Költői képzelet /A "Láthatatlan múzsa" margójára/

Megüresedett neuronok
támasztanak halott
szavakat,
a semmi ropog
toll hegye alatt
hófehér alapon,
gondolatok születnek
terméketlen talajon,
s egyre csak
nyúlnak, élednek
újabbnál újabb
sorok, versszakok.
Ballagó idő ketyeg,
diktál a csend
üteme, szárnyat
bont a fáradt
költő, s múzsája
nyújt segítő kezet.
Kiszáradt
tintacseppek hullanak,
legendás csók
beléjük ihletet
lehel, majd a feldúsult
folyékony betűszemek
egymásba kapva
lesznek összefont
gondolatfellegek.
Megtöltve szűz lapot
formát önt a művész,
gyöngyszemet. Soroknak
végein nő megannyi rím,
semmiből ébredő
verset szül a
költői képzelet.