Márkushegy hajnal négy óra öt perc.... (KK-FP)

Az a műszak is úgy kezdődött,
mint annyiszor sok másik.
Kaskötél feszült, és nem tudta,
bizony a halálba vágtázik.
Társaink arcán még ott volt
az otthonuk álmos máza.
Fülükbe csengett még gyermekük szava.
Apu, nagyon várunk, siess haza!

Érezték még asszonyuk meleg,
szerető ölelését.
Látták még utánuk nyúló,
féltő tekintetét.
Még eszükbe járt, mi lesz holnap,
szerető család gondja, baja.
Elmosta hamar a gondolatokat
bányájának termelő zaja.

Marta a föld gyomrát, a szén erét
az óriási gépezet.
Síró szén hangja, feszült figyelem
rakta össze a képeket.
Szénporos testükre ragad a ruha,
mint mindig, már megszokták.
Bányász leszek. Szerencsére bízták életük,
mikor döntésüket meghozták.

Minden zaj elhalt a tárnában, síri csend,
nem mozog a levegő.
Mikor újra szél járja, halált hoz
az, mi máskor éltető.
Haldoklóknak kiáltása, égett hús szaga,
utolsó szavak óhaja.
Asszonyom, kisfiam, hiába vártok!
Szólt társaink utolsó sóhaja.

Akkor éjjel bizony nem adta kincsét
ingyen a bánya.
Harminchét bányász életét áldozta oltárán,
Szentünk, Borbála.
Akkor hiába várta harminchét család
apját, férjét, gyermekét.
Társaink áldozták életük azért, mi adta
családjuk kenyerét.

Harminchét pajtásunk lelte halálát
akkor, ott a széncsaták mezején.
Nagyon sok hajnal négy óra öt perc
telt el azóta az idő gépezetén.
Mikor felcsendül a Bányászhimnuszunk,
sír szomorú énekünk.
Márkushegyi társaink, értetek szól,
RÁTOK EMLÉKEZÜNK!
Sújtólég robbanásban 31 éve elhunyt társaink emlékére.