- Jó reggelt Katus!
- Magának is doktorúr!
- Valami baj van? Ma elvitte a cica a jókedvét?
. Ma reggel bal lábbal ébredtem. Tudom, ez morbid vicc, de ma valahogy nincs kedvem, pedig csodálatos tavaszi napsütésre ébredtem. Szeretem a májust.
- Én is Katus. Ez az év legszebb hónapja. Na, mosolyogjon már egy kicsit!
Kedves ember a doktor, mindig van hozzám néhány jó szava. Nem olyan, mint némelyik orvos, megy az orra után, nem néz se balra, se jobbra. Engem, a tolókocsis lányt meg sem látja, nemhogy köszönjön, pedig mindennap elhalad mellettem, néha többször is. A doktor biztosan boldog is, látszik az. Rá van írva az arcára, az egész lényére. Nyugalmat, harmóniát sugároz, jókedvű, és kedves, még az ilyen nyomorulthoz is, mint én.
Rossz a kedvem, mert felébredtem a legszebb álmomból, pedig jó lett volna továbbálmodni. A csodálatos volt és elvarázsolt, mert szerelmes voltam. Álmomban lovagoltam, csak úgy repült az én paripám a kies pusztán, de egy buckán megbotlott, leestem, és ahogy ijedten felnéztem, egy kéz nyúlt le hozzám, és felemelt a nyeregbe. Férfi olyan volt, mint a doktorúr, magas, fiatal és belém szerelmes. Álmok, álmok, belém még soha nem volt szerelmes senki. Ha véletlenül mégis, azt jól eltitkolta. Én már voltam szerelmes, híres színészekbe, egy kedves fiúba, aki a közelünkben lakott, de ezek viszonzatlan, plátói szerelmek voltak, de azért adtak egy kis boldogságot is néha. Reményt a reménytelenségben. A viszonzatlan szerelem keserű, a magány társa lehet – gondolta lemondóan Katus.
Boldogság, olyan, mint a madár, ha kapkodunk utána, elrepül, ha nem figyelünk rá, mellénk ül. Nézem a szembejövők arcát, vajon meglátom rajtuk, hogy boldog emberek? A boldogságnak annyi arca van, ahány ember birtokolja. A gyerekek a legboldogabbak, de ők mutatják ki legjobban, ha nem azok. az apácák nem ismerik a szerelmi boldogságot, és mégis, egész lényükből árad a szeretet, a boldogság. A lelki béke, a harmónia, ha abban élünk, biztosan boldoggá tesz mindenkit, de aki a boldogságot hajszolja nap-nap után, annak nincs ideje a boldogságra.
- Szép napot Katus! Igencsak elmerengtél.
– Neked is Magdi! Veszel ma sorsjegyet?
–Veszek, ma jó napom van.
Vajon a Magdi boldog? Mindene van, egészsége, gyerekei, munkája, családja, férje. Szerencsés embernek mondhatja magát, de ettől még nem biztos, hogy boldog is. Folyton és folyton senki nem boldog, mert kell, hogy boldogtalanok is legyünk, hiszen akkor fel sem ismernénk a boldogságot, ha mellénk ülne. A boldogság háromdimenziós, ideje van, mélysége és tere. Vannak apró örömök, csepp kis boldogságok, ezek jutottak nekem, és vannak nagyok, frenetikusak, de ezek az én tolókocsimat messze elkerülik – gondolta Katus, a béna lány.
- Magának is doktorúr!
- Valami baj van? Ma elvitte a cica a jókedvét?
. Ma reggel bal lábbal ébredtem. Tudom, ez morbid vicc, de ma valahogy nincs kedvem, pedig csodálatos tavaszi napsütésre ébredtem. Szeretem a májust.
- Én is Katus. Ez az év legszebb hónapja. Na, mosolyogjon már egy kicsit!
Kedves ember a doktor, mindig van hozzám néhány jó szava. Nem olyan, mint némelyik orvos, megy az orra után, nem néz se balra, se jobbra. Engem, a tolókocsis lányt meg sem látja, nemhogy köszönjön, pedig mindennap elhalad mellettem, néha többször is. A doktor biztosan boldog is, látszik az. Rá van írva az arcára, az egész lényére. Nyugalmat, harmóniát sugároz, jókedvű, és kedves, még az ilyen nyomorulthoz is, mint én.
Rossz a kedvem, mert felébredtem a legszebb álmomból, pedig jó lett volna továbbálmodni. A csodálatos volt és elvarázsolt, mert szerelmes voltam. Álmomban lovagoltam, csak úgy repült az én paripám a kies pusztán, de egy buckán megbotlott, leestem, és ahogy ijedten felnéztem, egy kéz nyúlt le hozzám, és felemelt a nyeregbe. Férfi olyan volt, mint a doktorúr, magas, fiatal és belém szerelmes. Álmok, álmok, belém még soha nem volt szerelmes senki. Ha véletlenül mégis, azt jól eltitkolta. Én már voltam szerelmes, híres színészekbe, egy kedves fiúba, aki a közelünkben lakott, de ezek viszonzatlan, plátói szerelmek voltak, de azért adtak egy kis boldogságot is néha. Reményt a reménytelenségben. A viszonzatlan szerelem keserű, a magány társa lehet – gondolta lemondóan Katus.
Boldogság, olyan, mint a madár, ha kapkodunk utána, elrepül, ha nem figyelünk rá, mellénk ül. Nézem a szembejövők arcát, vajon meglátom rajtuk, hogy boldog emberek? A boldogságnak annyi arca van, ahány ember birtokolja. A gyerekek a legboldogabbak, de ők mutatják ki legjobban, ha nem azok. az apácák nem ismerik a szerelmi boldogságot, és mégis, egész lényükből árad a szeretet, a boldogság. A lelki béke, a harmónia, ha abban élünk, biztosan boldoggá tesz mindenkit, de aki a boldogságot hajszolja nap-nap után, annak nincs ideje a boldogságra.
- Szép napot Katus! Igencsak elmerengtél.
– Neked is Magdi! Veszel ma sorsjegyet?
–Veszek, ma jó napom van.
Vajon a Magdi boldog? Mindene van, egészsége, gyerekei, munkája, családja, férje. Szerencsés embernek mondhatja magát, de ettől még nem biztos, hogy boldog is. Folyton és folyton senki nem boldog, mert kell, hogy boldogtalanok is legyünk, hiszen akkor fel sem ismernénk a boldogságot, ha mellénk ülne. A boldogság háromdimenziós, ideje van, mélysége és tere. Vannak apró örömök, csepp kis boldogságok, ezek jutottak nekem, és vannak nagyok, frenetikusak, de ezek az én tolókocsimat messze elkerülik – gondolta Katus, a béna lány.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése