Élettest

Élettest vagy.
lelki lenyomat,
nem holmi kortünet.

Vers.

A szellem üzen általad,
a gondolat,
a szó,
akkor is, ha kérdeznek,
akkor is, ha nem.
Semmiből jössz,
hogy minden lehess,
míg figyel rád a kor
sírva, rajongva,
térdre esve, ha kell
áttört csendek falán
észrevétlen
égő trónusodról.

Kiáltás vagy,
néma hallgatás.
Felsíró fájdalom.
Ifjú dalnokok lantjain
felcsendülő dal,
merengő lányok szeszélye
ábrándos hajnalokon.
Ha nem vagy, hiányzol.
Ha vagy, mondd, ki vesz észre.

Bennünk élsz
eleven szellemtest.
Vérben, könnyben megfogantattál,
hogy formát ölts,
tiszta, szép, mosott ruhát,
míg el nem hullsz,
mint fürtjeinkből a hajszál,
dérezüst nyárutókon
ajkunkról a siratóének
egyenként
egymás után.

Megszülnek,
hogy magadból újra szüld
gyenge magad
s áldozd fel a sorsnak,
míg felsejlik a szó, hogy dalra váltsd.
Ráfeszülnek kézjegyeid
hangtalan a húrra, hogy felzengjen,
mintha titkos akkordokat játszanál.

Csak nekünk, nekünk játssz.
kik bölcsőd körül állunk,
s bölcs gyönyöröd ránk szabod
komolyan, mert komoly a játék
és szent minden akarat,
mit kristályhóra hullajt a vér,
-fenyők alatt könnyeikkel
küszködő Isteni ajándékként-,
mint az ige,
a leírt szó,
a kőbevésett
örök igazság.

Ó vers.

Mikor meghalsz,
vagy élve temetnek el,
senki meg nem gyászol,
de a gondolat tovább él
kimondatlanul is,
tovább gondol mind,
kit anyaszült a földre
s lerakja eléd koszorúit
az emlékezet.

Értünk,
élőkért
a feltámadásig.