Ébredés

Az álmos táj még szendereg,
fény-érintésre megremeg,
s amerre nézel, rezdülnek
mind az ébredő lények.
Rügyek pattannak fürgén,
hirtelen, néhol már tápászkodnak
a bomló, bámész levelek.

   Szökik a csönd: rigó-pár rebben
nyújtózó ágról, hajnali násztól
kába gerle riasztja szégyenlős
párját, s a viháncoló
verébseregre dühösen lecsap,
mohón fölkapva előlük
a száraz magokat.

   A langyos napfény behajol
hozzád a nyitott ablakon,
arcodhoz bújva szendereg.
Az utcán álmos emberek
- lehajtott fejjel mind siet,
szemükben dermedt éj-mosoly,
de gondoktól gyűrött homlokukon
szelíden táncol a milliárdszor
megcsúfolt reményű  tavasz:

   fönt, sötét baldachin alatt
megint sok bolond viharfelhő
viháncol, szalad,
nem félve a tél végső,
vad vicsorától.