S minden mi fájt, újra feltépted.
Láttalak szállni karcsú lélek,
S felderengtek újra rémképek.
Hányszor kínzott szívszerelmed,
Hányszor hívott csodás kebled,
Hányszor vérzett lelkem érted,
Mert belém magad bevésted.
Jól emlékszem rád te hófehér kisleány,
Járkáltál szobádban, akár egy jégkirály.
Számomra az a hely olyan akár egy erőd,
Mely bevehetetlen, s minden szívet megtör.
Elveszett voltam akár egy madár,
Mely otthonától túl messze elszállt.
Reménykedtem, enyém lehetsz akár,
De rájöttem, hogy ennek vége már.
Így hát mikor tegnap téged láttalak,
Nem éreztem sokáig már a fájdalmat.
Engedtem, hogy előttem ellebegjél,
És az arany Napban végleg eltűnjél.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése