Nemek harca

Nem tartom magam egy nagy gondolkodónak. Jobban mondva gondolkodom én, csak nem öntöm szavakba, nem vetem papírra, számítógépre, megtartom a gondolataimat magamban. Azért mégis van néhány jelenség, ami felkelti a figyelmem, és nem hagy nyugodni. Egy nagyon népszerű téma ez; a férfi és a nő életformája a mai világban. Persze, elcsépelt, közhelyes. Én mégis gondolkodom róla, mert ezt látom magam körül.

A lényeg annyi, hogy azt érzem, valahogy nagyon felborult a rend. Ez számomra az emancipációval lehet összefüggésben, hiszen akkor kezdtek a nők harcolni a jogaikért. Ez persze szép, és jó, csak itt nem álltunk meg. Ahogy szavazati jogot kaptak, egyre többet akartak. Részt kívántak venni a politikában, dolgozni, szavazni, hobbit űzni, nem csupán otthon tengődni a négy fal között, takarítani, és nevelni a gyerekeket. Igazuk van, ha az ő szemszögükből nézzük a dolgokat. A hiba ott csúszott a dologba, hogy a nők azzal nem számoltak, mekkora terheket vesznek a nyakukba ezzel. Egy mai nő először is legyen okos. Legyen diplomás, hiszen ez fontos a munkavállalás szempontjából is. És ha már itt tartunk, akkor persze ők sem lógatják otthon a lábukat, hanem dolgoznak, napi nyolc órát legalább. Ezek után jön a háztartás vezetése, amit akkor is muszáj megtenni, ha nincsen családja. Ha pedig van család is, akkor még nehezebb, hiszen a gyerekkel is kell időt tölteni. Ha van párja, férje, akkor pedig a szerető szerepét is be kell töltenie az előbb felsoroltakon kívül. Itt jön képbe esetleg egy hobbi, amit szívesen űz, legyen ez sport, vagy valamilyen művészettel kapcsolatos tevékenység. Emellett pedig egy egészséges embernek szüksége van barátra is, akivel megoszthat mindent, és rá is kölcsönösen számíthatnak. Összegezve egy nő tehát: művelt nő, alkalmazott, házvezetőnő, anya, feleség, barátnő, és alkotó.

Ezen területek között egyensúlyozik egy mai nő. Nem könnyű, mondhatnám rettentő nehéz. Én még csak néhány szerepet töltök be ezek közül mégis azt érzem időnként, hogy képtelenség megfelelni mindennek és mindenkinek. Mindenki beláthatja, hogy felborult a rend. Sok nő karrierista lett, harminc éves koráig hallani sem akar gyerekről, hiszen az lemondásokkal járna számára. Amíg nincs családja, addig élheti világát, dolgozhat, mulatozhat, hiszen csak önmagáért felel. Ezt pedig én kicsit önzőségnek tartom. Megjelent emellett a külső fontossága. A divat már gyakorlatilag mániájukká vált. Más sem folyik a reklámokból, mint hogy mi mindent kell megvennie egy nőnek, ha szép akar lenni, szép ruhák, mindenféle hajra és arcbőrre kenhető krém, illatszerek, cipők és táskák. Ezek pedig egy felszínes gondolkodást alakítottak ki az emberekben. Az önéletrajzodhoz is kérnek képet, akkor is, ha egy irodában dolgozol. Lehetsz három diplomás, intelligens nő, nem vesznek fel, mert mondjuk teltebb vagy egy másik jelentkezőnél.

Ha a férfiakat vesszük górcső alá, más látvány tárul elénk. Két általános típust látok. Egy részük durva, faragatlan, az érzelmekkel mit sem törődik, élvezethajhász, felelőtlen. A másik pedig túlzottan érzelmes, nincs semmiféle tartása, mindenről meg kell őt győzni, és folyamatos visszajelzésre szorul. Természetesen nem vitatom, hogy vannak az egészséges férfiak is, akik megtalálták a két tábor közötti harmóniát, mégis úgy vélem, belőlük van a legkevesebb. Legyünk őszinték, a férfiak elnőiesedtek. Szedik a szemöldöküket, szoláriumba járnak, gond nélkül hordanak rózsaszínt, és a viselkedésük is gyakran ennek megfelelő. Az ok pedig nagyon egyszerű. Mivel a nők átvették a helyüket, rájuk hirtelen nem volt akkora szükség. A nők ugyanazt teszik, mint ők, sőt, még többet is időnként, tehát azt érezhették, nem elég jók. Elveszítették addigi biztos, uralkodó státuszukat, és meg kellett osztaniuk addigi életüket az ellenkező nemmel. Nem csoda, ha nem találják a helyüket, hiszen ők azért nem vették át a nő szerepét, mert nem erre vágynak! Sokan pedig épp ezt a helyzetet kihasználva élnek bele a vakvilágba. Hiszen csak annyi dolguk van, hogy dolgozzanak, aztán este úgyis eléjük rakja az asszony a meleg kaját, tele hassal pedig lehet tévét nézni, és aludni.

Nem mondom, hogy nem lehet megoldani így is az életet, mert meg lehet. Ha nem vette el az ember eszét a pénz, a karrier, a fene nagy szabadság, akkor lehet élni normálisan egy támogató párral, gyerekkel. Természetesen ez csak közös erővel megy. Akkor, ha néha a férfi is meg meri fogni a mosogatószivacsot, és nem hal bele egy porszívózásba, vagy ha neki kell mennie a gyerekért az óvodába. A nőknek pedig kicsit vissza kell venni a tempóból, hogy a férfi ne érezze magát feleslegesnek, és ne érezze azt sem, hogy nem kell semmit tennie, majd a neje elintézi.

Véleményem szerint nem véletlenül van a Bibliában benne, hogy Isten először a férfit alkotta meg, utána pedig a nőt, hogy az segítőtársa legyen. Ápolja a lelkét, gondoskodjon róla, főzzön neki, nevelje a gyereküket, a férfi pedig gondoskodik a családról azzal, hogy dolgozik. Az is igaz, hogy amíg a nők otthon voltak, a férfiak sokszor elnyomták őket. Nem volt beleszólásuk dolgokba, véleményük sem lehetett, hiszen nem voltak iskolázottak, nem voltak jártasak a közéletben, a politikában, a munka világában. Ez sem volt igazságos, mégis úgy vélem, meg lehetett volna találni a középutat, mert így mindkét nem részéről súlyos személyiségtorzulásokat lehet megfigyelni. És sokaknak talán nem fog tetszeni a véleményem, én mégis leírom, inkább visszaadnék néhány szerepet, és vállalnám, hogy őrzöm a család egységét. Annyi a válás, annyi a sérült lelkű gyerek, akik csonka családban nevelkednek, és folyton csak azt látják, hogy a szülők a pénz miatt veszekednek, és soha nincsenek otthon a munka miatt. Persze, én is nagyon jól tudom, hogy ma már egy fizetés nem elég a megélhetéshez. Mindezt csak elméleti szinten írtam, de én már csak ilyen naiv kis álmodozó vagyok, aki nem a pénz, hanem a szeretet, és a család erejében hisz.