Elhagyottan

Gyakran álmodtam szépeket,
de ködben elúszó fényre-ébredések
fakasztottak mindig újra keserű,
csalódottság-szülte könnyeket.
    Kértem kegyelmet százezerszer
sírva, esdekelve, vádló
"miért"jeimre - nincs válasz
azóta sem. Mégis, néha még
kapaszkodom elúszó,
nádszálként a semmibe hajló
álmaimba. Nem értem,
miért hagyott remények nélkül
a hatalmasnak, jóságosnak hitt Isten?
    Volt hitem, reményem,
gyönyörű, szép fiam.
Elhagytak mind. Hitem
reményem, és fiam sincsen.
Csak a tátongó hiány maradt.