sóskaszínűen hömpölygő folyó
fűzek árnya fodrozó
a partoldalról remegő lábbal
nézek le, hűsítő szél szárnyal
lehunyom a szemem
a víz szagától a jelenem
pillanatra eltűnik, helyébe lép múltam
régen eggyé váltam a vízzel, s húztam
ritmusra az evezőt
most levegőt
sem kapok
pedig azelőtt
nem borzasztott a hullám
itt csak bámulnám,
ahogy mások keze ráfog
a lapátra, de a srácok
rohangálása leköti figyelmem
mindent nekem kell cipelnem
az aggódást értük,
hogy csillapítani tudjam éhük
a boldogság csíráját, hogy kilevelezzen,
levegőben lógó kérdéseket, mikre feleljen
valaki
jó lenne ordítani,
de nincs értelme
a folyó a hangommal együtt végleg elnyelne
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése