A másnapi kiránduláson járt az esze mindenkinek. A gyerekek is hetek óta szervezkedtek órák után tanulás ürügyén hol egyiknél, hol másiknál, a szünetekben, sőt az órák alatt kézről-kézre csúsztatott levélkékben. Most meg itt van a nagy kiruccanás napja, rövid időre megszabadulhatnak a tanulástól, az éber szülői felügyelettől, és szép helyeket is láthatnak!
A város még aludt, de ők már gyülekeztek az udvaron. Egy- kettőre egymásra leltek a barátok, mintha a szervezők is vidámabban üdvözölték volna őket, s a szülők aggodalmait is eloszlatták.
- Nem lesz semmi baj, tessék nyugodtan hazamenni – biztatta az ott lábatlankodó felnőtteket az osztályfőnök.
A nap kipislogott már a tömbházak mögül, álmos emberek siettek a kapu előtt, de a kirándulóbusznak híre- hamva se volt.
Jöhetne már a kocsi, türelmetlenkedtek, s szemük az utat kémlelte.
Aztán a matektanárnő telefonon beszélt valakivel az iskola melletti fülkéből. A gyerekhad elcsendesedve fülelt. Kiderült, hogy a busz elromlott az úton, de elindult egy másik, legyenek türelemmel. Hangos ujjongásba törtek ki, s az autó is megérkezett. Mindenki a barátja mellé ülhetett, az izgalom gyorsan elröppent.
Lassan kinyílt a táj a betontenger lakói előtt. Tarka rétek, lágyan hullámzó dombok közt suhantak, amelyek aztán heggyé, őrt álló sziklaóriásokká nőttek. A gyerekek megbabonázva hallgatták a tanárnő meséjét Szent Annáról, a szépséges leányról, akinek fájdalmas könyörgésére megnyílt a hegy, s tóvá változott a kínzóhely. A gyérülő fák között megcsillant a kerek tó vize is! Volt, aki hattyút vélt látni rajta. Vagy csak a képzelete szülte?
Mint zárkából szabadult csikók, nyargalásztak vidáman a tó partján a gyerekek, néhányan a hideg vízbe is belegázoltak harsány kacajjal fröcskölve le a többieket.
Aztán rőzsét gyűjtöttek az erdőben, tüzet raktak a kijelölt helyen, hegyes nyársakon szalonnát sütöttek, s az olvadó zsírt kenyérre vágott zöldhagymára csepegtették. Mind a tíz ujjukat megnyalták e ritka finomság után! Jóllakottan lustálkodtak, süttették magukat a melegedő sugarakkal, mások kergetőztek, fára másztak.
A nap elbújt már a hegyek mögé, amire szedelőzködni kezdtek, hogy a következő helységbe érhessenek napszállta előtt. Az út egyre emelkedett, az autóbusz nyögött, hörgött a kaptatókon, nagyokat döccent a gödrös úton, s mire az ablakokat becsukták, vastagon terjengett a por. Volt prüsszögés, de még az se vette el a kedvüket. Jó nagyokat nevettek a kényeskedőkön. Végre megszusszanhatott az öreg autóbusz a tetőn.
Megannyi Elvár- lak..,Befogad - lak.., Öröm-lak..,Hív-lak.. nevű faházikó várt rájuk. Nyomban birtokba vették őket, bár egyikben, másikban penész és dohos levegő terjengett, s az ágyneműt is ki kellett cseréltetni,ez örömükön mit sem változtatott. Vacsora után óriási tábortüzet raktak. Pattogott a száraz fa, a lángok egyre feljebb kúsztak, bevilágították a környéket, s az erdő sötétje sem volt annyira félelmetes már. Tréfás játékok következtek, kis jeleneteket elevenítettek meg, néhányan jelmezekbe bújtak, énekeltek. Örömtől zengett a táj.
A hold nagy utat tett meg az égen, mire elcsendesedett a tábor.
Reggel sokáig kellett kongatni a kis harangot, hogy felkászálódjanak a gyerekek. Még a legbátrabbak se bújtak be a hideg vizes zuhanyzók alá, hiszen a hegyi levegő hűvöse kíméletlenül harapott. Gyors tisztálkodás után jól esett a meleg tea és a rántotta, amellyel a befűtött ebédlőben Marcsi mama fogadta őket
Aztán szétnéztek a fűrésztelepen. Bámulták a csodát, miként hántja le a gép a fákat, hogyan változik át a nagy farönk illatos, sima deszkává. Aztán vidám füttyentéssel megérkezett a rönkszállító kis hegyi vonat!
- Beszállás, beszállás – hallatszott,de nem kellett biztatni senkit se.
Lassan zakatolva pöfögött a kis vicinális a mesebeli tájon. Igaz, egyszer hirtelen megállt, mintha csak pihenni akarna. Pista bácsi, a mozdonyvezető nagy kulcsával be is feküdt alája, a fiúk közt segítsége is került, a többiek pedig a tisztáson cicáztak, virágot szedtek, nyulat hajkurásztak.
Mire visszaérkeztek a táborba, a nap már a földet érintette. Gyors vacsora, csomagolás, indulás.
A hazavezető úton észre se vették már az autóbusz döccenéseit, a felverődő portól se prüsszögtek, csak bámulták szótlanul a sötét fenyveseket, az elmaradó sziklákat.
A hosszú várakozás az autó miatt, a poros gidres-gödrös út,a dohos, penészes szag,a hideg zuhany feledésbe merült, csak a sok szép emlék kavargott a fejükben.
A város még aludt, de ők már gyülekeztek az udvaron. Egy- kettőre egymásra leltek a barátok, mintha a szervezők is vidámabban üdvözölték volna őket, s a szülők aggodalmait is eloszlatták.
- Nem lesz semmi baj, tessék nyugodtan hazamenni – biztatta az ott lábatlankodó felnőtteket az osztályfőnök.
A nap kipislogott már a tömbházak mögül, álmos emberek siettek a kapu előtt, de a kirándulóbusznak híre- hamva se volt.
Jöhetne már a kocsi, türelmetlenkedtek, s szemük az utat kémlelte.
Aztán a matektanárnő telefonon beszélt valakivel az iskola melletti fülkéből. A gyerekhad elcsendesedve fülelt. Kiderült, hogy a busz elromlott az úton, de elindult egy másik, legyenek türelemmel. Hangos ujjongásba törtek ki, s az autó is megérkezett. Mindenki a barátja mellé ülhetett, az izgalom gyorsan elröppent.
Lassan kinyílt a táj a betontenger lakói előtt. Tarka rétek, lágyan hullámzó dombok közt suhantak, amelyek aztán heggyé, őrt álló sziklaóriásokká nőttek. A gyerekek megbabonázva hallgatták a tanárnő meséjét Szent Annáról, a szépséges leányról, akinek fájdalmas könyörgésére megnyílt a hegy, s tóvá változott a kínzóhely. A gyérülő fák között megcsillant a kerek tó vize is! Volt, aki hattyút vélt látni rajta. Vagy csak a képzelete szülte?
Mint zárkából szabadult csikók, nyargalásztak vidáman a tó partján a gyerekek, néhányan a hideg vízbe is belegázoltak harsány kacajjal fröcskölve le a többieket.
Aztán rőzsét gyűjtöttek az erdőben, tüzet raktak a kijelölt helyen, hegyes nyársakon szalonnát sütöttek, s az olvadó zsírt kenyérre vágott zöldhagymára csepegtették. Mind a tíz ujjukat megnyalták e ritka finomság után! Jóllakottan lustálkodtak, süttették magukat a melegedő sugarakkal, mások kergetőztek, fára másztak.
A nap elbújt már a hegyek mögé, amire szedelőzködni kezdtek, hogy a következő helységbe érhessenek napszállta előtt. Az út egyre emelkedett, az autóbusz nyögött, hörgött a kaptatókon, nagyokat döccent a gödrös úton, s mire az ablakokat becsukták, vastagon terjengett a por. Volt prüsszögés, de még az se vette el a kedvüket. Jó nagyokat nevettek a kényeskedőkön. Végre megszusszanhatott az öreg autóbusz a tetőn.
Megannyi Elvár- lak..,Befogad - lak.., Öröm-lak..,Hív-lak.. nevű faházikó várt rájuk. Nyomban birtokba vették őket, bár egyikben, másikban penész és dohos levegő terjengett, s az ágyneműt is ki kellett cseréltetni,ez örömükön mit sem változtatott. Vacsora után óriási tábortüzet raktak. Pattogott a száraz fa, a lángok egyre feljebb kúsztak, bevilágították a környéket, s az erdő sötétje sem volt annyira félelmetes már. Tréfás játékok következtek, kis jeleneteket elevenítettek meg, néhányan jelmezekbe bújtak, énekeltek. Örömtől zengett a táj.
A hold nagy utat tett meg az égen, mire elcsendesedett a tábor.
Reggel sokáig kellett kongatni a kis harangot, hogy felkászálódjanak a gyerekek. Még a legbátrabbak se bújtak be a hideg vizes zuhanyzók alá, hiszen a hegyi levegő hűvöse kíméletlenül harapott. Gyors tisztálkodás után jól esett a meleg tea és a rántotta, amellyel a befűtött ebédlőben Marcsi mama fogadta őket
Aztán szétnéztek a fűrésztelepen. Bámulták a csodát, miként hántja le a gép a fákat, hogyan változik át a nagy farönk illatos, sima deszkává. Aztán vidám füttyentéssel megérkezett a rönkszállító kis hegyi vonat!
- Beszállás, beszállás – hallatszott,de nem kellett biztatni senkit se.
Lassan zakatolva pöfögött a kis vicinális a mesebeli tájon. Igaz, egyszer hirtelen megállt, mintha csak pihenni akarna. Pista bácsi, a mozdonyvezető nagy kulcsával be is feküdt alája, a fiúk közt segítsége is került, a többiek pedig a tisztáson cicáztak, virágot szedtek, nyulat hajkurásztak.
Mire visszaérkeztek a táborba, a nap már a földet érintette. Gyors vacsora, csomagolás, indulás.
A hazavezető úton észre se vették már az autóbusz döccenéseit, a felverődő portól se prüsszögtek, csak bámulták szótlanul a sötét fenyveseket, az elmaradó sziklákat.
A hosszú várakozás az autó miatt, a poros gidres-gödrös út,a dohos, penészes szag,a hideg zuhany feledésbe merült, csak a sok szép emlék kavargott a fejükben.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése