Péntek és 13 (KK-BG)

Langyos este volt, mint amilyen nyár legvégén szokott lenni, pedig már igencsak benne jártunk az őszben. Októbert írtunk, a szőlőlugasok édes illata lengte be az egész falut. Péntek este volt, másnap a hónap 13. napja következett. 

Majdnem egy kilométer volt az út a határ menti kis község buszmegállója és a takaros ház között. Lassan andalogva bandukolt a lány, nem sejtette, hogy élete legborzalmasabb éjszakája elé sétál. Időben elindult otthonról, nem szeretett sehonnan elkésni. Még munkából sem. Nemrég kezdett el dolgozni. Először normális napszakban, mint az átlagember, majd átváltott három műszakra, ami nem éppen egy 19 éves lánynak való. Bájos, kerekded arcocskáján állandóan kedves mosoly bujkált, maga sem tudta miért. Talán azért mert jókedvűnek született. De lehet, hogy azért, mert idáig még nem érte egyetlen nagy sorscsapás sem az életében. Ha tehette csak szoknyában járt, úgy tartotta az „igazi nők” szoknyát hordanak és ő bizony annak szeretett volna látszani. Talán ez is lett a vesztének oka.

Két napja nem tudott másra gondolni csak ugyanarra. Nem is gondolhatott másra, mert kékes-zöld foltjai emlékeztették arra az éjszakára. És az anyja is minduntalan. Csak a rendőrök nem tudhatták meg. A gyárban, ahol dolgozott már sokan hallották az esetet. Sustorogtak is a háta mögött rendesen, amikor meglátták. Lehajtott fejjel járt, kelt az üzemben. Még ő érezte magát kellemetlenül. Lelkét belülről mardosta a düh, a bosszúvágy és a fájdalom. És nem tehetett semmit. Szégyenét nem teregethette ki. Egy hét múlva egy doboz bonbont kapott, papíron kis üzenettel: Ne haragudj a történtekért! A kukában landolt az édesség. Azt gondolta az illető, hogy csokoládéval el lehet törölni a fájdalmát. Anyja állandóan kísérgette. Féltette nagyon. De már késő volt, miután majdnem megtörtént az, amitől minden anya óvja a gyermekét.  

Amikor beszállt a vadidegen férfi teherautójába esze ágában sem volt félni. A helyközi busz késett szokás szerint, a teherautó pedig megelőzte és megállt pontosan a lány orra előtt. Azt gondolta 10 perc múlva már a munkahelyén lesz a kollégái között és végzi szeretett feladatait. Nem így történt. 

Kedélyesen kérdezősködött a negyven év körüli jól megtermett férfi, érdeklődött, hogy hová tart a leányzó. Ő pedig készségesen válaszolt. Jó nevelést kapott, nem volt flegma, mindent elmondott, amit a férfi tudni szeretett volna. Csakhamar a közeli városba értek, a sofőr viszont nem a gyár felé vette az irányt. A város határát jócskán elhagyva állt meg, ott ahol régen az állatvásárt szoktak tartani. A lány nem tudta mire vélni a dolgot, kérdőre vonta a férfit.  Az pedig nevetve válaszolta: - Mindjárt megyünk tovább, csak egy kicsit még elszórakozunk. Majd kezeivel elkezdte fogdosni a lány melleit. Ő riadtan kiáltott fel:

– Vegye el a mocskos kezeit rólam, mit képzel maga?

– Dehogy veszem, most kezdem csak élvezni az estét, gyönyörűk a telt kis „bögyeid”!

A lány erővel lökte el magától a férfi kezeit, de az sokkal erősebben fogta őt. Leszorította a kemény ülésre. A lány kétségbeesésében eszeveszetten kiabálni kezdett.

– Segítsen valaki, segítsenek! Jöjjön valaki gyorsan! Nyissák ki az ajtót!

A közeli erdő vadállatain kívül senki sem hallotta a segélykérő szavakat. Ijedtében hangos zokogásban tört ki és riadtan kérlelni kezdte zaklatóját, hogy engedje el, neki munkába kell mennie. De hiába könyörgött, a férfi nem azért hozta el idáig, hogy most csak úgy elengedje.

Gyorsan elkezdte kigombolni a lány kabátkáját, majd a blúzát tépte le róla. Simogatta, csókolta, ahol csak érte, miközben alkoholbűz gomolygott a szájából. A lány tiltakozott, sírt, jajveszékelt, de a férfit ez hidegen hagyta. Majd kigombolta a nadrágját és elővette hímtagját. Ráparancsolt a lányra, hogy kezdje el kényeztetni. Ő soha nem látott még ilyent, nemhogy kényeztetni tudta volna. Szüzességét őrizte, arra nevelték, hogy csak az igazi szerelmének, a leendő férjének adja oda, de neki is csak a nászéjszakán. A férfi nem engedett. A lány sírva, reszketve hozzáért, de nem mert még odanézni sem, csak fél szemmel sandított feléje. A férfi pedig pofozta, ütötte, verte és azt ordította, hogy úgy csinálja, hogy neki jó legyen.  Majd felhajtotta a lányka szoknyáját és leszaggatta róla a bugyiját. A lány tiltakozott, húzta volna vissza, takarta volna az ölét. A lány „szerencséjére” sok volt az alkohol mennyisége a férfiban. Valószínűleg ezért volt végig lagymatag a hímtagja. A „szörnyeteg” dörzsölgette, simogatta, hozzá érintette, de izgalmi állapotba nem tudta hozni. 

Hajnalodott már, a dombok alját megvilágította a napkorong.  A lány teljesen kimerült, már csaknem elalélt állapotba került. Combjai iszonyúan fájtak a szétfeszítgetéstől. Vérzett a karja és az arca a karmolászástól, a szeme püffedt lett a sírástól és a pofonoktól. A férfi is kifáradt. Visszavitte a lányt a városi buszmegállóba a hajnali első buszhoz. Szakadt, piszkos ruhájától csak az arca nézett ki szörnyűbben. Anyja felébredt ajtónyitására. 

– Mi történt Veled? Hogy nézel ki?

– Hagyjon engem békén, elég a bajom így is.

Aztán hanyatt vetette magát az ágyában és elindultak folyni a könnyei és nem akartak megállni.

– Mondd el lányom ki bántott, ki tette ezt a szörnyűséget Veled?

Két órán keresztül beszélgettek, zokogva, átkozódva, rendőrséget emlegetve. De csak a háziorvosig jutottak el, hogy látleletet vetessenek. Szégyenüket nem merték kiteregetni. Azóta harminc év telt el, de még mindig kitörölhetetlen az emlék az azóta már kétgyermekes édesanyában és kétszeres nagymamában.