Éjbe szórva

Ezerfelé tépett önmagamból,
Valahol nálad maradhatott egy darab.
Kiástad saját hamvam alól;
Égetett szélű, üres, árva lap.

Éjszakából nőtt árnyba szórtam
Ezer darabra szaggatott önmagam,
Homály foszlánya kelt szárnyra
És lett zsákmánya számtalan.

Kátrány folyama lepte el
És a tagadás hordott rá halmokat,
Kiástad saját hamvam alól;
Égetett szélű, üres árva lap.

S mi a Hold alatt maradt,
Száz meg százfelé szállt darab,
Mind egy-egy elhagyott,
Száműzött pillanat,
Mikre a rettenet,
Lesketeg rejtekéből
Már rég szemet vetett,
S mint hajnal az éjből
Úgy esett harsogó zajjal
Rájuk a téboly armadája:

Sáska raj éhe rágta
És tépte varjak zsarnok csőre.
Károgó falka tolvaj karma
Kaparta temetők gödrébe.
És rejtette szúette
Szekrény mélye, hogy a
Feledés rongyait eméssze
Horpadt hátú ordas molyraj.

S, hogy ne maradjon a félnek egésze,
Rábíztam egy marokkal a téli szélre.
Rábíztam a szélre, hogy kísérje
Varjak szárnyának szélére ülve
Az elmúlást kesergő hangokat.

Ezer darabra hullott önmagamból
Elveszett mind, de egy megmaradt,
Kiástad saját hamvam alól
És feltörted rajta a zárakat.

Leolvadt róla minden hazug sor,
Mi a tagadás idején ráragadt,
Már Te vagy a kéz és Te vagy a toll,
Így írod igazzá sorsomat.