— Megsodorta rendesen?
— Én kérem, szokásomhoz híven verem és fonom.
— Részekben?
— Nem vagyok részeg, uram, soha nem iszom!
— Ne tekerje ki a szavamat! Egyszerre, vagy külön veri és fonja?
— Tekerem. Értem már! A két végletre gondol, talán?
— Igen, az egyik a köteles, a másik a köléltelen. A döntés szerint nem úgy lett, ahogy a korábban jogtalannak ítélt jogosokkal le akarták nyeletni! Ezt most ők, az örökösök sodortatták, hogy végre megkaphassák járandóságukat. Kapja meg a magáét az az egy, aki nem volt hajlandó lemondani! Mutassa!
— Itt van, kérem.
— Szép munka, ha nem is kábító. Azt hiszem szelíd, és nem vadkenderből készült…
— Úgy van, uram.
— Végezze el az utolsó simításokat! Csináljon egy szakítópróbát, aztán kiosztjuk a részeket!
— Megmérem, kérem szépen, nálam másfél tonna után bolyhosodott fel.
— Nem szakadt?
— Nem.
— Akkor jó, a jogát vesztettnek annál kevésbé… Kioszthatjuk neki a köteles részt! Szóljon a nagy kötelességtudásúnak, és két kisebb — még csak spárgányira képzett — munkatársának, hogy el lehet választani a részeket, a kötél nélkülit a kötelestől.
— Megbocsásson, lecikázott bennem a felismerés, mint egy himbálózó függőhíd laza korlátjáról. Köteles vagyok jelenteni… Jaj, mit mondtam! Ugye, kérem, ha nem kérem vagy követelem perben, akkor köteletlenül hagynak?
— A köteles rész minden olyan embernek jár, aki túl sok csomót keresgél!
— Megértettem és megjegyeztem! A nagy csomó kákát kerülve, csomótlan peren kívüli egyezséggel lemondanék saját kötelességemről.
— Elfogadom, de csak ha továbbra is marad a független köteles részek követelőinek, áttételes dependenciájú függőség okozója, közérthetőbben, a kötélség gyártója és készítője!
— Én kérem, szokásomhoz híven verem és fonom.
— Részekben?
— Nem vagyok részeg, uram, soha nem iszom!
— Ne tekerje ki a szavamat! Egyszerre, vagy külön veri és fonja?
— Tekerem. Értem már! A két végletre gondol, talán?
— Igen, az egyik a köteles, a másik a köléltelen. A döntés szerint nem úgy lett, ahogy a korábban jogtalannak ítélt jogosokkal le akarták nyeletni! Ezt most ők, az örökösök sodortatták, hogy végre megkaphassák járandóságukat. Kapja meg a magáét az az egy, aki nem volt hajlandó lemondani! Mutassa!
— Itt van, kérem.
— Szép munka, ha nem is kábító. Azt hiszem szelíd, és nem vadkenderből készült…
— Úgy van, uram.
— Végezze el az utolsó simításokat! Csináljon egy szakítópróbát, aztán kiosztjuk a részeket!
— Megmérem, kérem szépen, nálam másfél tonna után bolyhosodott fel.
— Nem szakadt?
— Nem.
— Akkor jó, a jogát vesztettnek annál kevésbé… Kioszthatjuk neki a köteles részt! Szóljon a nagy kötelességtudásúnak, és két kisebb — még csak spárgányira képzett — munkatársának, hogy el lehet választani a részeket, a kötél nélkülit a kötelestől.
— Megbocsásson, lecikázott bennem a felismerés, mint egy himbálózó függőhíd laza korlátjáról. Köteles vagyok jelenteni… Jaj, mit mondtam! Ugye, kérem, ha nem kérem vagy követelem perben, akkor köteletlenül hagynak?
— A köteles rész minden olyan embernek jár, aki túl sok csomót keresgél!
— Megértettem és megjegyeztem! A nagy csomó kákát kerülve, csomótlan peren kívüli egyezséggel lemondanék saját kötelességemről.
— Elfogadom, de csak ha továbbra is marad a független köteles részek követelőinek, áttételes dependenciájú függőség okozója, közérthetőbben, a kötélség gyártója és készítője!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése