Abroszcsend

(Kép: Horváth Piroska)

 

Kerengette abroszcsend melegét

harangszóra a gőzölgő ebéd.

Anyám állt ott imára kulcsolt kézzel,

-hogy mi volt az ebéd már nem is emlékszem-

a fohászt őrzöm, s lázadok ma is,

neki szent volt a szó, nekem hamis,

és fájt, hogy áldja szegény a nincsent.

Én követeltem, ő kérte Istent

mindennap betevő falatunkért

könnyek közt, szemlesütve, s úgy élt,

elhitte, hogy ennél csak jobb jöhet.

Tenyerén hozta az örömöket,

s lecsendesítette lázadó fiát.

Elmondott helyettem egy-egy imát,

mikor bűnbe estem, s megvigasztalt,

ne irigyeljem azt, aki gazdag,

s szólt, ahol az utak véget érnek,

ott „...boldogok a lelki-szegények.”