Post T-25002
A vásznakon szinte időtlenül folyik szét a film fényfoltja. A korai kőkortól az elképzelt Csillagok Háborújáig bármikor jelen lehetsz a VilágKorban. Elég egy injekciós fiola és megkezdődik végtelenített révületed, mini időutazásod Rómába, a császárság idejébe, vagy a Sumérok földjére a Tigris és Eufrátesz völgyébe. De vigyázz, mert elég egy zavart összpontosítás és a mai Irakba érkezel a diktátor kezei közé. Igazából sohasem tudhattuk, hogy mikor lesz az Akkor, és hol lesz az Ott, valahogy személyes attitűdjeink kormányozták szellemünket a megfelelő helyre. Ezt a kísérletiek is jól tudták és igyekeztek ellátni a legtágabb kulturális repertoárral, amivel élő ember rendelkezhet. A számtalan intelligens Memo gén beültetése után olyanok voltunk, mint akiken plasztikai sebész töltötte ki beteges hajlamait, igaz nem a test szintjén, hanem gondolatainkban. Kéretlenül tudtunk mindent, ismertük Egyiptomtól Hellászon és az egész középkoron át a nyugati és a keleti civilizációk teljes történetét, mindezt úgy, mintha ott éltünk volna évszázadokat-ezredeket velük. Bár nem lettünk Platón, vagy Seneca, netán Konfucius, mindannyiuk lénye lenyomatot hagyott magunkénak már távolról sem nevezhető személyiségünkön. Elszórakoztunk közösen töltött éber óránk alatt, hogy ki kinek a vonásait ábrázolja ki erőteljesebben. Így a kis Wanzek Pry – bár jól ismertem azelőtt, semmilyen ideológiát sem volt hajlandó elfogadni, kísértetiesen emlékeztetett már az „öreg gyermek”-re Lao-ce- re, akivel állítólag találkozott is. A megbabonázó szemű Júdia L. arca sápadt és merev volt szinte minden ébredésekor. Hiába mondtuk neki, hogy nem kellene folyton Neftisz és Szelket megtestesítőivel lógnia.
Bumpa helyett ma Alex jött a szérummal. Tőle tartok kissé, nem a mi beépített embereink közül való és elszámol minden milliliterrel. Jelentései gyanúsan tudományosak szoktak lenni.
Az előkészített ágyak örökkévalóság számára őriztek bennünket és ma sokkal hosszabb időre merészkedtünk a szokásosnál. Ki tudja, talán egy következő fázisba lépett a Kettes Labor kísérleti munkája? Mosolyogva intettünk egymásnak és halkan beszüremlett a relaxációs zene, csuklópántjaink már közvetítették a szívritmus- és egyéb életfunkciós jeleinket a kronofibriller felé. Jó éjszakát kívántunk és valami bolond reményben magunkra húztuk az idő csillagpaplanos takaróját.
Post T-26571
…repülni csodálatos érzés volt! Mintha ezer meg ezer leheletfinom ezüstszál akaszkodott volna a hajam, arcom, karjaim és testem minden porcikájára és vont volna egy meg nem állapítható végtelen pont felé, és amikor felgyorsultam már annyira, hogy a tárgyak, és a valóság elveszítette a jelentőségét, átváltozott valamiféle zuhanás-érzéssé; hogy az a pont vált megfoghatatlanná, mely a kiindulópont volt és igyekezett magába nyelni a mély űr, a csillámló szálak pedig ernyedt, rendetlen gubancokként áramlottak el felhevült és nedves testrészeim mellett. Végtelen ideig tartott az átlényegülés és olyan mámorba merültem, melyben egyre mélyebbre lehetett csak kerülni, tisztulni, józanodni belőle nem. Az a felszabadult örömmel vegyes félelem járt át, mely talán Blériot-t, amikor felemelkedve kitárult előtte az ég kékje és víz felett szabadon szelte át a Csatornát. A már elrugaszkodott és visszatérésben nem gondolkodó sziklaugró vakmerősége hajtott.
A szérum tökéletesnek bizonyult. Bár tudtam előre, hogy Akkor, amit látok, érzékelek, az nem A valóság lesz, hanem csupán az agyi területek stimulációja okozta képzetvilág, Akkor azonban ez a kérdés nem fogalmazódott meg, ezért el kellett hinnem, hogy az a valóság az igazi idővonalam. Persze a visszatérés pillanatáig, amikor is valami oda nem illő mozzanat következett be. Megszakadt az átélés alá helyezett szál, a szó kimondatlan maradt, vagy légiessé vált a csókoló ajak és a szoros, testillatú ölelés melege elillant. Visszatérés előtt a meggyőződés mégis erősebb volt a logikus következtetésnél, miszerint álom csupán, ami megszakad, ilyenek mind az álmok. Ez a vég nélküli súlytalan zuhanás viszont mindenért kárpótolt. El- elgondolkodtam az eszmélés utáni pillanatokban, percekben, órákban, hogy mennyire ismeretlen ez a valóságfogalom, mennyire kiszolgáltatottja vagyok a környezet rám-hatásainak és vártam az újabb ébredést, mely ebből a valóságból is kiemel, azt a furcsa ajtót, mely nem illik ebbe a világba, épp ezért lehet kimenni rajta egy magasabb ébrenléti szintű „valóságosabb” álomba. S hogy hol van a végső valóság? A kérdést fel sem mertem tenni eddig, féltem, hogy nem volna reális válasz.
Újabb illúziókba kergettem hát magam, hagytam, hogy elvarázsoljanak a hazugságok, zárt osztályról nincs menekvés úgysem. Meg kell őrülni, valaki kitalálta ezt jól…
Post T-26572
„Post T-64
Késő éjjel van. A kísérlet sikerrel járt. Most fáradt vagyok, túl fáradt, hogy értékelni tudjam, de bizonyos, hogy valami egészen fantasztikus áttörés történt a tér-idő szerkezeti modell megértésében. Prof. Edelstein szerint kidobhatjuk a görbült tér elméleteinket. Egy rakás ócskavas. Közvetlen kontaktálás, hiperfolyosók..ezek ma még olyan újdonságszámba menő fogalmak, melyek meg fogják rendíteni a tudomány mai pilléreit. Lázasan gondolkodom, ez a nap nem tud lenyugodni, hajszol, űz ez a felvillantott lehetőség…és tényleg, egészen világos van odakinn is. Hajnalfényű derengés remeg az úttest és a házfalak sziluettje között. Mi ez? Biztos vagyok benne, hogy…..”
MI EZ? BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY….. MÉG SOSEM LÁTTAM ILYET- szinte hangtalanul mormoltam az időtlenségbe merevített, félelmetesen ismerős szavakat.
És tudtam, hogy az a hosszú hajú, álmokkal és ábrándokkal teli suhanc pontosan ezeket a mondatokat fogja papírra vetni. Nem volt időm megilletődni, mert a döbbenet és szorongató kérdés fojtogatott: mit tegyek? Hiszen jelenlétem nem zavarhatja meg további gondolatfolyamát, hiszen akkor összedőlne nemcsak a modell, hanem az egész jövő. Túl sokat filozofáltam mostanság az időről, úgy látszik ez hozott éppen ide. A fényesség, persze elárult, de talán nem azt, és nem úgy, hogy visszavonhatatlan baj keletkezne. Pár dolgot el kell intéznem, hát eggyel több lesz, megoldható. Pofon egyszerű, mit is írt az a gyerek a napló további részében? Távoli irányítás alá vettem Potter amúgy másra egyáltalán nem használható személyhelikopterét, reméltem, hogy a reflektorok működőképesek még. (illetve voltak akkor. Micsoda káosz ez a relatív valóság!)
…megnyugodtam, bár ezt a gyanús környezeti sugárzást meg kell vizsgálnom, szinte biztos, hogy egy repülőgép volt az, talán a kis Wanzek, vagy Potter személyes masinériája, most, hogy visszatért, a vezérsík lebuktatta, meg az a hang! Nem Wanzek, Potteré ez a szörnyűség.
Holnap beszélek vele, tűrhetetlen ez az amatőrizmus. És mi a fenét keres egyébként is ilyenkor itt?
Ám elfelejtettem, igen, emlékszem már. Mosolyogni való volt az igyekezet, ahogy ráugrottunk a témára. Potter később a repülési központba került, Wanzek meg, hát valahol itt fekszik mellettem és ugyanolyan kába és elvarázsolt, amilyen én is vagyok most, képtelenségeket gondol egy képtelen álomban. De most itt vagyok, küldetésem indítómoduljára gondolni tilos és életveszélyes, amúgy meg hogy is lett lehetséges? Na mindegy..
Post T-26779
Éppen a híd peremére érkeztem. Ez nem volt egy szerencsés pozíció. Az egyensúlyi helyzet szempontjából kifejezetten kellemetlen. Talán néhány másodpercem maradt a zuhanás megtervezéséhez. A 3D szekventeren van még csiszolni való. Elküldöm gondolat-naplómat, a mindjárt bekövetkező kapálózás és értelmetlen halálsikolyok csupán a zajszintet növelnék, használható infó nem lesz kinyerhető belőle. A visszatérési időpont helyes beállítása, és…
***
Kicsit melankólikus ez a nap. Valami ismeretlen eredetű szomorúság jár át, megint dé-javu képzetem egyike kísért, mintha már ezeket a gondolatokat is végiggondoltam volna már.
Olyan sok leíratlan, gomolygó történés feszül bennem, hogy tennem kell valamit.
Kívül bágyaszt az idő, bár a dolgok nyugtalanítanak, egyenlőre szélcsend van kívül-belül. Tényszerű, objektív akarok maradni. Semmi különös, 27 fok van, enyhe déli szellő simogat. Úgy döntöttem, naplót írok mindarról, ami következik. Első bejegyzés. Négy hónapja szünetel az áramszolgáltatás. Lemegyek beváltani pár jegyet, mert elfogyott a kenyér. Thank you World! Sajnos dupla w lett és kegyetlen mély! Holnap újabb Post. Csak cerkával bírjam!
A vásznakon szinte időtlenül folyik szét a film fényfoltja. A korai kőkortól az elképzelt Csillagok Háborújáig bármikor jelen lehetsz a VilágKorban. Elég egy injekciós fiola és megkezdődik végtelenített révületed, mini időutazásod Rómába, a császárság idejébe, vagy a Sumérok földjére a Tigris és Eufrátesz völgyébe. De vigyázz, mert elég egy zavart összpontosítás és a mai Irakba érkezel a diktátor kezei közé. Igazából sohasem tudhattuk, hogy mikor lesz az Akkor, és hol lesz az Ott, valahogy személyes attitűdjeink kormányozták szellemünket a megfelelő helyre. Ezt a kísérletiek is jól tudták és igyekeztek ellátni a legtágabb kulturális repertoárral, amivel élő ember rendelkezhet. A számtalan intelligens Memo gén beültetése után olyanok voltunk, mint akiken plasztikai sebész töltötte ki beteges hajlamait, igaz nem a test szintjén, hanem gondolatainkban. Kéretlenül tudtunk mindent, ismertük Egyiptomtól Hellászon és az egész középkoron át a nyugati és a keleti civilizációk teljes történetét, mindezt úgy, mintha ott éltünk volna évszázadokat-ezredeket velük. Bár nem lettünk Platón, vagy Seneca, netán Konfucius, mindannyiuk lénye lenyomatot hagyott magunkénak már távolról sem nevezhető személyiségünkön. Elszórakoztunk közösen töltött éber óránk alatt, hogy ki kinek a vonásait ábrázolja ki erőteljesebben. Így a kis Wanzek Pry – bár jól ismertem azelőtt, semmilyen ideológiát sem volt hajlandó elfogadni, kísértetiesen emlékeztetett már az „öreg gyermek”-re Lao-ce- re, akivel állítólag találkozott is. A megbabonázó szemű Júdia L. arca sápadt és merev volt szinte minden ébredésekor. Hiába mondtuk neki, hogy nem kellene folyton Neftisz és Szelket megtestesítőivel lógnia.
Bumpa helyett ma Alex jött a szérummal. Tőle tartok kissé, nem a mi beépített embereink közül való és elszámol minden milliliterrel. Jelentései gyanúsan tudományosak szoktak lenni.
Az előkészített ágyak örökkévalóság számára őriztek bennünket és ma sokkal hosszabb időre merészkedtünk a szokásosnál. Ki tudja, talán egy következő fázisba lépett a Kettes Labor kísérleti munkája? Mosolyogva intettünk egymásnak és halkan beszüremlett a relaxációs zene, csuklópántjaink már közvetítették a szívritmus- és egyéb életfunkciós jeleinket a kronofibriller felé. Jó éjszakát kívántunk és valami bolond reményben magunkra húztuk az idő csillagpaplanos takaróját.
Post T-26571
…repülni csodálatos érzés volt! Mintha ezer meg ezer leheletfinom ezüstszál akaszkodott volna a hajam, arcom, karjaim és testem minden porcikájára és vont volna egy meg nem állapítható végtelen pont felé, és amikor felgyorsultam már annyira, hogy a tárgyak, és a valóság elveszítette a jelentőségét, átváltozott valamiféle zuhanás-érzéssé; hogy az a pont vált megfoghatatlanná, mely a kiindulópont volt és igyekezett magába nyelni a mély űr, a csillámló szálak pedig ernyedt, rendetlen gubancokként áramlottak el felhevült és nedves testrészeim mellett. Végtelen ideig tartott az átlényegülés és olyan mámorba merültem, melyben egyre mélyebbre lehetett csak kerülni, tisztulni, józanodni belőle nem. Az a felszabadult örömmel vegyes félelem járt át, mely talán Blériot-t, amikor felemelkedve kitárult előtte az ég kékje és víz felett szabadon szelte át a Csatornát. A már elrugaszkodott és visszatérésben nem gondolkodó sziklaugró vakmerősége hajtott.
A szérum tökéletesnek bizonyult. Bár tudtam előre, hogy Akkor, amit látok, érzékelek, az nem A valóság lesz, hanem csupán az agyi területek stimulációja okozta képzetvilág, Akkor azonban ez a kérdés nem fogalmazódott meg, ezért el kellett hinnem, hogy az a valóság az igazi idővonalam. Persze a visszatérés pillanatáig, amikor is valami oda nem illő mozzanat következett be. Megszakadt az átélés alá helyezett szál, a szó kimondatlan maradt, vagy légiessé vált a csókoló ajak és a szoros, testillatú ölelés melege elillant. Visszatérés előtt a meggyőződés mégis erősebb volt a logikus következtetésnél, miszerint álom csupán, ami megszakad, ilyenek mind az álmok. Ez a vég nélküli súlytalan zuhanás viszont mindenért kárpótolt. El- elgondolkodtam az eszmélés utáni pillanatokban, percekben, órákban, hogy mennyire ismeretlen ez a valóságfogalom, mennyire kiszolgáltatottja vagyok a környezet rám-hatásainak és vártam az újabb ébredést, mely ebből a valóságból is kiemel, azt a furcsa ajtót, mely nem illik ebbe a világba, épp ezért lehet kimenni rajta egy magasabb ébrenléti szintű „valóságosabb” álomba. S hogy hol van a végső valóság? A kérdést fel sem mertem tenni eddig, féltem, hogy nem volna reális válasz.
Újabb illúziókba kergettem hát magam, hagytam, hogy elvarázsoljanak a hazugságok, zárt osztályról nincs menekvés úgysem. Meg kell őrülni, valaki kitalálta ezt jól…
Post T-26572
„Post T-64
Késő éjjel van. A kísérlet sikerrel járt. Most fáradt vagyok, túl fáradt, hogy értékelni tudjam, de bizonyos, hogy valami egészen fantasztikus áttörés történt a tér-idő szerkezeti modell megértésében. Prof. Edelstein szerint kidobhatjuk a görbült tér elméleteinket. Egy rakás ócskavas. Közvetlen kontaktálás, hiperfolyosók..ezek ma még olyan újdonságszámba menő fogalmak, melyek meg fogják rendíteni a tudomány mai pilléreit. Lázasan gondolkodom, ez a nap nem tud lenyugodni, hajszol, űz ez a felvillantott lehetőség…és tényleg, egészen világos van odakinn is. Hajnalfényű derengés remeg az úttest és a házfalak sziluettje között. Mi ez? Biztos vagyok benne, hogy…..”
MI EZ? BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY….. MÉG SOSEM LÁTTAM ILYET- szinte hangtalanul mormoltam az időtlenségbe merevített, félelmetesen ismerős szavakat.
És tudtam, hogy az a hosszú hajú, álmokkal és ábrándokkal teli suhanc pontosan ezeket a mondatokat fogja papírra vetni. Nem volt időm megilletődni, mert a döbbenet és szorongató kérdés fojtogatott: mit tegyek? Hiszen jelenlétem nem zavarhatja meg további gondolatfolyamát, hiszen akkor összedőlne nemcsak a modell, hanem az egész jövő. Túl sokat filozofáltam mostanság az időről, úgy látszik ez hozott éppen ide. A fényesség, persze elárult, de talán nem azt, és nem úgy, hogy visszavonhatatlan baj keletkezne. Pár dolgot el kell intéznem, hát eggyel több lesz, megoldható. Pofon egyszerű, mit is írt az a gyerek a napló további részében? Távoli irányítás alá vettem Potter amúgy másra egyáltalán nem használható személyhelikopterét, reméltem, hogy a reflektorok működőképesek még. (illetve voltak akkor. Micsoda káosz ez a relatív valóság!)
…megnyugodtam, bár ezt a gyanús környezeti sugárzást meg kell vizsgálnom, szinte biztos, hogy egy repülőgép volt az, talán a kis Wanzek, vagy Potter személyes masinériája, most, hogy visszatért, a vezérsík lebuktatta, meg az a hang! Nem Wanzek, Potteré ez a szörnyűség.
Holnap beszélek vele, tűrhetetlen ez az amatőrizmus. És mi a fenét keres egyébként is ilyenkor itt?
Ám elfelejtettem, igen, emlékszem már. Mosolyogni való volt az igyekezet, ahogy ráugrottunk a témára. Potter később a repülési központba került, Wanzek meg, hát valahol itt fekszik mellettem és ugyanolyan kába és elvarázsolt, amilyen én is vagyok most, képtelenségeket gondol egy képtelen álomban. De most itt vagyok, küldetésem indítómoduljára gondolni tilos és életveszélyes, amúgy meg hogy is lett lehetséges? Na mindegy..
Post T-26779
Éppen a híd peremére érkeztem. Ez nem volt egy szerencsés pozíció. Az egyensúlyi helyzet szempontjából kifejezetten kellemetlen. Talán néhány másodpercem maradt a zuhanás megtervezéséhez. A 3D szekventeren van még csiszolni való. Elküldöm gondolat-naplómat, a mindjárt bekövetkező kapálózás és értelmetlen halálsikolyok csupán a zajszintet növelnék, használható infó nem lesz kinyerhető belőle. A visszatérési időpont helyes beállítása, és…
***
Kicsit melankólikus ez a nap. Valami ismeretlen eredetű szomorúság jár át, megint dé-javu képzetem egyike kísért, mintha már ezeket a gondolatokat is végiggondoltam volna már.
Olyan sok leíratlan, gomolygó történés feszül bennem, hogy tennem kell valamit.
Kívül bágyaszt az idő, bár a dolgok nyugtalanítanak, egyenlőre szélcsend van kívül-belül. Tényszerű, objektív akarok maradni. Semmi különös, 27 fok van, enyhe déli szellő simogat. Úgy döntöttem, naplót írok mindarról, ami következik. Első bejegyzés. Négy hónapja szünetel az áramszolgáltatás. Lemegyek beváltani pár jegyet, mert elfogyott a kenyér. Thank you World! Sajnos dupla w lett és kegyetlen mély! Holnap újabb Post. Csak cerkával bírjam!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése