- Na, végre! – kiáltott fel idegesen Lina.
- Hol a francba voltál eddig? Már éjfél is elmúlt, egyedül félek itt éjszaka! Megígérted, hogy kilencig ideérsz – morogta a lány.
- Ne kínlódj már te! Dógom volt, és kész. Kibírtad nem? Senki nem evett meg, senki nem rabolt el. Kinek is kellene egy kis bokszos kurva – válaszolta idegesen a fiú.
A kocsi csikorogva kifordult a főútra, a bent ülők rágyújtottak és szótlanul bámultak ki a sötét országútra.
- Mennyi? – kérdezte idegesen a fiú.
- Nem sok.
- Azt kérdeztem, hogy mennyi!
- Húsz rongy.
- Meeeennyi? Mi a faszt csináltál egész nap, aludtál?
- A kutya se járt erre.
- Holnap kihozlak, és addig nem jössz be, amíg a mai napot be nem hozod.
- Este nem maradok, félek egyedül. A Gizi se lesz.
- Nem érdekel. Kell a pénz. És kuss legyen, mert pofán váglak.
- Ja, csak ahhó értesz.
- Fogd be!
Másnap reggel beborult, és csendesen esni kezdett, később feltámadt a nyugati szél, kellemetlenül nyirkossá vált az idő. Vége volt a forró korai nyárnak, visszatért a szeszélyes áprilisi tavasz. Lina meghúzta magát az út kanyarulatban a bokroknál, fázott. Márió már délelőtt tízkor kitette, az ígéretéhez híven a lánykát, hogy legyen elég ideje behozni a tegnapi lemaradást.
Legalább sütne a nap, gondolta, jobb lenne a kedve. Mindegy mennyit keres, soha nem elég neki, nem hagy neki semmire pénzt, megveszi, ami fontos, és slussz passz. Rohadna ki a bele! Nem ezt ígérte, amikor kicsalta az intézetből. Mi a fenének ment el vele, gondolhatta volna, ezek már csak ilyenek mind. Hazudnak, meg kihasználnak minket. A férfiak mind disznók egytől egyig. A cigánytelepen nem akadt egyetlen jó érzésű férfi sem, ittak, verték a családot, meg gépeztek. Elverték a segélyt is, a gyerekek éheztek, asszonyok meg óbégattak és mentek lopni. Muszáj volt, hogy valamivel betömjék a pulyáik száját. Az anyja is a sok veréstől pusztult el. Ott maradtak árván, az apjuk meg molesztálni kezdte őt és a nővérét, a mocsok. Az intézetben volt kaja, meg rendes ágy, és végre, megtanult rendesen írni , olvasni, bár ki tudja mi a fenének. A kurvasághoz nem igen kell, elég, ha számolni tud. De egy idő után nem bírta a bezártságot, a rendet, a ridegséget, Szeretetre vágyott, otthonra, ha még olyan ócska putri is, mint az övék volt. Nem is tudta igazán, mi hiányzik neki, mert itt sem volt jó, de otthon sem. Vágyott valamire, amit nem ismert meg soha, csak a filmeken látta, és ha becsukta szemét, mindig oda képzelte magát. Imádott álmodozni.
Csikorogva állt meg egy autó. Középkorú férfi tekerte le az ablakot. Hé, gyere már ide, itt bent nem fúj!- kiáltott oda lánynak. Lina beugrott mellé, az meg rögtön a melléhez kapott,
- Hú de fiatal kis bokszos vagy te! Mennyi vagy?
- Tizenöt.
- Na, azért annál többnek néztelek.
- A ruha miatt. Előre adja a lóvét!
- Na ne mond, én csak akkor fizetek, ha kapok is valamit, megértetted.
- Szép kis pofikád van – mondta, és a kezét a lány lába közé csúsztatva, idegesen lerántotta a farmerja zipzárját. Máris a lány szeme előtt himbálózott a hímtagja.
- Na dolgozz, ha pénzt akarsz! - rivallt rá.
Hányás közben már csak az autó hátulját látta elmenőben. Úgy ahogy rendbe tette magát, és keresgélni kezdett a bokrok alján. Egy csinos kis kézitükröt keresett, amit a kesztyűtartóból csent el. Bedobta a bokorba. Végre megtalálta. Úgy fogta a kezében a cifra nyelű szép ovális kis tükröt, mintha kincset tartana az ujjai között. Behúzódott a sűrűbe és egy nagy fatörzsnek támaszkodva vizsgálni kezdete arcát a tükörbe, miközben vagy négy rágót benyomott a szájába, hogy az elnyomjon minden undorító ízt onnan. Ilyenkor utálta magát, büdösnek érezte, mindenféle szagok keveredtek az ócska parfümjének illatával.
Az eső elállt, ki-kikandikált a nap is a felhők közül. Nem lassított senki az úton, igaz nem is látták, hogy ott áll, mert nem volt kedve illegetni magát nekik. Csak ült az öreg fa tövében, nézte magát a tükörben, és álmodozott. Máriót, a rohadtat, már elfelejtette, szép fehér lányt látott, szőke hajjal, kék szemekkel, aki bársonyos kezekkel tartja tükröt. Egy szép házat látott, gyönyörű kerttel, ahol az örökké mosolygó édesanyja az ő haját fésüli. Megsimogatja, átöleli, apró puszikat nyom az arcára. Majd egy gyönyörű búzamezőn találja magát, a maga előtt tartott tükörrel szépséges pillangókat gyűjt egybe, mind egy-egy nyomorult lányka, olyanok, mint ő, mind átváltoztak pillangóvá és elmenekülnek ebből az átkozott világból. Oda menti őket, ahol szeretet van, boldogság, biztonság és béke.
Szirénázó mentő fékez le hirtelen, a rendőrök lezárják az út egyik felét. Két autó áll összetörve az út melletti sekély árokban. Az egyik sofőr idegesen magyarázza a rendőrnek, hogy egy útszéli kis kurva ugrott elé, de hiába fékezett, nem tudott megállni. Néhány méterrel odébb, az úttesten egy letakart holttest feküdt, nem messze mellette egy széttörött kézitükör hevert.
- Hol a francba voltál eddig? Már éjfél is elmúlt, egyedül félek itt éjszaka! Megígérted, hogy kilencig ideérsz – morogta a lány.
- Ne kínlódj már te! Dógom volt, és kész. Kibírtad nem? Senki nem evett meg, senki nem rabolt el. Kinek is kellene egy kis bokszos kurva – válaszolta idegesen a fiú.
A kocsi csikorogva kifordult a főútra, a bent ülők rágyújtottak és szótlanul bámultak ki a sötét országútra.
- Mennyi? – kérdezte idegesen a fiú.
- Nem sok.
- Azt kérdeztem, hogy mennyi!
- Húsz rongy.
- Meeeennyi? Mi a faszt csináltál egész nap, aludtál?
- A kutya se járt erre.
- Holnap kihozlak, és addig nem jössz be, amíg a mai napot be nem hozod.
- Este nem maradok, félek egyedül. A Gizi se lesz.
- Nem érdekel. Kell a pénz. És kuss legyen, mert pofán váglak.
- Ja, csak ahhó értesz.
- Fogd be!
Másnap reggel beborult, és csendesen esni kezdett, később feltámadt a nyugati szél, kellemetlenül nyirkossá vált az idő. Vége volt a forró korai nyárnak, visszatért a szeszélyes áprilisi tavasz. Lina meghúzta magát az út kanyarulatban a bokroknál, fázott. Márió már délelőtt tízkor kitette, az ígéretéhez híven a lánykát, hogy legyen elég ideje behozni a tegnapi lemaradást.
Legalább sütne a nap, gondolta, jobb lenne a kedve. Mindegy mennyit keres, soha nem elég neki, nem hagy neki semmire pénzt, megveszi, ami fontos, és slussz passz. Rohadna ki a bele! Nem ezt ígérte, amikor kicsalta az intézetből. Mi a fenének ment el vele, gondolhatta volna, ezek már csak ilyenek mind. Hazudnak, meg kihasználnak minket. A férfiak mind disznók egytől egyig. A cigánytelepen nem akadt egyetlen jó érzésű férfi sem, ittak, verték a családot, meg gépeztek. Elverték a segélyt is, a gyerekek éheztek, asszonyok meg óbégattak és mentek lopni. Muszáj volt, hogy valamivel betömjék a pulyáik száját. Az anyja is a sok veréstől pusztult el. Ott maradtak árván, az apjuk meg molesztálni kezdte őt és a nővérét, a mocsok. Az intézetben volt kaja, meg rendes ágy, és végre, megtanult rendesen írni , olvasni, bár ki tudja mi a fenének. A kurvasághoz nem igen kell, elég, ha számolni tud. De egy idő után nem bírta a bezártságot, a rendet, a ridegséget, Szeretetre vágyott, otthonra, ha még olyan ócska putri is, mint az övék volt. Nem is tudta igazán, mi hiányzik neki, mert itt sem volt jó, de otthon sem. Vágyott valamire, amit nem ismert meg soha, csak a filmeken látta, és ha becsukta szemét, mindig oda képzelte magát. Imádott álmodozni.
Csikorogva állt meg egy autó. Középkorú férfi tekerte le az ablakot. Hé, gyere már ide, itt bent nem fúj!- kiáltott oda lánynak. Lina beugrott mellé, az meg rögtön a melléhez kapott,
- Hú de fiatal kis bokszos vagy te! Mennyi vagy?
- Tizenöt.
- Na, azért annál többnek néztelek.
- A ruha miatt. Előre adja a lóvét!
- Na ne mond, én csak akkor fizetek, ha kapok is valamit, megértetted.
- Szép kis pofikád van – mondta, és a kezét a lány lába közé csúsztatva, idegesen lerántotta a farmerja zipzárját. Máris a lány szeme előtt himbálózott a hímtagja.
- Na dolgozz, ha pénzt akarsz! - rivallt rá.
Hányás közben már csak az autó hátulját látta elmenőben. Úgy ahogy rendbe tette magát, és keresgélni kezdett a bokrok alján. Egy csinos kis kézitükröt keresett, amit a kesztyűtartóból csent el. Bedobta a bokorba. Végre megtalálta. Úgy fogta a kezében a cifra nyelű szép ovális kis tükröt, mintha kincset tartana az ujjai között. Behúzódott a sűrűbe és egy nagy fatörzsnek támaszkodva vizsgálni kezdete arcát a tükörbe, miközben vagy négy rágót benyomott a szájába, hogy az elnyomjon minden undorító ízt onnan. Ilyenkor utálta magát, büdösnek érezte, mindenféle szagok keveredtek az ócska parfümjének illatával.
Az eső elállt, ki-kikandikált a nap is a felhők közül. Nem lassított senki az úton, igaz nem is látták, hogy ott áll, mert nem volt kedve illegetni magát nekik. Csak ült az öreg fa tövében, nézte magát a tükörben, és álmodozott. Máriót, a rohadtat, már elfelejtette, szép fehér lányt látott, szőke hajjal, kék szemekkel, aki bársonyos kezekkel tartja tükröt. Egy szép házat látott, gyönyörű kerttel, ahol az örökké mosolygó édesanyja az ő haját fésüli. Megsimogatja, átöleli, apró puszikat nyom az arcára. Majd egy gyönyörű búzamezőn találja magát, a maga előtt tartott tükörrel szépséges pillangókat gyűjt egybe, mind egy-egy nyomorult lányka, olyanok, mint ő, mind átváltoztak pillangóvá és elmenekülnek ebből az átkozott világból. Oda menti őket, ahol szeretet van, boldogság, biztonság és béke.
Szirénázó mentő fékez le hirtelen, a rendőrök lezárják az út egyik felét. Két autó áll összetörve az út melletti sekély árokban. Az egyik sofőr idegesen magyarázza a rendőrnek, hogy egy útszéli kis kurva ugrott elé, de hiába fékezett, nem tudott megállni. Néhány méterrel odébb, az úttesten egy letakart holttest feküdt, nem messze mellette egy széttörött kézitükör hevert.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése