A tér árnyat adó fái alatt a legnagyobb melegben is ki lehetett bírni. A jövő-menő emberek, ha volt annyi idejük, hogy néhány percre leüljenek, a fák alatti padokat keresték. Ha nem volt már árnyas üres pad, a fiatalok megoldották azzal, hogy a virágágyások betonkoszorúira ültek.
A téren lévő személyek változhattak, de a korösszetételük a pár hónapos csecsemőtől az aggastyánig terjedt. Minden korosztály megtalálta itt azt, amiért jól érezte magát.
Egyesek csendesen üldögéltek, mások folyamatos traccspartiban voltak régebbi és alkalmi ismerőseikkel.
x x x
A fiú ült a padon, a lány vele szemben térdelt, gyakran beleült a fiú ölébe. Ölelgették egymást gyakran percekig csókolóztak.
A fiú néha olyasmit mondhatott a lánynak amitől az hangosan kacarászott. Mindig az lett a vége, hogy csókban csendesültek el.
x x x
Föltűnt a tér sarkán a kopaszodó, enyhén pocakos hatvan fölötti úr jól öltözötten. A személye fontos része volt a térnek.
Sosem ült le, csak átvágott a padok, virágágyások között. Nem nézett se jobbra, se balra, fejét kicsit leszegve, célirányosan ment egy irányba, a mellékutca felé a kis presszóba.
Néhány perc múlva már jött is vissza. Bekaphatott egy-két stapó szíverősítőt, utána egy fröccsöt vagy sört, s már indult is vissza.
x x x
A szomszédos padnál egy hetvenes úr a tévés hírműsorokon megedződve politikai szemináriumot tartott két korabeli hölgyismerősének. Kiült, kitérdelt tréningruha-alsóban és sötétkék atlétában állt szemben a hölgyekkel és úgy gesztikulált.
- Bukásra vannak ítélve… Alig kezdték el, de már azt se tudják, mit csináljanak… Mondják meg őszintén, ezzel kellett kezdeni? Jobb lesz nekünk ettől? Kinek akarnak ezek megfelelni?
A két hölgy, ha akartak volna, sem tudtak volna szóhoz jutni. Egyetértőleg bólogattak és hümmögtek.
x x x
- Norbika, ne menj a szökőkút közelébe! – kiáltotta egy anyuka másik csemetéjét ringatva közben a babakocsiban.
Norbika, a vehemens kis mokány szöszi, egyszer-kétszer még visszarohant, de addig sertepertélt, amíg vizes nem lett a fellövellő szökőkúttól. A kis srác örömében visítva vette tudomásul a történteket.
- Ugye, megmondtam! – így az anyuka, mint aki valami nagy igazságra lelt.
A rutinos anyukák, nagymamák váltóruhával vagy legalábbis törölközővel jöttek le a térre. Az igazán profik mindkettővel.
x x x
A fiatalok még midig összenyalábolva voltak a padon. Éppen csak annyira gabalyodtak ki egymásból, lazították az ölelést, hogy szabadabban vehessenek levegőt, és valamennyire nyomonkövessék a körülöttük zajló eseményeket.
Aztán újult erővel estek egymás szájának, testének.
x x x
Mellettük egy másik fiatal pár egy mopsz kutyát fagyiztatott. A csupa izom kutyus nagyon kultúráltan majszolta a hideg gombócokat. Egy-két pillanatra hagyta csak abba, mikor egy kutyakolléga föltűnt a színen. Egy pillanat műve volt az egész, a mopszot nem lehetett eltéríteni a fagyitól. Ez most jobban izgatta, mint a saját fajtája.
x x x
A kopaszodó, enyhén pocakos hatvan fölötti úr ismét föltűnt. Valamelyest könnyített az öltözékén, most egy szabadidős fekete nadrág, oldalt piros csíkkal, volt rajta. Meg mintha merevebben nézett volna maga elé.
Az ember nem is érti, hogy miért nem az ötven méterrel arrébb lévő étterembe megy. Nem kellene átvágnia a téren és több száz métert mennie a presszóig.
Lehet, hogy nem hiteles hely számára az étterem? Vagy ő vált ott hiteltelenné?
Kis idő múlva ismét jött vissza felé. Leszegett fejel.
Ezt a kört egy délután háromszor-négyszer is megtette.
x x x
- Leülhetek? – kérdezte egy farmernadrágos, farmeringes férfi a mellettem lévő helyre mutatva.
- Igen – bólintottam.
Többször láttam már a városban. Azokból ítélve, akikkel néha együtt volt, és a róla áradó áporodott nehéz szagról, hajléktalannak láttam. A jobbak közé tartozókból.
A válltáskájából kivette a nejlonzacskóba csomagolt kiflit. A kiflit ki se vette a zacskóból, úgy kezdte el az egyik kezével törni és enni.
A másik kezében könyvet tartott és olvasott. Pár perc múlva megkérdeztem, hogy mit olvas.
- Austen Büszkeség és balítélet – válaszolta.
Annyira meglepett a szerző neve és a mű címe, de leginkább az olvasója, ez a hármas, hogy szinte ledöbbentem. Nem is volt több kérdésem.
x x x
A hetven körüli férfi felfüggesztette a politikai szemináriumot. Nem bírta megállni, hogy befejezésül néhány szentenciával ne zárjon.
- Mindig mi, kisemberek, húzzuk a rövidebbet. Eddig még minden nagyra törő hatalom rosszul végezte. Meglátjuk, így lesz-e ez most is!
A két hölgy továbbra is csak bólogatott és hümmögött. A legtöbb, ami elhagyta az ajkukat: „Hát, igen!”
x x x
Az Austent olvasó férfi után apa és fia ült mellém.
- Először azt hittem, hogy rajzol – mondta az apa nekem. - Aztán rájöttem, hogy ír. Leír bennünket? Amit lát?
- Így is lehet mondani.
- Mit ír?
- Midenfélét. Novellákat is.
- Az jó. Amíg dolgoztam, nem volt időm olvasni. Négy gyerek volt. Most meg, amikor már olvashatnék, a szemem nem bírja… Négy gyerek. Tudja, mi gond az?
Kis szünet után folytatta.
- Az unokákkal együtt nagy a család. Ennek a fiúnak nincs még barátnője sem. Minél nagyobb az ember családja, annál kevesebb az igazsága otthon a családban.
A tekintete mintha a múltba révedt volna. Ki tudja, mire gondolhatott.
- Ne feledje fiatalember, az ellenkezőktől lehet a legtöbbet tanulni!
x x x
A gyerekes szülők, nagymamák már hazamentek. A szerelmesek is elindultak kézen fogva.. Néhányan üldögélnek még a padokon.
A szökőkutat az imént zárták el.
Lassan kezdődik a tér esti, éjszakai élete, egy másik történet.
Egyesek csendesen üldögéltek, mások folyamatos traccspartiban voltak régebbi és alkalmi ismerőseikkel.
x x x
A fiú ült a padon, a lány vele szemben térdelt, gyakran beleült a fiú ölébe. Ölelgették egymást gyakran percekig csókolóztak.
A fiú néha olyasmit mondhatott a lánynak amitől az hangosan kacarászott. Mindig az lett a vége, hogy csókban csendesültek el.
x x x
Föltűnt a tér sarkán a kopaszodó, enyhén pocakos hatvan fölötti úr jól öltözötten. A személye fontos része volt a térnek.
Sosem ült le, csak átvágott a padok, virágágyások között. Nem nézett se jobbra, se balra, fejét kicsit leszegve, célirányosan ment egy irányba, a mellékutca felé a kis presszóba.
Néhány perc múlva már jött is vissza. Bekaphatott egy-két stapó szíverősítőt, utána egy fröccsöt vagy sört, s már indult is vissza.
x x x
A szomszédos padnál egy hetvenes úr a tévés hírműsorokon megedződve politikai szemináriumot tartott két korabeli hölgyismerősének. Kiült, kitérdelt tréningruha-alsóban és sötétkék atlétában állt szemben a hölgyekkel és úgy gesztikulált.
- Bukásra vannak ítélve… Alig kezdték el, de már azt se tudják, mit csináljanak… Mondják meg őszintén, ezzel kellett kezdeni? Jobb lesz nekünk ettől? Kinek akarnak ezek megfelelni?
A két hölgy, ha akartak volna, sem tudtak volna szóhoz jutni. Egyetértőleg bólogattak és hümmögtek.
x x x
- Norbika, ne menj a szökőkút közelébe! – kiáltotta egy anyuka másik csemetéjét ringatva közben a babakocsiban.
Norbika, a vehemens kis mokány szöszi, egyszer-kétszer még visszarohant, de addig sertepertélt, amíg vizes nem lett a fellövellő szökőkúttól. A kis srác örömében visítva vette tudomásul a történteket.
- Ugye, megmondtam! – így az anyuka, mint aki valami nagy igazságra lelt.
A rutinos anyukák, nagymamák váltóruhával vagy legalábbis törölközővel jöttek le a térre. Az igazán profik mindkettővel.
x x x
A fiatalok még midig összenyalábolva voltak a padon. Éppen csak annyira gabalyodtak ki egymásból, lazították az ölelést, hogy szabadabban vehessenek levegőt, és valamennyire nyomonkövessék a körülöttük zajló eseményeket.
Aztán újult erővel estek egymás szájának, testének.
x x x
Mellettük egy másik fiatal pár egy mopsz kutyát fagyiztatott. A csupa izom kutyus nagyon kultúráltan majszolta a hideg gombócokat. Egy-két pillanatra hagyta csak abba, mikor egy kutyakolléga föltűnt a színen. Egy pillanat műve volt az egész, a mopszot nem lehetett eltéríteni a fagyitól. Ez most jobban izgatta, mint a saját fajtája.
x x x
A kopaszodó, enyhén pocakos hatvan fölötti úr ismét föltűnt. Valamelyest könnyített az öltözékén, most egy szabadidős fekete nadrág, oldalt piros csíkkal, volt rajta. Meg mintha merevebben nézett volna maga elé.
Az ember nem is érti, hogy miért nem az ötven méterrel arrébb lévő étterembe megy. Nem kellene átvágnia a téren és több száz métert mennie a presszóig.
Lehet, hogy nem hiteles hely számára az étterem? Vagy ő vált ott hiteltelenné?
Kis idő múlva ismét jött vissza felé. Leszegett fejel.
Ezt a kört egy délután háromszor-négyszer is megtette.
x x x
- Leülhetek? – kérdezte egy farmernadrágos, farmeringes férfi a mellettem lévő helyre mutatva.
- Igen – bólintottam.
Többször láttam már a városban. Azokból ítélve, akikkel néha együtt volt, és a róla áradó áporodott nehéz szagról, hajléktalannak láttam. A jobbak közé tartozókból.
A válltáskájából kivette a nejlonzacskóba csomagolt kiflit. A kiflit ki se vette a zacskóból, úgy kezdte el az egyik kezével törni és enni.
A másik kezében könyvet tartott és olvasott. Pár perc múlva megkérdeztem, hogy mit olvas.
- Austen Büszkeség és balítélet – válaszolta.
Annyira meglepett a szerző neve és a mű címe, de leginkább az olvasója, ez a hármas, hogy szinte ledöbbentem. Nem is volt több kérdésem.
x x x
A hetven körüli férfi felfüggesztette a politikai szemináriumot. Nem bírta megállni, hogy befejezésül néhány szentenciával ne zárjon.
- Mindig mi, kisemberek, húzzuk a rövidebbet. Eddig még minden nagyra törő hatalom rosszul végezte. Meglátjuk, így lesz-e ez most is!
A két hölgy továbbra is csak bólogatott és hümmögött. A legtöbb, ami elhagyta az ajkukat: „Hát, igen!”
x x x
Az Austent olvasó férfi után apa és fia ült mellém.
- Először azt hittem, hogy rajzol – mondta az apa nekem. - Aztán rájöttem, hogy ír. Leír bennünket? Amit lát?
- Így is lehet mondani.
- Mit ír?
- Midenfélét. Novellákat is.
- Az jó. Amíg dolgoztam, nem volt időm olvasni. Négy gyerek volt. Most meg, amikor már olvashatnék, a szemem nem bírja… Négy gyerek. Tudja, mi gond az?
Kis szünet után folytatta.
- Az unokákkal együtt nagy a család. Ennek a fiúnak nincs még barátnője sem. Minél nagyobb az ember családja, annál kevesebb az igazsága otthon a családban.
A tekintete mintha a múltba révedt volna. Ki tudja, mire gondolhatott.
- Ne feledje fiatalember, az ellenkezőktől lehet a legtöbbet tanulni!
x x x
A gyerekes szülők, nagymamák már hazamentek. A szerelmesek is elindultak kézen fogva.. Néhányan üldögélnek még a padokon.
A szökőkutat az imént zárták el.
Lassan kezdődik a tér esti, éjszakai élete, egy másik történet.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése