Mint a nyomor élő szobra áll Margit a vendéglő előtt. Nézegeti magát a csillogó üvegben, miközben tudja, hogy a háta mögött sajnálat vagy éppen undor ül ki látványától a járókelők arcára. A macskát jól bebugyolálta kabátja zsebébe, de az folyton megpróbálja kidugni az orrát a januári csípős hidegbe. Pötyi, az enyhén tacskóra emlékeztető foltos kutya szenved talán legjobban. Rövid lábai miatt a hasáig ér a hó, de nem mozdul az öregasszony mellől, tudja, hogy éjjelente mindig betakarja egy bolyhos, meleg sállal.
Margit ujja vérzik, a macska jól beleharapott, de nem engedte elszökni. Próbálja rábeszélni, hogy vele maradjon: "Na, ne légy már ilyen, te! Nem akarok én rosszat neked. Meglátod, majd eléldegélünk valahogy. Tudod, nem is olyan régen, volt nekem pihe-puha ágyam, meleg otthonom. De jó is lenne most a kályha mellett tejet inni, ugye? Kismocsok, ne karmolj már, maradj nyugton!"
Állnak a vendéglő előtt, mindhárman álmodozva, nézve a jól öltözött embereket amint az üvegketrec túloldalán, a szelíd gyertyafénynél, közönyös arccal vacsoráznak. Nem veszi észre, mikor mellettük megáll egy hidrogénszőke nő. Külvárosi gyönyörosztó, az olcsó kölni illatán átérződik valami kellemetlen, vaskosabb szag.
"Szia, Jutka vagyok! Mi a csudát nézel ezeken? Neked se lehet fenékig tejfel, ha itt nyálazod a semmit. Nem jó álmodozni ilyesmiről, nem a mi fajtánknak való. Van nálam egy kis kajamaradék. Kell? Hol alszol?" A választ nem várja meg, rögtön folytatja: " Tudod, napok óta figyellek. Úgy jársz-kelsz itt, mintha nem is lenne fontos, hogy adnak-e valamit."
Margit mosolyog, megköszöni a hideg krumplis palacsintát majd jobban szemügyre veszi a nőt. Hosszú, törött végű haja, piros orra és a szatyorból előkandikáló üveg nem csak a hidegről tanúskodik, érzi, több egy egyszerű járókelőnél… "Szemében történetek bujkálnak" gondolja az öregasszony. "Meg kell hallgatni, jobb helye lenne a kismacskának ennél a nőnél. Nagyon hideg van egy ilyen csöpp jószágnak az utcán."
"Tudod, én adtam neked párszor pénzt, mióta feltűntél itt a környéken. Olyan furcsa… mintha nem is látnád az alamizsnát. Napközben erre viszem a fiamat iskolába. Nem látni igazi mosolyt, csak a te arcodon. Azt ne kérdezd, hogy miből élek, szerintem mindenki tudja a környéken. Jól keresek, de néha félek, nem is tudom mitől. Sokan járnak kurvákhoz mostanában, mindenki úgy él, mintha a világvége közeledne. Bolondoak mindannyian. Szóval, félek, hogy nem tudom majd felnevelni a fiamat. Félek, valami történik, és akkor mi lesz vele? Félek a pokoltól… hogy megver az Isten."
Az öregasszony előbányássza a mocskos kismacskát kabátzsebéből, átnyújtja Jutkának, majd elindul maga előtt tolva nyikorgó rongyoskocsiját. Pötyi kutya szaporán szedi kurta lábait utána.
„ Ozirisz a neve.” — fordul még vissza.
"Jövök holnap is erre! Hozok meleg kaját és egy kis szíverősítőt is. Ránk fér ebben a cudar időben. Köszönöm a mosolyt, és… a macskát!"
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése