1947 kisasszony havában ordítottam bele ebbe a nagyvilágba, szűkebben, az alföldi rónaságba, és a születésem évével útjára indult az ország három éves terve, a munkásharc, a háború utáni újjáépítés szovjet módra, a magyar gazdaság megteremtése. Két és fél év alatt befejezték, hát olyan is lett.
Terv és harc nélkül nincs fejlődés, már készen is volt a következő ötéves terv terve. Melyben fizettük a hadisarcot, államosítottunk, iparosítottunk, életszínvonalat emeltünk, ami azután sikeresen a béka segge fölé emelkedett. Lett rádiónk, békekölcsönünk, vasfüggönyünk a falu határában, és megkaptuk a az első határsávi engedélyt. Harcoltunk tovább a szocializmus felépítéséért, melyről csak annyit tudtunk, hogy az maga a cél. Nyolc évesen boldogan harsogtam a kedvenc népdalunkat, melybe beleszőttük szeretett atyánk, a kopasz Rákosi Mátyás nevét. Ragyogtam a boldogságtól, mert a nyakamban ott díszelgett a hőn áhított kéknyakkendő, kisdobossá avattak.
Bevezették a munkakerülés fogalmát, mert aki nem dolgozott az kerülő lett, és azt komolyan büntették. Mindenkinek volt munkája és azt ott kerülte, ahol dolgozott, azaz ahol nem mindig dolgozott. A ma emberének nehéz ezt megérteni, de a régiek értik.
Olyan humánus intézkedések is napvilágot láttak, mint például a szoptatási idő fogalma, ami annak a dolgozó anyukának járt, naponta kétszer, akinek pici babája volt. Kijárhatott a bölcsibe szoptatni, és így nem lett munkakerülő, mert dolgozhatott és szoptathatott is munkaközben. Sztahanovisták neveit harsogták május elsején, fogyott a virsli, a sör, és mi lettünk a legvidámabb barakk. Apáink hallgatták a Szabad Európát, mi fiatalok a Luxemburgi zeneadót. Álmainkban nyugaton jártunk, de dúlt a hidegháború, és az lehűtötte vágyainkat.
Eközben a harc tovább folytatódott a szocializmus építéséért, a jobb világért, és jött a következő ötéves terv, de ez már nem volt zavartalan, mert közbejött az 56, és megint ott találtuk magunkat a béka segge alatt, ahol eddig is voltunk, de most egy kicsit lejjebb csúsztunk. Úgy jártunk az építéssel, mint a szegény Kőmíves Kelemen a nagy Déva várával, "Amit reggel raktak, estére leomlott.". Kellett egy kis vér az építéshez. A bűnösök megbűnhődtek, a forradalom ellenségei dutyiban, a többiek pedig új hazát kerestek.
A világ kereke forgott tovább, és az itt maradtak, dolgoztak, fusiztak, maszekoltak, gebineztek, vezették a brigádnaplókat, szombatonként szocialista brigádmunkát végeztek, és még mindig mi voltunk a legvidámabb barakk.
Szép lassan, óvatosan beszivárgott hozzánk is a rágó, kóla, farmernadrág és boldog megelégedettséggel kereskedtünk a KGST-ben.
Nekiveselkedtünk újra a szocializmus építésének, de már az új gazdasági mechanizmus diktálta a harcot. Addig küzdöttünk, hogy csak sikerült megint a béka segge alá kerülnünk, de már szabadon. A nagytesó is önállóan küzdött a szegénységgel, mi meg, a kistesók, önállóan fickándozhattunk a mérhetetlen adósságban. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz ez még rosszabb is. Kijelentettük, hogy a szocializmus és a kommunizmus egy nagy marhaság, éljen a kapitalizmus, ez a felemelkedés záloga. Ezzel elkezdődött nálunk a vadkapitalizmus, és az eredeti tőkefelhalmozás kora. Akik a tűzhöz közel álltak, jól meg melegedtek, és gyorsan meggazdagodtak, ők lettek a mi későbbi kapitalistáink. Ebül szerzett vagyonkájukat gyorsan fehérre mosták, és attól kezdve tiszták lettek, mint a ma született bárány.
Mi pedig szabadon választottuk meg négyévenként a soron következő „országrontókat”. A ciklusok elején elhúzták a nép orra előtt a mézesmadzagot, majd jól megrántották a nadrágszíjakat, mondván megszorításokkal kell harcolni, hol ezért, hol azért. Tehát, a harc az maradt, csak most más volt az ellenség. Minden uralkodó párt tisztességgel teljesítette hazafiúi kötelességét, és jól megnövelte az államadósságot és mélyen lubickolt a korrupcióban, még szerencse, vagy nem, hogy bele nem fulladtak.
Azután megint a béka segge alá jutottunk, mert sújtott bennünket a világgazdasági válság,meg az EU, és a nagyon nagy munkanélküliség, a még nagyobb államadósság, és mint kisnyugdíjas, a rám eső milliókat már biztosan nem tudom összekuporgatni amíg élek.
Majd jött, mint a messiás, győzött kétharmaddal a nagy PÁRT, és rendet csinált. Igaz volt ára, kurtított sajtószabadság, demokrácia, de mi lettünk a mosoly országa, igaz, ha nem figyelnek ránk, továbbra is a legpesszimistább, legmorcosabb ország vagyunk, de az óta Magyarország jól teljesít. Kilábaltunk a pöcegödörböl, és nincs többé hazugság. Csak az a sok stadion ne lenne, mert még valaki kiáll valamelyik közepére és azt harsogja az ostobája, hogy hazudtunk reggel, hazudtunk este…
A korrupció maradt, bár, mostanában egyre többen kerülnek a nyilvánosság elé, de mind az ellenzékből, a világ már csak ilyen. A hatalmon lévők korrumpáltságáról, csak akkor szerzünk majd tudomást, ha elvesztik azt. A tartozásainkat visszafizettünk, de szereztünk újakat.
Reménykedek az újjászületésben, talán, akkor ki bírom fizetni a rám eső részt, csak még azt nem tudom, hányszor kell újraszületnem. Lehet, hogy az idők végezetéig adós maradok?
Terv és harc nélkül nincs fejlődés, már készen is volt a következő ötéves terv terve. Melyben fizettük a hadisarcot, államosítottunk, iparosítottunk, életszínvonalat emeltünk, ami azután sikeresen a béka segge fölé emelkedett. Lett rádiónk, békekölcsönünk, vasfüggönyünk a falu határában, és megkaptuk a az első határsávi engedélyt. Harcoltunk tovább a szocializmus felépítéséért, melyről csak annyit tudtunk, hogy az maga a cél. Nyolc évesen boldogan harsogtam a kedvenc népdalunkat, melybe beleszőttük szeretett atyánk, a kopasz Rákosi Mátyás nevét. Ragyogtam a boldogságtól, mert a nyakamban ott díszelgett a hőn áhított kéknyakkendő, kisdobossá avattak.
Bevezették a munkakerülés fogalmát, mert aki nem dolgozott az kerülő lett, és azt komolyan büntették. Mindenkinek volt munkája és azt ott kerülte, ahol dolgozott, azaz ahol nem mindig dolgozott. A ma emberének nehéz ezt megérteni, de a régiek értik.
Olyan humánus intézkedések is napvilágot láttak, mint például a szoptatási idő fogalma, ami annak a dolgozó anyukának járt, naponta kétszer, akinek pici babája volt. Kijárhatott a bölcsibe szoptatni, és így nem lett munkakerülő, mert dolgozhatott és szoptathatott is munkaközben. Sztahanovisták neveit harsogták május elsején, fogyott a virsli, a sör, és mi lettünk a legvidámabb barakk. Apáink hallgatták a Szabad Európát, mi fiatalok a Luxemburgi zeneadót. Álmainkban nyugaton jártunk, de dúlt a hidegháború, és az lehűtötte vágyainkat.
Eközben a harc tovább folytatódott a szocializmus építéséért, a jobb világért, és jött a következő ötéves terv, de ez már nem volt zavartalan, mert közbejött az 56, és megint ott találtuk magunkat a béka segge alatt, ahol eddig is voltunk, de most egy kicsit lejjebb csúsztunk. Úgy jártunk az építéssel, mint a szegény Kőmíves Kelemen a nagy Déva várával, "Amit reggel raktak, estére leomlott.". Kellett egy kis vér az építéshez. A bűnösök megbűnhődtek, a forradalom ellenségei dutyiban, a többiek pedig új hazát kerestek.
A világ kereke forgott tovább, és az itt maradtak, dolgoztak, fusiztak, maszekoltak, gebineztek, vezették a brigádnaplókat, szombatonként szocialista brigádmunkát végeztek, és még mindig mi voltunk a legvidámabb barakk.
Szép lassan, óvatosan beszivárgott hozzánk is a rágó, kóla, farmernadrág és boldog megelégedettséggel kereskedtünk a KGST-ben.
Nekiveselkedtünk újra a szocializmus építésének, de már az új gazdasági mechanizmus diktálta a harcot. Addig küzdöttünk, hogy csak sikerült megint a béka segge alá kerülnünk, de már szabadon. A nagytesó is önállóan küzdött a szegénységgel, mi meg, a kistesók, önállóan fickándozhattunk a mérhetetlen adósságban. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz ez még rosszabb is. Kijelentettük, hogy a szocializmus és a kommunizmus egy nagy marhaság, éljen a kapitalizmus, ez a felemelkedés záloga. Ezzel elkezdődött nálunk a vadkapitalizmus, és az eredeti tőkefelhalmozás kora. Akik a tűzhöz közel álltak, jól meg melegedtek, és gyorsan meggazdagodtak, ők lettek a mi későbbi kapitalistáink. Ebül szerzett vagyonkájukat gyorsan fehérre mosták, és attól kezdve tiszták lettek, mint a ma született bárány.
Mi pedig szabadon választottuk meg négyévenként a soron következő „országrontókat”. A ciklusok elején elhúzták a nép orra előtt a mézesmadzagot, majd jól megrántották a nadrágszíjakat, mondván megszorításokkal kell harcolni, hol ezért, hol azért. Tehát, a harc az maradt, csak most más volt az ellenség. Minden uralkodó párt tisztességgel teljesítette hazafiúi kötelességét, és jól megnövelte az államadósságot és mélyen lubickolt a korrupcióban, még szerencse, vagy nem, hogy bele nem fulladtak.
Azután megint a béka segge alá jutottunk, mert sújtott bennünket a világgazdasági válság,meg az EU, és a nagyon nagy munkanélküliség, a még nagyobb államadósság, és mint kisnyugdíjas, a rám eső milliókat már biztosan nem tudom összekuporgatni amíg élek.
Majd jött, mint a messiás, győzött kétharmaddal a nagy PÁRT, és rendet csinált. Igaz volt ára, kurtított sajtószabadság, demokrácia, de mi lettünk a mosoly országa, igaz, ha nem figyelnek ránk, továbbra is a legpesszimistább, legmorcosabb ország vagyunk, de az óta Magyarország jól teljesít. Kilábaltunk a pöcegödörböl, és nincs többé hazugság. Csak az a sok stadion ne lenne, mert még valaki kiáll valamelyik közepére és azt harsogja az ostobája, hogy hazudtunk reggel, hazudtunk este…
A korrupció maradt, bár, mostanában egyre többen kerülnek a nyilvánosság elé, de mind az ellenzékből, a világ már csak ilyen. A hatalmon lévők korrumpáltságáról, csak akkor szerzünk majd tudomást, ha elvesztik azt. A tartozásainkat visszafizettünk, de szereztünk újakat.
Reménykedek az újjászületésben, talán, akkor ki bírom fizetni a rám eső részt, csak még azt nem tudom, hányszor kell újraszületnem. Lehet, hogy az idők végezetéig adós maradok?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése