Friss levegőért kapkodott ijedtében a megkergetett elefánt. Egy hörcsög üldözte és már majdnem beérte. A többiek a csordából nem értették miért olyan érzékeny és félős. Mi kárt tehet benne egy hörcsög, legfeljebb megverekszenek, akár a kékeszöld illat, a sistergő sárgával.
Rohant és ezek jártak a fejében, közben végiggondolta, hogy ilyen szín és ilyen szag nincs is, bár százával ismeri az árnyalatokat… Már majdnem utolérte üldözője, akivel nem mert szembeszállni. Félt, hogy bekapja…
Ekkor sejlett fel előtte, a dús lombú fán üldögélő fülemüle, aki müle volt bár, de azért fülei is voltak. Sebes ormányforgatással lélegzetét visszafojtva felrebbent és gyűrött pörsenésnek álcázta magát. Észrevétlenül elbújt a hatalmas fülemülefül mögé.
A hörcsög megdörzsölte a szemét, körülnézett és fújtatott egy nagyot. Aznapi uzsonnája ugrott, gondolta. Megfordult és visszaindult a csorda felé, talán kinéz egy másik példányt magának.
Ekkor, a veszélytől megnyugodott elefánt a pörsenés álcájából kibújva megmozdult. A fülemüle megrázta fejét, és a kibuggyanó pöttyöt zuhantában elkapta. Már nyelte is volna, amikor az elefánt, ormányát kinyújtva, ordítva trombitált egy önmagát megijesztőt. Rémült jajkiáltása után, ormány-turbópropeller forgatással leereszkedett a veszélyt nyújtó földre, ahol begurult egy lakatlan hangyaboly egyik csendes járatának menedékébe.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése