Makacs vakarcs

Legyőzve állok, ím most
szemben önmagammal,
elszakadt húr pendül
szomorú dalt elenyésző hanggal.

Dacból születtem e földre,
napkeltekor, vihart hozó zajjal,
mint makacs vakarcs most is
szembeszállok a szélviharral.

Túl hamar rágott sebet belém az élet féreg,
fellobbanó dühömre sosem tettem féket,
dac dacot szült, ha azt hittem belém martak,
nem fogadtam el sohasem , ha nem tetszőt szóltak.

Nem sikerült megtanulnom,
hogy hajtsak főt, alázattal,
ellenségem ki önmagam vagyok,
tükör kép, gúnyos vigyorral.

elpazarolt évek súlya nyomja,
a fájdalmas felismerésem,
hányszor megyek még fejjel a falnak,
hogy felfogjam végre veszteségem.

Túl hamar rágott sebet belém az élet féreg,
fellobbanó dühömre sosem tettem féket.
Megbocsájtást bűneimért, mondd most kitől kérjek?
Kegyelmezz nekem, könyörgöm, hadd vezekeljek!