetetlen hittel tette a dolgát: Fényt és Szeretetet hozott a világba.

Azon a csodaszép reggelen is Nagymama fénye ragyogta be a házat. Szinte repkedett, olyan boldog volt, és megígérte, amikor hazajön a munkából, készít valami finomat egyetlen lánya négy kis csemetéjének. Dicsérte a Napot, a Holdat, az Égboltot, a Fényt, az Életet. Határtalan örömében lába sem érte a Földet, mikor szokásához híven elindult dolgozni.

– Ma csodálatos napunk van! Tudom, hogy valami különleges dolog történik velem!

– Örülök neki! Megérdemled, te vagy a legjobb Édesanya, a legcsodásabb Nagymama és a legfantasztikusabb Ember az egész világon! – ölelte át Lány.

– Tudom, de mit mondtam neked drágám?

- Azt mondtad, hogy Mindenki az!

– Így igaz, és ez így is van! Fedezd fel magadban! Csodák vagyunk, fantasztikusak, ha engedjük, és szeretünk…

- Köszönöm, hogy Te vagy az Édesanyám!

– Hálásan köszönöm, hogy Te lettél a Lányom! – adott egy puszit, és máris leszaladt a lépcsőn, mert sietett a buszhoz.

Lány furcsa bizsergő érzésekkel nézett utána, még egyet intett utána, majd bement a kicsikhez. Hatalmasat sóhajtott, és máris hiányzott az édesanyja, alig győzte kivárni, hogy hazatérjen, hiszen nélküle üresen kongott a ház.

Azután belefeledkezett napi teendőibe, miközben határtalan boldogság öntötte el a szívét, szokatlanul boldognak érezte magát, már-már szinte túlságosan is, végig mosolygott, és repesett a szíve…

Délután vijjogó sziréna hangjára lett figyelmes, és abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomra…

Nagymama leugrott a buszról, átrohant az úttesten, szaporán szedte a lábát, hogy minél előbb hazaérjen, és süssön valami finomat az unokáinak. Ám amikor belépett az ajtón, rögtön furcsállotta, hogy nem vették észre. Hiába szólt a lányához, az unokáihoz és a férjéhez, senki nem felelt, úgy tettek, mintha ott sem lenne… hirtelen minden olyan különös lett, a hangok mintha víz alól érkeztek volna, vagy valahonnan nagyon távolról. Fényeket kezdett látni, ájulás környékezte, alig tudta a gondolatait koncentrálni…

Akkor érkezett egy rendőrautó…

Az ügyeletes együtt érzően közölte a hírt:

- Nagymama meghalt.

– Hogyan? – visította Lány fájdalmában.

- Amikor leszállt a buszról, éppen arra száguldott egy autó…

- Az nem lehet! Biztosan nem az én drága édesanyám… csak valaki más lehet! Ő nem!

– Kérem, fáradjon velem… azonosítani… - kérte a rendőr.

Lány fájdalmasan zokogott, összecsuklott, Nagymama még látta, amikor a rendőr vigasztalta, de gondolatai egy ideig elkalandoztak, majd mikor újra tudatában lett annak, hogy hol van, Lány annak ellenére elment a férfivel, hogy ő hangosan kiabált utánuk:

„Nem haltam meg, itt vagyok! Én is jövök, várjatok! Mi történt?” – üvöltötte, de senki sem felelt. A rendőrautó után akart futni, ám hirtelen valami beszippantotta.

Már csak arra emlékezett, amint a feje fölött zokogtak az emberek, akiket ismert. Fel akart állni, de a testét nem bírta megtartani, lassan kezdett kihűlni, fázott, nagyon fázott, egy ideig még vívódott, majd három hosszú sóhajtással jelezte, hogy elfogadja a történteket.

- Ha mennem kell, hát megyek, ha szólítasz… - nyújtotta a kezét Fény felé.

Fény lenyűgözte és kíváncsivá tette. Hirtelen nem érdekelte semmi sem, ami körülötte történt. Jó ideig fürdött Fény gyönyörében, majd eszébe jutott Család. Amint kigondolta, azonnal otthon termett a nappaliban. Először nem értette, miért öltözött mindenki feketébe, és miért sírnak annyira. Minden áron beszélni akart velük, már torka szakadtából kiabált, de senki sem vette észre. Megtapogatta a testét, mert nagyon furcsállotta, hogy ő látta önmagát és hallotta Család hangját éppúgy, mint a sajátját, de viszont ugyanez nem sikerült.

„Érdekes, de hiszen itt vagyok!” – állapította meg.

Elmerült önmaga felfedezésében. Rengeteg furcsaságot vett észre, bár semmi sem tűnt ismeretlennek, mintha már ezerszer, és ezerszer megtörtént volna…

Belenézett a nappaliban álló tükörbe, de nem látszott benne. Szólt a szeretteihez, de még mindig nem hallották a hangját. Fel akarta hívni magára Figyelmet, ezért belenyúlt a forró teavízbe, és elcsodálkozott, hogy egyáltalán nem érezte, nem fájt…

Belelépett a sárba, de nem hagyott nyomot abban sem. Nem értette, hogyan lehet egyszerre az udvaron és a lakásban is… Aztán attól döbbent meg, amikor Lány elindult felé, és azt mondta:

- Édesanya! Bárcsak itt lennél velünk! Nagyon hiányzol! Miért hagytál el bennünket? Nem kellett volna távoznod, ilyen fiatalon! Még 52 sem voltál… Miért? Miért? Miért? – zokogta a kérdéseket.

– Itt vagyok, drágám… szeretlek benneteket, nem hagytalak el… nem tudom, mi történt… nekem is új, és mégis ismerős…

Lehet, hogy tényleg meghaltam és ez a túlvilág? – felelte, de Lány nem hallotta, és ami a legkülönlegesebb élmény volt számára, hogy átment rajta.

– Hah… hah… drágám… te átmentél rajtam! – kiáltotta teljes meglepetten.

Utána újra magában maradt, egyre inkább felfedezte az újabb képességeit. Rájött, hogy fizikai teste nincsen többé, és képes átmenni a falon, sőt, bárhol ott tud lenni, amire éppen gondol. Nem létezik sem tér, sem idő, sem semmilyen akadály soha többé. Élvezte a végtelenséget, a határtalan szabadságot.

Miután végtelen messzeségekben száguldozott, visszatért az otthonába, ahol gyertyát gyújtottak és imádkoztak érte.

– Ne sírjatok! Jól vagyok! Ez a hely csodálatos! – szólt lelkesen, és már meg sem lepődött, hogy senki sem felelt.

– Az rendben, hogy csodálatos, de most magamra maradok? – nézett körül a szikrázó szivárvány fényében.

Ekkor feltörtek az emlékei, emberek, és ismeretlen ismerős fények cikáztak előtte. Meglátta előző életét, mely egy szempillantás alatt lepergett előtte, akár egy mozifilm, majd szeretteit, barátait és minden ismerősét, sőt az ő életüket is a múlttal és jövővel együtt, hallotta a hangjukat, és tudta minden gondolatukat.

Részt vett saját temetésén, hallott minden érzést, szeretet, fájdalmat, látta, amint az ismerős testet elföldelték… Család és az összes Ismerős lesújtva állt a sírjánál, el sem tudták képzelni, hogyan és miért történt…

– Hát, meghaltam… rendben… tovább léphetünk! – bólintott miután minden egyes szerettét átölelte összes szeretetével. Gondolatban azt üzente nekik, hogy egy rész mindig velük marad belőle, és amikor rágondolnak, az energiája ott lesz velük. „Szívetekben örökké élek, s várok rátok ideát!”

Ekkor a legnagyobb Fiú így szólt:

- Lehet, hogy Nagymama meghalt, de nem szeretné, ha szomorkodnánk, Ő jól érzi magát! Mennie kellett, várnak rá az újabb feladatok! Azt üzeni, ne keseregjünk, mert egy része örökre velünk marad, amikor rágondolunk, az energiája itt lesz velük. Szívünkben örökké él, és végtelen szeretettel vár ránk odaát!

– Kisfiam! – ölelte át zokogva Lány, és leborult elé.

– Ne sírj, Édesanya! Te vagy a legjobb Anya a Földön!

– Kicsim… köszönöm neked… - mély fájdalmában hullottak a könnyei, mint a záporeső, melyet abban a pillanatban hasztalan igyekezett a gyerekek elől elrejteni, hogy legalább ők ne keseregjenek annyira. Azért gondolatban hozzátette: „Nagymama volt a legjobb Anya!”

A család megijedt attól, amit Fiú mondott, féltek, hogy veszi a túlvilág üzenetét, megpróbálták vele elfeledtetni, de számtalanszor közvetítette Nagymama üzeneteit.

Nagymama nem volt többé Nagymama…

Felszállt egy különös világba… ahol Fehér Fényben lebegett öntudatlan, fantasztikus gyönyört érzett és vágyat, hogy még többet megtudjon ebből a csodából.

Fény magával hívta egy csodálatos fehér márványcsarnokba, ahol több hozzá hasonló Lélek ült a padon. Egyszerre érezte őket minden érzésükkel, múltjukkal, jelenükkel, jövőjükkel és gondolatukkal együtt, beilleszkedett, mint egy hiányzó láncszem… Egyek voltak már… összefolytak…

Lét érkezett eléjük… Vibrálóan gyönyörű Fény övezte, mely egyre áradt feléjük, amitől végtelen öröm és boldogság kerítette hatalmába Egyet. Szellemlény közvetítette Hangot, mert Lét hangja túl magas frekvencián rezgett, Egy nem hallotta volna meg.

– Üdvözöllek benneteket! Íme, elértétek Földi létezésetek szellemi csúcsát, ráismertetek isteni mivoltotokra, érzitek az egységet, felfedeztétek magatokban a bennetek rejlő kincseket, megváltoztattátok a világotokat, mostantól más feladat vár rátok! Mindig is ez volt a cél!

Ekkor egy hatalmas képernyő jelent meg a falon, melyen láthatóvá vált Terv.

– Jól látjátok, érzékelitek… Terv szerint haladunk, a Föld általatok emelkedik egy felsőbb szellemi szintre. A következő lépés az lesz, hogy közvetlenebb kapcsolatba lépnek veletek a magasabban fejlett szellemi fénylények, akik segítenek, de ehhez médiumok kellenek, mert csak általuk tudnak szólni az emberekhez. Ti lehettek a médiumok, a közvetítő csatornák a következő életetekben! Most lehet választani!

Egy elvállalta, mély hálát érzett a megtisztelő feladatért.

– Rendben van, akkor egyszerre születtek le a Föld minden pontjára… válasszatok környezetet…

Egy tudata újra több darabra vált, és mind megpillantották következő földi családjukat, népüket, és országukat. Valóban szétszóródtak a világ minden tájára. Ekkor tudatosult bennük, hogy száznegyvennégyezren vannak…

- Igen, ennyire van szükség, ha eljön az idő, mindegyikőtök magával húz még száznegyvennégyezret… akkor következik be a dimenzióugrás, és aki hajlandó részt venni benne, felemelkedik egy magasabb szintre. Ti is olyanná váltok, mint a mostani tanítóbolygótok… Kaptok egy hasonló bolygót, mint a Föld, és az lesz a feladat, hogy eljuttassátok az ott élőket erre a szintre… akik nem ezt választják, ők önként térnek vissza a Forráshoz, vagy önként vállalták, hogy segítenek a szenvedő tévelygőknek visszatérni…

Miután mindenki választott Anyát, megmártóztak Feledés Tengerében, és elindultak a Test felé.

Hősünk Lányt választotta, aki lánybabát várt…

Pocakjából még vissza-visszatért energiáért a Forráshoz, de egyre inkább hatott rá Feledés…

Megszületett… Ajándéknak nevezték el, mert ő volt az ötödik és elég későn érkezett, Lány elmúlt 45…

Mindig tudták, hogy csodagyerek, sőt nagyobb csoda, mint Fiú, és érzékeny az energiákra, ám amikor 25 éves lett, és már hangokat is hallott, attól tartottak, valami baja lesz…

Merygen akkor lépett vele kapcsolatba… segíteni jött, de csak egy földi embereken keresztül tudta megtenni, hiszen még sokan nem hallották meg a hangját, vagy direkt nem akarták hallani…

Ajándék csodálatos médiummá vált, majdnem tíz évig közvetítette az üzeneteket, amikorra sikerült kapcsolatba lépnie a többi társával is, akikkel együtt születtek a Földre… Akkor történt meg a nagy ugrás…

Egy napon átlépték a határt, magas rezgésszintjüket átvette a többi fogékony ember. Futótűzként terjedt el a semleges, polaritásoktól mentes Szeretet rezgés, néhány óra leforgása alatt végigszáguldott a Földön. Akiknek a szíve nyitva állt, befogadták azt és magukkal emeltek egyre több embert. A távozók szívvel, lélekkel segítettek a makacsabbakon, de végül mindenki eljutott méltó, önként bevállalt helyére…

Így vált a Föld tanítóbolygóvá, ahol a magas frekvencián rezgő csodálatos szuper fénylényekké fejlődött emberek egy másik bolygón élő, alacsonyabb frekvencián rezgő emberek életét segítették Médiumokon keresztül…