Sorstalan

Kopott cipőben lépdel a magány,
sötét sikátorok rejtekén,
koszos szatyrokba csomagolt élet,
újságpapírba rejtett remény...

Hideg, kemény pad, te drága otthon,
agyongyűrött kartonlapvilág,
kukák mélyére bújó túlélés;
és már senki sem kíváncsi rád...

Mint kutyapiszkot járda szegletén,
undorral lépnek át emberek,
csak filléreket kérsz és kis reményt;
árulod sorstalan életed...