Hajnali álom, csendjét kósza madárfütty tépi szét
Koppanásig húzom a redőnyt, fényre szomjazom
Szavak torlódnak nyelvemen, bárányfelhők tavaszi égen
Szél bújik gallérom alá, magányos, szomorú vándor
Álmos macska a fűben, egéréknél piros betűs ünnep
Édes semmittevés, napestig haikut olvasok
Friss szellő támad, lelkembe lopózik, ébredek
Ablakot nyitok, tódul be a tavasz
Cinkéknek hála, szunyoghálómon már a bögöly is befér
Áldott pillanat, költő és haiku egymásra talál
Lány rigó kerreg, nem merek ujjat húzni vele
Eső áztatta rét, vizében tarka virágok nyílnak
Megmentett macska, hálából egeret hoz nekünk
Elállt az eső, kutya és gazdája sétálni indul
Borul az ég, egy nappal megint távolabb a tavasz
Nem várt ajándék, süttetem arcomat a nappal
Tavaszi ég, olvadó hótól fuldoklik az ereszcsatorna
Jöttömre barna kutya csahol, szívét adná egy jó szóért
Tegnap még ki se bújt, ma már virít a hóvirág
Kora reggel, kásás hóban, illeg-billeg a feketerigó
Olvad, holnapra nem látszik nyomom se a hóban
Téli éjszakán, iszapban tavaszt álmodik a hal
Konok cseresznyefa, száz szirmot bont télvíz idején
Fehér a kép, benne nyúl pördül, s porhót kavar
Vége, nem mozdul többé galamb a hóban
Zúzmara csillog az ágon, kapkodja lábát a cinke is, fázik
Dércsípte lomb, tompa puffanás az avaron
Mint őszi patak, árad az ereszcsatorna a kertben
Nyírfák lehullott lombja, ezernyi aranytallér a járdán
Ajtóm előtt ismerős arc, tarka levél hull...
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése