Kicsiben, vagy nagyban?

Aggódom. Csepeg a csempe. Már lassan elönti a házat a víz, de nagyon érdekes a jelenség, és mivel nem tudok még megoldást, hát maradék nokedlimmel a lábasban leülök a hokedlimre és nézem, nézem mi történik.

Aggódjak? A víz helyett már sötét folyadék csurog, és szörnyű, hogy nem nyeli el a lefolyó. Duzzad ez a folyékony sötét anyag, és megtelik vele lassan a fürdőszoba.

Gátlástalanul lép át a küszöbön, nincs neki határ, nincs neki korlát. Áradásra készülve, előveszem a biztonságos gumimatracom. Ezen fogok evickélni.

Az életveszély nem fenyeget, a villanyt kikapcsolták, a gázórát leszerelték, bútorzatom az egyetlen nyári műanyag kerti bútor, hát mitől is félnék? Nagy kárt már nem tesz bennem a csepegő életszeszély.

Büdös. Erre álmomban sem számítottam, pedig nem rég jó mélyen elaltattak, és most, hogy hirtelen kellett felébrednem nem volt időm gondoskodni légfrissítőről. Igaz, már levegő sem nagyon van, kapkodok is erősen, de lassan mindent ellep a csordogáció. Hú, de büszke vagyok magamra. Ez igen, ez találó név arra a büdös, áradó, csepegő valamire, ami megállás nélkül folyik. Folyatják talán? Gondolkodom kell.

Ráérek, hiszen teljes munkaidőmben az unalmas csordogációival kell foglalkoznom. Ő viszont nem igényel nagy gondosságot, jön ahogy küldik.

Cseppekben adagolják, mint a jófajta mérget, hogy felszívódhasson rendesen, bőrön keresztül, eláztatva, megpuhítva azt.

Leakarják tán nyúzni?

Szóval ott tartottam, gondolkodom, mikor is kezdődött el ez a folyamat, amikor megdöbbenésemre, egyre több helyről tapasztalom a csepegést. Ezért terjed ez ilyen gyorsan!

Visszaidézek egy-két emléket, amikor még egyfelől folyt, mégis küzdöttünk ellene, most pedig milyen érdekes, hogy szinte senki nem emel hangot, csak tömködi be a lukakat.

A csordogáció azonban nagyon erős ám, és mellé alattomos is. Kimossa a fugákat, megtalálja a legfinomabb repedést is a falon.

Menekülni előle annyira felesleges, mint eső után a köpönyeg.

Ha nekem térdig ér, a gyermekeimnek nyakig. Hanyatt fekve a matracomon, tervet dolgoznék ki a helyzet orvoslására, amikor újabb adagot kapok. Akkor az adag, hogy ezt családilag könyvelem el, csak vegye ki mindenki a részét belőle. Nincs erre név írva, hogy csak én...

Mi kaptuk, a bázis. Milyen szép, hogy mint alap még számítunk, valamire még jók vagyunk. Család-bázis reakcióm is születik azonnal, és a kémia jut eszembe. A körülmények megváltozásával a csordogáció halmazállapota a környezetbe való kikerülésekor megváltozhat: kicsapódhat vagy éppen fel is oldódhat. A vízben való oldódás általában a szennyezőanyag koncentráció csökkenését, illetve hígulását is okozhatja, ugyanakkor a szennyezőanyag terjedését is.

Valaki kicsapódik, vagy becsapódik? A lényeg, hogy csapódik. A falhoz. Ha lesz még fal, vagy azt is elmossa a csordogáció.

Az ajtókat akartam kulcsra zárni, amikor megláttam, hogy az utcát is ellepte. Tehát nem egyedi jelenségről van szó, és ez valahogy nem enyhít rajtam semmit. Tele vannak vele a városok, a falvak, a tanyák.

Az ország? Kifolyik majd a szomszédokba is? Mit fognak rólunk mondani, hogy nem takarítunk?

Azt mondják nem az én gondom? De az enyém is, mert már tele van vele a hócipőm, de még a padlás is.