Február 15.
Bucika unottan rugdalta a kavicsot a cipője orrával. Hazafelé tartott az iskolából, mégsem szaporázta meg a lépteit úgy, mint máskor. Hosszan mélázott azon, hogy megmutassa-e otthon az értesítőjét Anyukának. Nem kapott rossz osztályzatot, sem intőt a magaviseletéért. Ettől sokkal súlyosabb beírást tartalmazott a könyvecske.
„ Tisztelt Szülők!
Az iskolai fogászati vizsgálat alkalmával gyermeküknél egy darab szuvas, maradandó fogat találtam, melyet kezelni kell. Időpontot a rendelő telefonszámán lehet egyeztetni. Tisztelettel: Dr. Link Izabella „
Bucika mindennél jobban félt a fogorvostól, és annak minden velejárójától. De hazudni nem szokott. Így még ebéd után, kicsit megszeppenve ugyan, de Anyuka orra alá dugta az értesítőt. Anyuka kicsit elsápadt a hír olvastán, hiszen Bucika nem egy édesszájú, cukorkát, csokoládét pusztító gyerek és még csak tíz éves, erre már a maradandó foga odvas?! Hiába, az apja fajtája, de az a fő, hogy máskülönben egészséges.
Anyuka rátelepedett a telefonra, többszöri próbálkozás után sikerült a következő hétre időpontot találni Link doktornőhöz. Sínen voltak. (Hagyjuk meg e hitben hőseinket!)
Február 20.
Bucika félve-örülve várta a sorát a fogászaton. Félt, mert hát ugye fogorvosra várt, és ettől a puszta ténytől, rettenetesen be volt majrézva. De örült is, mivel a többiek matekórán izzadtak. A matek talán még a fogászatnál is rosszabb volt egy kicsit. A váróhelyiségbe, viszont megérkezett a régi igazgató néni, meg még két másik felnőtt, akiket előbb fognak megkínozni, hiába csak utánuk jöttek. Bucika nem értette, hogy az iskolai fogászatra miért jönnek felnőttek, de Anyuka megmagyarázta ezt is, mert Anyuka mindent tud. A felnőttek fizetnek, így gyerekszámba veszik itt még őket. Hát vegyék! Ha minden jól megy, környezet órára sem ér vissza.
Közel két órás várakozás után Bucika megismerkedett dr. Link injekciós tűjével, ami a fájdalmat volt hivatott csökkenteni, igaz nagy fájdalom árán. Logikus. Vagy nem. Új kis pajtásaival, a csillámló csillagokkal, melyek a szemei körül ugráltak, kiköltözött a váróba, várni a hatást. Pár perc múlva már a fél arcát nem érezte, így visszamehettek a rendelőbe. Jöhetett a halk szavú, szőke doktornő harca a rossz foggal. Anyuka fél óra elteltével injekció nélkül is remekül zsibbadt. Igaz lábtájékon. Dr. Link Izabella negyven perc múltán kifúrta, és ideiglenesen betömte Bucika odvát. Bűbáj mosollyal közölte, hogy következő hét elejére szorít időt a végleges tömésre. Anyuka és Bucika kicsit lestrapáltan hagyták el a rendelőt. Asszisztenske még a kint várakozóknak foghegyről kinyilvánította a frankót: „Mára befejeztük!”
Február 24.
Az iskolai fogászat ismét megtelt korántsem gyermekkorú, ámde fizetőképes egyedekkel. Bucika érdeklődve fürkészte az egyik néni vastag aranyláncát, mely a hasáig lógott és köldöktájékban -egy a templom oltárképéről ismert női fej- tűzzománc medál formájában végződött. „Szűz Mici!” –gondolta Anyuka, délig sem fognak végezni. Tévedett. Fél tizenkettőkor nyílt ki számukra a rendelő ajtaja. Bucika már bátrabban ült a fogorvosi székbe. Anyukától kapott zsebkendőjét szorongatta kis kezében, még jól jöhet fúrás-faragás után. Asszisztenske sem volt a helyzet magaslatán, bár csak kétszer kevert rossz állagú maltert. Dr. Link Izabella bűbáj kék szemei olyan jegesen metszőkké váltak, hogy Anyuka joggal hitte, hogy a rendelőben letekerték a fűtést, a csizmában is lefagytak a lábujjai. Bucika helyzetének sem tett jót a klíma, a hidegre való tekintettel csattogtak a fogai, betyárosan. „Kocogtatod a fogaidat, Öcsisajt?!”- felkiáltással dr. Link, mindenféle érzéstelenítést mellőzve,- mintegy grátisz - kirángatta két másik tejfogát is.
Február 26.
A szilvás gombóc nagyon finom. Bucika egyik kedvenc étele volt. Egészen addig a pillanatig, amíg aznap bele nem harapott és úgy érezte, az agyáig tolta a villával azt az aktuális falatot. Vagy valaki egyszerűen egy kést vágott a koponyájába. „Anyuka!!!!!”
Anyuka ráült a telefonra és bőszen hívogatta dr. Link rendelőjét. Bucika ez alatt a fájdalomtól hol ordított, hol vinnyogott, hol a kettőt egyszerre művelte. Anyuka bő negyven perc próbálkozás után nagyon megörült Asszinsztenske rém unott hangjának. „Iskolafogászat.”
„Fáj a gyerek tömött foga.” Közölte a megfellebbezhetetlen tényt Anyuka. „Igen?” Jött a heves együttérzés a vonal túloldaláról. „Igen!” Bukott ki Anyukából a megdöbbenés. „És? Mennyire fáj?” Dunnyogta Asszisztenske. „ Nagyon!!!” Ordította Anyuka, és rettenetesen próbálta elrejteni ama bizonyos véka alá, nagyon gazdag gondolatsorát Asszisztenske egész családfájáról a Rákócziakig visszamenőlegesen. „Mégis mikor akarja behozni a gyereket?” Méltatlankodott Asszisztenske. „Nem most, ráér azonnal!” Hörögte Anyuka a készülékbe. „ Majd meglátom, be tudom-e szorítani a rendelési idő végére.” Hunyászkodott meg egy cseppet Asszisztenske.
A váróban rajtuk kívül senki nem volt. A rendelőből isteni kávészag kígyózott ki. Az idilli csendet csak Bucika fel-feltörő nyüszítése törte meg. Asszisztenske sértődötten dugta ki a fejét a résnyire nyitott ajtón. „Ja! Maguk azok?” Ennek a kedves invitálásnak nem tudtak ellenállni, így hát inkább bementek.
Dr. Link Izabella a gőzölgő kávéscsészéje mögül szakértő pillantást vetett Bucika tömött fogára. „Nem a tömött foga fáj. Valószínűleg alatta nő egy másik, és az nyomja. Majd elmúlik ez a kis fájdalom.”
Anyuka úgy érezte, hogy egy ér menten elpattan az agyában. Bíborszínű fejjel, de önmérsékletet gyakorolva, emberi hangnemben összegezte az esetről a véleményét.
„ Milyen kis fájdalomról van itt szó, tulajdonképpen?! Órák óta visít Bucika, ezért azt gyanítom, hogy a „kis” jelző nem igazán állja meg a helyét, drága Doktornő! Addig, amíg nem nyúlt a fogához semmilyen fájdalma nem volt. Azóta meg úgy ordít, mint a beledi szamár!” Egy lesajnáló fintor keretében koppant a kávéscsésze az asztalon, majd a megszeppent Bucikához gurult a székével dr. Link Izabella. Egy tűhegyes eszközzel tétován kaparászott a fogain, majd előállt a megoldással. „Ide egy panoráma röntgen kell! Majd abból kiderül, hogy ott bizony egy másik fog nő. Ha elkészült a felvétel majd meglátjuk, mit tehetek.”
Asszisztenske egy félcédulára vadul lekörmölte a városi kórház telefonszámát, ahol pikk-pakk megoldják a röntgenfelvételt. Mire Anyuka és Bucika kettőt pislanthatott volna, már kívül is találták magukat a rendelőből.
Amíg hazanyargaltak Bucika berekedt a sok jajgatástól. Anyuka dohogva tárcsázta a kórház számát. Meghallgatta az összes létező ügyfelet várakoztató, nyugtatónak szánt, ám rém idegesítő dallamot. Beszélt a portással, a takarítóval, a biztonsági szolgálattal, míg nagy nehezen kapcsolták a röntgent. Ott közölték, hogy hívja a kartonozót, mert csak ők tudnak időpontot adni. Ez alatt megfőzte a vacsorát a családnak, kisikálta a fürdőszobát, és megmérte Bucika hőjét, ami igencsak megemelkedett. A kartonozó száma hol foglaltat jelzett, hol egy szerűen csak nem vette fel senki a telefont. Mikor már kezdte feladni a dolgot Anyuka és kiteregette a család szennyesét is, egy borízű hang belevakkantott a telefonba. „ Tezzsék! Állami kórház, kartonodzó részeg. Öööö …részleg. ’Álló?” Anyuka soha nem gondolta volna, hogy egyszer így fog örülni egy illuminált hangnak, mint ekkor. A lehető leghamarabbra kért, sőt sírva követelt egy időpontot panoráma röntgenre. S, ha valaki kér, az ugye megadatik. Kihalásos alapon, egy megüresedett helyre, március 22.-re, délután fél kettőre bevésték Bucika nevét a nagykönyvbe. Anyuka fáradtan ejtette az ölébe a telefonját, és biztatóan nézett a kissé fél oldalán bedagadt fejű Bucikára. „ Röpke három hetecske és le is fényképezik azt a kis fájós fogacskádat.” Anyuka hisztérikus röhögésbe tört ki, Bucika pedig legalább két percig elfelejtkezett a fájós fogáról, ehelyett tágra nyílt szemekkel, rémülten meredt Anyukára.
Február 27.
Előző este Anyuka alaposan kisírta magát Apuka vállán. Ezután Apuka száraz inget váltott, és kidüllesztette a hasát, ezzel is mintegy nyomatékot adva mondanivalójának. „ A felcsert le kell cserélni! Pénz nem számít! Az a legkevesebb.” Azzal kibontott egy dobozos sört és levetődött a kanapéra, szemeit pedig - a kicsit szellemképes- televízióra tapasztotta. Ezt a határozottságot látva Anyuka egy kicsit megnyugodott, és az éjszakát Bucika ágya mellett ülve bóbiskolta végig.
A reggel Bucikának ugyanolyan fájdalmasan indult, ahogy előző este befejeződött. Egyetlen öröme az volt, hogy Anyukáék közölték vele, nem kell iskolába mennie. Aztán ez az örömteli érzés hamar a múlté lett, mikor rádöbbent, hogy ez a nap sem múlhat el fogászat nélkül.
Apuka erős kezébe vette a dolgokat, meg a telefonkönyvet, és húsos mutatóujjával végigsilabizálta a környék magánrendelővel és röntgenkészülékkel bíró fogorvosait. Lelkes telefonálgatásba kezdett, és két sikertelen próbálkozás után a harmadik rendelő részéről, minden kétséget kizáróan, szívélyes fogadtatásban volt része. Arcán üdvözült mosollyal fordult szeretett kis családja felé. „ Irány Gyökérfortélyos! Bucikám, egyet se félj, jó kezekbe kerül a fogad!” Bucika rémülten bújt Anyuka ölébe. „ Nem maradhatna a számban?”
Gyökérfortélyos mintegy harmincpercnyi autóútra volt Bucikáék házától. Anyukáék egész úton nyugtatgatták Bucikát. Bucika pedig egész úton a megnyálazott ujjával, kövér birkákat rajzolt az ablaküvegre.
Egy teljesen új világ tárult eléjük a gyökérfortélyosi rendelőben. Márványpadlós helyiségben, öblös bőrfotelokban, újságot olvastak, hangszórókból kiszűrődő halk zenét hallgattak az orvosi beavatkozásra várakozók. A falakon vaskos keretekben, különböző tájakat ábrázoló festmények lógtak, egyedi lámpák által megvilágítva. Anyuka nyelt egy nagyot a pompát látva, és beleroskadt a hozzá legközelebb eső fotölybe. Bucikát az ölébe húzta, halkan dudorászni kezdte, csak úgy magának, a rádióból kiszűrődő slágert: „Money, money, money…” Apuka önkéntelenül a bukszájához kapott, de mielőtt meggyőződhetett volna annak elégséges tartalmáról, egy a hajától a papucsáig hófehér nő szökkent elé, széles és szintén hófehér, mosollyal. „Üdvözlöm Önöket Dr. Kapzsi és Dr. Harács rendelőjében. Dr. Harács Jakab már epedve várja Bucikát.” Azzal kitárta a kis család előtt az egyik vizsgáló mahagóni ajtaját. Anyuka, Apuka, és Bucika megilletődötten tipegtek Hófehérke után. A rendelő leginkább egy űrállomásra hasonlított. Sárga, zöld, fehér színvariációkban pompázott a helyiség. Anyukáék számára teljesen ismeretlennek tűnő berendezések, kütyük és lámpák voltak mindenütt. Hófehérke kedvesen nyakon ragadta Bucikát és becsatolta egy hatalmas orvosi székbe, majd egy pillanat alatt felröptette egy nyomógomb segítségével, úgy másfél méteres magasságba. Ez után egy bűvész kézügyességével valahonnan elővarázsolt egy négyszögletes alakú készüléket-melyről működés közben kiderült, hogy röntgengép- és buzgón körbekattogtatta Bucika feje körül. Dr. Harács Jakab, ekkor mintegy végszóra, harsány üdvözléssel lépett be a helyiségbe. A több mint két méteres, ében fekete hajú orvos, hibátlan fogsorát villogtatta a családra, majd egy ruganyos ugrással rávetette magát Bucika fejére. Bucika mire nyekkenhetett volna akár csak egyet is, Dr. Harács átváltozott nyolckarú polippá. Minden egyes csápja arra volt hivatott, hogy Bucika szájában motolla gyorsasággal tegye helyre odvas fogának minden hibáját. Anyukának, Apukának felocsúdni sem volt ideje és máris ott állt előttük a laposakat pislogó Bucika, a rendbe tett fogával, és ott feszített Dr. Harács is, a győztes hadvezérek magabiztos mosolyával. No, meg a cédulával, amin terjedelmes számsor díszelgett. „Ez, mi ez? Valami kódféle a flancos kijárathoz?” Böffent ki Apukából a kérdés. „Nem, kérem szépen, tisztelettel. Ez a gyógykezelés díja. Forint, valuta, bankkártya, ingó-ingatlan szóba jöhet a fizetéskor. Három hét múlva kontrollon találkozunk!” Dr. Harács Jakab ellenállhatatlan mosolyt küldött a leforrázott család felé. Ragyogó fogsorának fénye kis híján elvakította, a pipától amúgy is alig látó, családfőt. Anyuka ocsúdott fel előbb a megrázkódtatásból, s nyugtatásnak szánva, bár elég bizonytalanul ráhunyorított Apukára.”Fő az egészség…” Apuka csak bosszúsan horkantott egyet, vadul előcibálta bukszáját a farzsebéből. „Meg az én fejem, Anyukám! Meg az én fejem!” Morogta, míg a rendületlenül mosolygó Dr. Harács királykék színben virító gumikesztyűs kezébe leszámolta a beavatkozás árát. Cirka a kis család havi rezsiköltségét, plusz az öreg autójuk slusszkulcsát.
Tulajdonképpen békésen, de legalábbis csendesen telt az utazás Gyökérfortélyosról hazafelé. Anyuka és Apuka miután az útiköltségüket a megmaradt aprókból kaparták össze, roskadtan meredtek maguk elé, csak egy-egy nagyobb fékezésnél estek ki a mélázás édes-bús ritmusából. Bucika nagyon élvezte az utat a nagy kék-fehér busszal, egészen addig a pillanatig, míg egy satufék alkalmával, az előtte lévő ülést lefejelte. Bucika száját lassanként megtöltötte a langyos vér, vas íze. Hegyeset köpött a busz padlójára, egyenesen Apuka lába elé. A pirosló tócsa közepén, a fehér- frissen tömött fogon- meg-megcsillant a február végi napsütés.
Bucika unottan rugdalta a kavicsot a cipője orrával. Hazafelé tartott az iskolából, mégsem szaporázta meg a lépteit úgy, mint máskor. Hosszan mélázott azon, hogy megmutassa-e otthon az értesítőjét Anyukának. Nem kapott rossz osztályzatot, sem intőt a magaviseletéért. Ettől sokkal súlyosabb beírást tartalmazott a könyvecske.
„ Tisztelt Szülők!
Az iskolai fogászati vizsgálat alkalmával gyermeküknél egy darab szuvas, maradandó fogat találtam, melyet kezelni kell. Időpontot a rendelő telefonszámán lehet egyeztetni. Tisztelettel: Dr. Link Izabella „
Bucika mindennél jobban félt a fogorvostól, és annak minden velejárójától. De hazudni nem szokott. Így még ebéd után, kicsit megszeppenve ugyan, de Anyuka orra alá dugta az értesítőt. Anyuka kicsit elsápadt a hír olvastán, hiszen Bucika nem egy édesszájú, cukorkát, csokoládét pusztító gyerek és még csak tíz éves, erre már a maradandó foga odvas?! Hiába, az apja fajtája, de az a fő, hogy máskülönben egészséges.
Anyuka rátelepedett a telefonra, többszöri próbálkozás után sikerült a következő hétre időpontot találni Link doktornőhöz. Sínen voltak. (Hagyjuk meg e hitben hőseinket!)
Február 20.
Bucika félve-örülve várta a sorát a fogászaton. Félt, mert hát ugye fogorvosra várt, és ettől a puszta ténytől, rettenetesen be volt majrézva. De örült is, mivel a többiek matekórán izzadtak. A matek talán még a fogászatnál is rosszabb volt egy kicsit. A váróhelyiségbe, viszont megérkezett a régi igazgató néni, meg még két másik felnőtt, akiket előbb fognak megkínozni, hiába csak utánuk jöttek. Bucika nem értette, hogy az iskolai fogászatra miért jönnek felnőttek, de Anyuka megmagyarázta ezt is, mert Anyuka mindent tud. A felnőttek fizetnek, így gyerekszámba veszik itt még őket. Hát vegyék! Ha minden jól megy, környezet órára sem ér vissza.
Közel két órás várakozás után Bucika megismerkedett dr. Link injekciós tűjével, ami a fájdalmat volt hivatott csökkenteni, igaz nagy fájdalom árán. Logikus. Vagy nem. Új kis pajtásaival, a csillámló csillagokkal, melyek a szemei körül ugráltak, kiköltözött a váróba, várni a hatást. Pár perc múlva már a fél arcát nem érezte, így visszamehettek a rendelőbe. Jöhetett a halk szavú, szőke doktornő harca a rossz foggal. Anyuka fél óra elteltével injekció nélkül is remekül zsibbadt. Igaz lábtájékon. Dr. Link Izabella negyven perc múltán kifúrta, és ideiglenesen betömte Bucika odvát. Bűbáj mosollyal közölte, hogy következő hét elejére szorít időt a végleges tömésre. Anyuka és Bucika kicsit lestrapáltan hagyták el a rendelőt. Asszisztenske még a kint várakozóknak foghegyről kinyilvánította a frankót: „Mára befejeztük!”
Február 24.
Az iskolai fogászat ismét megtelt korántsem gyermekkorú, ámde fizetőképes egyedekkel. Bucika érdeklődve fürkészte az egyik néni vastag aranyláncát, mely a hasáig lógott és köldöktájékban -egy a templom oltárképéről ismert női fej- tűzzománc medál formájában végződött. „Szűz Mici!” –gondolta Anyuka, délig sem fognak végezni. Tévedett. Fél tizenkettőkor nyílt ki számukra a rendelő ajtaja. Bucika már bátrabban ült a fogorvosi székbe. Anyukától kapott zsebkendőjét szorongatta kis kezében, még jól jöhet fúrás-faragás után. Asszisztenske sem volt a helyzet magaslatán, bár csak kétszer kevert rossz állagú maltert. Dr. Link Izabella bűbáj kék szemei olyan jegesen metszőkké váltak, hogy Anyuka joggal hitte, hogy a rendelőben letekerték a fűtést, a csizmában is lefagytak a lábujjai. Bucika helyzetének sem tett jót a klíma, a hidegre való tekintettel csattogtak a fogai, betyárosan. „Kocogtatod a fogaidat, Öcsisajt?!”- felkiáltással dr. Link, mindenféle érzéstelenítést mellőzve,- mintegy grátisz - kirángatta két másik tejfogát is.
Február 26.
A szilvás gombóc nagyon finom. Bucika egyik kedvenc étele volt. Egészen addig a pillanatig, amíg aznap bele nem harapott és úgy érezte, az agyáig tolta a villával azt az aktuális falatot. Vagy valaki egyszerűen egy kést vágott a koponyájába. „Anyuka!!!!!”
Anyuka ráült a telefonra és bőszen hívogatta dr. Link rendelőjét. Bucika ez alatt a fájdalomtól hol ordított, hol vinnyogott, hol a kettőt egyszerre művelte. Anyuka bő negyven perc próbálkozás után nagyon megörült Asszinsztenske rém unott hangjának. „Iskolafogászat.”
„Fáj a gyerek tömött foga.” Közölte a megfellebbezhetetlen tényt Anyuka. „Igen?” Jött a heves együttérzés a vonal túloldaláról. „Igen!” Bukott ki Anyukából a megdöbbenés. „És? Mennyire fáj?” Dunnyogta Asszisztenske. „ Nagyon!!!” Ordította Anyuka, és rettenetesen próbálta elrejteni ama bizonyos véka alá, nagyon gazdag gondolatsorát Asszisztenske egész családfájáról a Rákócziakig visszamenőlegesen. „Mégis mikor akarja behozni a gyereket?” Méltatlankodott Asszisztenske. „Nem most, ráér azonnal!” Hörögte Anyuka a készülékbe. „ Majd meglátom, be tudom-e szorítani a rendelési idő végére.” Hunyászkodott meg egy cseppet Asszisztenske.
A váróban rajtuk kívül senki nem volt. A rendelőből isteni kávészag kígyózott ki. Az idilli csendet csak Bucika fel-feltörő nyüszítése törte meg. Asszisztenske sértődötten dugta ki a fejét a résnyire nyitott ajtón. „Ja! Maguk azok?” Ennek a kedves invitálásnak nem tudtak ellenállni, így hát inkább bementek.
Dr. Link Izabella a gőzölgő kávéscsészéje mögül szakértő pillantást vetett Bucika tömött fogára. „Nem a tömött foga fáj. Valószínűleg alatta nő egy másik, és az nyomja. Majd elmúlik ez a kis fájdalom.”
Anyuka úgy érezte, hogy egy ér menten elpattan az agyában. Bíborszínű fejjel, de önmérsékletet gyakorolva, emberi hangnemben összegezte az esetről a véleményét.
„ Milyen kis fájdalomról van itt szó, tulajdonképpen?! Órák óta visít Bucika, ezért azt gyanítom, hogy a „kis” jelző nem igazán állja meg a helyét, drága Doktornő! Addig, amíg nem nyúlt a fogához semmilyen fájdalma nem volt. Azóta meg úgy ordít, mint a beledi szamár!” Egy lesajnáló fintor keretében koppant a kávéscsésze az asztalon, majd a megszeppent Bucikához gurult a székével dr. Link Izabella. Egy tűhegyes eszközzel tétován kaparászott a fogain, majd előállt a megoldással. „Ide egy panoráma röntgen kell! Majd abból kiderül, hogy ott bizony egy másik fog nő. Ha elkészült a felvétel majd meglátjuk, mit tehetek.”
Asszisztenske egy félcédulára vadul lekörmölte a városi kórház telefonszámát, ahol pikk-pakk megoldják a röntgenfelvételt. Mire Anyuka és Bucika kettőt pislanthatott volna, már kívül is találták magukat a rendelőből.
Amíg hazanyargaltak Bucika berekedt a sok jajgatástól. Anyuka dohogva tárcsázta a kórház számát. Meghallgatta az összes létező ügyfelet várakoztató, nyugtatónak szánt, ám rém idegesítő dallamot. Beszélt a portással, a takarítóval, a biztonsági szolgálattal, míg nagy nehezen kapcsolták a röntgent. Ott közölték, hogy hívja a kartonozót, mert csak ők tudnak időpontot adni. Ez alatt megfőzte a vacsorát a családnak, kisikálta a fürdőszobát, és megmérte Bucika hőjét, ami igencsak megemelkedett. A kartonozó száma hol foglaltat jelzett, hol egy szerűen csak nem vette fel senki a telefont. Mikor már kezdte feladni a dolgot Anyuka és kiteregette a család szennyesét is, egy borízű hang belevakkantott a telefonba. „ Tezzsék! Állami kórház, kartonodzó részeg. Öööö …részleg. ’Álló?” Anyuka soha nem gondolta volna, hogy egyszer így fog örülni egy illuminált hangnak, mint ekkor. A lehető leghamarabbra kért, sőt sírva követelt egy időpontot panoráma röntgenre. S, ha valaki kér, az ugye megadatik. Kihalásos alapon, egy megüresedett helyre, március 22.-re, délután fél kettőre bevésték Bucika nevét a nagykönyvbe. Anyuka fáradtan ejtette az ölébe a telefonját, és biztatóan nézett a kissé fél oldalán bedagadt fejű Bucikára. „ Röpke három hetecske és le is fényképezik azt a kis fájós fogacskádat.” Anyuka hisztérikus röhögésbe tört ki, Bucika pedig legalább két percig elfelejtkezett a fájós fogáról, ehelyett tágra nyílt szemekkel, rémülten meredt Anyukára.
Február 27.
Előző este Anyuka alaposan kisírta magát Apuka vállán. Ezután Apuka száraz inget váltott, és kidüllesztette a hasát, ezzel is mintegy nyomatékot adva mondanivalójának. „ A felcsert le kell cserélni! Pénz nem számít! Az a legkevesebb.” Azzal kibontott egy dobozos sört és levetődött a kanapéra, szemeit pedig - a kicsit szellemképes- televízióra tapasztotta. Ezt a határozottságot látva Anyuka egy kicsit megnyugodott, és az éjszakát Bucika ágya mellett ülve bóbiskolta végig.
A reggel Bucikának ugyanolyan fájdalmasan indult, ahogy előző este befejeződött. Egyetlen öröme az volt, hogy Anyukáék közölték vele, nem kell iskolába mennie. Aztán ez az örömteli érzés hamar a múlté lett, mikor rádöbbent, hogy ez a nap sem múlhat el fogászat nélkül.
Apuka erős kezébe vette a dolgokat, meg a telefonkönyvet, és húsos mutatóujjával végigsilabizálta a környék magánrendelővel és röntgenkészülékkel bíró fogorvosait. Lelkes telefonálgatásba kezdett, és két sikertelen próbálkozás után a harmadik rendelő részéről, minden kétséget kizáróan, szívélyes fogadtatásban volt része. Arcán üdvözült mosollyal fordult szeretett kis családja felé. „ Irány Gyökérfortélyos! Bucikám, egyet se félj, jó kezekbe kerül a fogad!” Bucika rémülten bújt Anyuka ölébe. „ Nem maradhatna a számban?”
Gyökérfortélyos mintegy harmincpercnyi autóútra volt Bucikáék házától. Anyukáék egész úton nyugtatgatták Bucikát. Bucika pedig egész úton a megnyálazott ujjával, kövér birkákat rajzolt az ablaküvegre.
Egy teljesen új világ tárult eléjük a gyökérfortélyosi rendelőben. Márványpadlós helyiségben, öblös bőrfotelokban, újságot olvastak, hangszórókból kiszűrődő halk zenét hallgattak az orvosi beavatkozásra várakozók. A falakon vaskos keretekben, különböző tájakat ábrázoló festmények lógtak, egyedi lámpák által megvilágítva. Anyuka nyelt egy nagyot a pompát látva, és beleroskadt a hozzá legközelebb eső fotölybe. Bucikát az ölébe húzta, halkan dudorászni kezdte, csak úgy magának, a rádióból kiszűrődő slágert: „Money, money, money…” Apuka önkéntelenül a bukszájához kapott, de mielőtt meggyőződhetett volna annak elégséges tartalmáról, egy a hajától a papucsáig hófehér nő szökkent elé, széles és szintén hófehér, mosollyal. „Üdvözlöm Önöket Dr. Kapzsi és Dr. Harács rendelőjében. Dr. Harács Jakab már epedve várja Bucikát.” Azzal kitárta a kis család előtt az egyik vizsgáló mahagóni ajtaját. Anyuka, Apuka, és Bucika megilletődötten tipegtek Hófehérke után. A rendelő leginkább egy űrállomásra hasonlított. Sárga, zöld, fehér színvariációkban pompázott a helyiség. Anyukáék számára teljesen ismeretlennek tűnő berendezések, kütyük és lámpák voltak mindenütt. Hófehérke kedvesen nyakon ragadta Bucikát és becsatolta egy hatalmas orvosi székbe, majd egy pillanat alatt felröptette egy nyomógomb segítségével, úgy másfél méteres magasságba. Ez után egy bűvész kézügyességével valahonnan elővarázsolt egy négyszögletes alakú készüléket-melyről működés közben kiderült, hogy röntgengép- és buzgón körbekattogtatta Bucika feje körül. Dr. Harács Jakab, ekkor mintegy végszóra, harsány üdvözléssel lépett be a helyiségbe. A több mint két méteres, ében fekete hajú orvos, hibátlan fogsorát villogtatta a családra, majd egy ruganyos ugrással rávetette magát Bucika fejére. Bucika mire nyekkenhetett volna akár csak egyet is, Dr. Harács átváltozott nyolckarú polippá. Minden egyes csápja arra volt hivatott, hogy Bucika szájában motolla gyorsasággal tegye helyre odvas fogának minden hibáját. Anyukának, Apukának felocsúdni sem volt ideje és máris ott állt előttük a laposakat pislogó Bucika, a rendbe tett fogával, és ott feszített Dr. Harács is, a győztes hadvezérek magabiztos mosolyával. No, meg a cédulával, amin terjedelmes számsor díszelgett. „Ez, mi ez? Valami kódféle a flancos kijárathoz?” Böffent ki Apukából a kérdés. „Nem, kérem szépen, tisztelettel. Ez a gyógykezelés díja. Forint, valuta, bankkártya, ingó-ingatlan szóba jöhet a fizetéskor. Három hét múlva kontrollon találkozunk!” Dr. Harács Jakab ellenállhatatlan mosolyt küldött a leforrázott család felé. Ragyogó fogsorának fénye kis híján elvakította, a pipától amúgy is alig látó, családfőt. Anyuka ocsúdott fel előbb a megrázkódtatásból, s nyugtatásnak szánva, bár elég bizonytalanul ráhunyorított Apukára.”Fő az egészség…” Apuka csak bosszúsan horkantott egyet, vadul előcibálta bukszáját a farzsebéből. „Meg az én fejem, Anyukám! Meg az én fejem!” Morogta, míg a rendületlenül mosolygó Dr. Harács királykék színben virító gumikesztyűs kezébe leszámolta a beavatkozás árát. Cirka a kis család havi rezsiköltségét, plusz az öreg autójuk slusszkulcsát.
Tulajdonképpen békésen, de legalábbis csendesen telt az utazás Gyökérfortélyosról hazafelé. Anyuka és Apuka miután az útiköltségüket a megmaradt aprókból kaparták össze, roskadtan meredtek maguk elé, csak egy-egy nagyobb fékezésnél estek ki a mélázás édes-bús ritmusából. Bucika nagyon élvezte az utat a nagy kék-fehér busszal, egészen addig a pillanatig, míg egy satufék alkalmával, az előtte lévő ülést lefejelte. Bucika száját lassanként megtöltötte a langyos vér, vas íze. Hegyeset köpött a busz padlójára, egyenesen Apuka lába elé. A pirosló tócsa közepén, a fehér- frissen tömött fogon- meg-megcsillant a február végi napsütés.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése