Éltek, ahogy tudtak

Nemrég olvastam egy olyan könyvet, melynek története, csakúgy, mint mindegyik alakja, még mindig elevenen él bennem. A cselekmény a régmúltban játszódik, vagy ha úgy vesszük, nem is annyira régi múltban. Az ötvenes évek romániai életének eseményei zajlanak előttünk, illetve jelennek meg képzeletünkben egy különleges látásmóddal megáldott szerző előadásában. Ami azt jelenti, hogy mindaz, amiről írt, az vagy megtörtént, vagy akár úgy is megtörténhetett volna, vagy ha valamely történések elképzelhetetlen fordulatnak tetszenének is, azok a humor, a szatíra eszközeivel a mű világában ragyogó hitelességű mozzanatokként lettek ábrázolva.

        Amit tudunk az említett korról: az a mérhetetlen szegénység, az ideák lengetése közben diktatórikus, népinek mondott uralom kiépülése, s ami ezzel járt, a mindenbe befurakodó, mindent ellepő félelem lélekmérgező terjedése. Hogyan élhettek mégis mindezzel együtt egy kis faluban, egy iskola tantestületében, a majláti magyar lakosok? A válasz, a valóság szerint: ahogy lehetett, ahogyan éppen tudtak. Annál biztosan sokkal kevésbé vidámkodón, mint ami a könyv lapjairól kiderül; de hát az irodalomnak vannak lélekmentő, -jobbító céljai is – mintegy megfelelve egy korábban sokat idézett szerző korokon átívelően igaz mondásának: az emberiség nevetve búcsúzik múltjától.

        A Megtisztult ablakok című írás, kisregény szerzője, Boér Péter Pál kellően ismeri a politika világát, a történelmi és társadalmi összefüggéseket, a falvak és közösségeik életét. Művében képes érzékeltetni az akkortájt különösen számító egymásrautaltságot, egyúttal az emberek nyomorult, kiszolgáltatott helyzetét, s az ebből is adódó feszültséget, ártó gyűlölködéseket. Mégis, bár a jó ugyancsak megfogyatkozott a történtek idején, a regény lapjain csodáknak is örvendhetünk. Hát hol máshol, ha nem egy ilyen könyvben történhet meg, hogy esznek emberek lavórformájú kenyérből, sőt, mindennek tetejében megeshet az a jelenetsor, amikor a megvádoltak összefogva, az önkényeskedő rend saját eszközeivel teszik ártalmatlanná a hatalomnak a feljelentésre kiérkező emberét, a handabandázó ezredest. És számos helyen mosolyt fakasztó, ami s ahogy történik Balázs, Náci, Mózsi, Magdi, Vera tanerők és az itt nem említett többiek életében, amelyet baráti és szerelmes kapcsolatok egyaránt gazdagítanak. 

        Nehéz volt élni abban az időben, hiszen a kulákosítás, a ráfogott szabotázsok, a klerikális veszély, a megszólítások előírt új módját érintő hibázások mind megannyi kellemetlen következménnyel jártak. Hibázni bőven lehetett, hiszen a társadalmi rendszer változásai éppen elég álságos viselkedésmódot kényszerítettek az emberekre. Tehát volt mit szem előtt tartani, azazhogy mitől a maguk furmányos módszereivel eltérniük.  És az, hogy például az elvtársazás és urazás annyi elszólást okozott, s annyiszor került szóba (de mindig újszerű szövegösszefüggésben) a könyvben, nem éppen véletlen. Ez is azért van, hogy eszementségével fokozza a komikumot, s a még inkább kifigurázott előírásokkal hatásosabban szolgálja a fentebb írt módon a múlt elbúcsúztatását. Az olvasó, aki már beavatott volt egyes részleteket illetően, eleve élvezettel figyelte, hogy az azokat újonnan megismerők miként reagálnak. Tetszettek olyan részek is, ahol nagyon trükkösen kellett eljárni valakivel (például Mózsi dirivel) szemben, aki ugyan kedvelnivaló, de felmérni sem képes, hogy merő szeretetből mily kárt is tudna okozni másoknak. A szerző itt is, mint a könyvben végig, kiváló ráérzéssel, az esendő emberek iránti szeretettel, ahol kell, mosolyt csiholóan, ahol az indokoltabb, kinevettetve állította elénk alakjait. Egyszóval tetszett a könyv, élvezettel olvastam. (Ebben a helyenként előforduló betűelütések és egyéb hibák sem zavartak meg különösebben.)

        Amikor befejeztem az olvasást, arra is gondoltam: elmúlt, ami elmúlt, de ne higgyük, hogy maradéktalanul. Bizonyos, a könyvben kipécézett jelenségek, mint az emberek közti gyanakvás keltése, a rágalmazások is, mind újra előkerülhetnek, erőre kaphatnak, és ugyanabba a folyóba, ha másutt is, más korban is, kényszerülhetünk megint belelépni. Az ilyen könyvek, mint Boér Péteré, e veszélyek felismerését is segítik, bár sajnos, elhárításukért magukban sokat nem tehetnek.