ADELA

A hold már lepillantott a földre csillagkísérői körében, amire megérkeztek Kareszhoz  a Fellegvárra. Születésnapra mentek egy üveg pezsgővel és  örömmel a szívükben, hiszen barátokkal találkozni mindig élmény. Már javában állt a bál, zajosan köszöntötték őket. Alig tudták átadni a pezsgőt az ünnepeltnek, durrant a dugó, a szobát kacagás, bömbölő zene töltötte be. Néhány új ismerőst mutatott be nekik Karesz, s máris együtt ropták a táncot.  Eszter mellé csapódott új ismerőse Adela, s bár nem beszélte nyelvüket, vidám nevetésével, tréfáival hamar megnyerte szívét. Kedves volt, ahogyan iparkodott kiejteni egy-egy magyar szót, mókázott a nehézséggel, többször is nekifutva küszködött vele. Elrepült az idő, s távozni készültek, amikor Adela, a kis feketehajú lány átadta neki telefonszámát. Eszter örvendett új ismerőse ragaszkodásának, ő is megadta neki a sajátját.
Néhány nap múlva megcsörrent a telefonja. Adela kacagott bele,’’ micsinyász,’’ kérdezte tőle, majd meghívta egy kávéra.  A délelőtti egyetemi előadások után éppen kapóra jött Eszternek ez a kikapcsolódás. Útjába esett a szabadtéri kis cukrászda, a nap is csábítóan sütött. Elfogadta hát a kedves hívást, s arra vette az irányt. Adela már messziről integetett neki, a gőzölgő, ínycsiklandozó kávét is épp akkor hozták ki az öreg tölgy alatti asztalhoz. Madárdal, zöldellő fák, halk zene fogadta, no meg Adela. Úgy várta őt, mintha ezer éve ismerné, csevegtek erről - arról, jókat nevettek azon, ahogyan kiejtette Adela a magyar szavakat. Kettőt-hármat tudott már. Egészen belopta magát Eszter szívébe. Elmesélte, hogy a nagyszülei itt éltek néhány évig Kolozsváron, ők beszélték is valamennyire a nyelvet. Így ő, Adela is szeretne tanulni magyarul, meg sok magyar barátja is van itt. Eszternek tetszett e vidám lány érdeklődése, meg se lepődött Adela kérésén, hogy tanítaná őt magyarul. Persze, barátság ide-oda, megfizeti az órákat. Jó munkája van a bankban, szép fizetése, s egy tanuló lánynak kell a pénz. Kissé meghökkent Eszter, de  Adelanak nem lehetett ellenállni. Megegyeztek abban, hogy Eszter hetente egyszer elmegy hozzá, és magyarul tanulnak.
Péntek délutánonként találkoztak, Adela kitörő örömmel, kávéval, süteménnyel fogadta barátnőjét, ahogyan nevezte Esztert. Ő pedig nem bánta, melegség járta át a szívét, hogy ilyen buzgón, kitartóan tanul ez a lány. Aztán már Mátyás királyról kért olvasnivalót, hadd ismerje meg jobban a nagy királyt, akinek gyönyörű szobra előtt gyakran szokott üldögélni. Eszter vitte is neki a meséket, mondákat tartalmazó könyvét. Gyorsan haladtak a nyelvtanulásban, sőt már gyakrabban beszéltek magyarul, még a színházba is elmentek együtt. Jó barátokká váltak.
Ám egyik hét végén Adela beteg lett, nem találkozhattak, a másikon sürgős munkája akadt, a következőn már csak a robot szólt a telefonba.  Eszter elsietett barátnőjéhez, de hiába csengetett. Nem értette a dolgot, aggódott is érte. De a vizsgaidőszak lekötötte figyelmét, minden idejét. Adela nem jelentkezett. A tanév végére Eszter hazament a szüleihez. Lassan feledésbe merült Adela.
Egy év is eltelt  azota.  Egyik nap Eszter keresett valakit a fészbukon. A lélegzete is elállt, amikor egy Adelához hasonló arcot látott meg. Rákattintott. Valóban ő volt minden fotón, szépséges kaliforniai környezetben, ismeretlen emberekkel. Aztán a lakcímét látva rossz érzés kerítette hatalmába Esztert. Hogy került oda? Neki nem szólt soha erről. Akkor meg miért tanulta olyan buzgón a magyar nyelvet?
Eszter barátja azonnal átlátott a szitán: megvan, hát ezért tanulta meg a nyelvünket! Az magyar állampolgárság megszerzésének feltétele a magyar nyelvismeret, s ha az megvan, szabad az út Amerikába...
A jó pap is holtáig tanul, mondja a bölcs közmondás. Eszter, ha keserű szájízzel is, újat tanult.