Úgy voltál jelen...

Ének, gitár: Szinay Balázs.

Zene: Szinay Balázs.

Az ÚGY VOLTÁL JELEN... című dal Kovács Melinda alábbi versszövegei alapján készült:

NEM VOLTÁL OTT SEHOL

Nem voltál te ott sehol

és mégis mindenben léteztél:

a távolban, a széleken.

Felőled nyúlt ki értem

a pillanat,

s mélyen magamba rántott:

hagyta, hadd lássalak!

Nem kérded,

 miért pont előtted

mutatom magam ilyennek.

Hiszen jól tudod, ki vagyok.

Úgy voltál jelen,

hogy nem sejtettem ébredésed,

bár életek óta álltál már mögöttem.

 ***

AMIKOR ITT VOLTÁL

Amikor itt voltál,

a csend ritka zajokkal lett tele,

amik a réseken, mint keserű füst

gomolyogtak be az ablakon,

A párkányra ültek, onnét ugrottak ölembe:

Hogy néma szavakkal hozzád kísérjenek.

Én meg hagytam, mert te akartam lenni,

aztán összekapaszkodva: te meg én,

Hogy utat találjak porladó vágyamnak,

ami nélküled oly keveset, keveset ér.

Az érintésed, hogy rám borult,

simította ajkamat szavad,

Szelíd-szaporán követeltél magadnak,

hogy általam lehess, és én általad.

Úgy voltál jelen... - részlet

2017.05.16-án lát napvilágot az ÚGY VOLTÁL JELEN... című dal, mely Kovács Melinda és Szinay Balázs első közös együttműködésnek gyümölcse. 

A szöveget írta: Kovács Melinda.

Énekel, gitáron játszik: Szinay Balázs

A dalból egy rövidebb ízelítő alább hallható!

Dalpremier az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/468253240180362

Egy perc és másfél gramm

Semmi különös, csak a valóság…

Elérkezettnek láttam az időt,
amit magamnak találtam.
Magamra találtam, és bár nem akartam
érte pénzt: ma eladtam a jegygyűrűt.
Ahogy a köveket tépték belőle,
mintha fogat húznának…
Recseg-enged-sikít-ellenáll-csikorog-
megvan… Tiszta arany.
Bal hátsó nyolcas. Bölcsesség…
ennyi se maradt szívemből.
Pedig, ha egy perc és
másfél gramm volt a jelentősége.
De nem az a baj:
képtelen voltam magamban
hozzád illőt találni...

...semmi kölcsönös, csak a valóság.

Így várok

Szöveg: Kardos M. Zsöte.
Ének: Szarka Fatima.
Zene, gitár: Szinay Balázs.
Album: Kettőnk helyett.

Így várok

Mozdulatlanul várok.
Körülöttem darabokra tört utak
ajtók és ablakok kopogásra éhesen.
A szélcsendben elsimult hullámok
rejtekéből felszínre úszó palackot,
az égbolt változásából a hideget
és meleget magamra öltve, 
a búcsú távolságából nézem azokat,
akikkel együtt vetettünk. 
Az ültetett mag kihajt.
Érte akartam hazatalálni egyszer.
Könnyeimet küldeném messzire
a felkelő Napba, csillagok fényébe,
a levetkezett fák nyugalmát kérem,
a visszatérést, ahogy a fecskék és
gólyák szelik az eget évről évre. 
Így várok. 
Pókhálók szépséges szöveteibe,
bogarak fénylő páncéljaiba,
madarak szárnyaiba kapaszkodom. 
Gyönyörű szeretnék lenni. 
Olyan ártatlan akár a gyermek 
a születés nyitottnak hitt kapujában.
Mezítláb, fű simította testem
a Kegyelem feltétel nélkül 
fogadó karjaiba érjen.

Nem csak egyedül vagy...

Napokat nem töltöttem otthon, aztán rácsodálkoztam a hely gyönyörűségére. Napokat töltöttem otthon, és rácsodálkoztam az otthontalanság csodájára. Napokat töltöttem magamon kívül, aztán rácsodálkoztam magamra. Napokat töltöttem magamban, aztán sikítva menekültem a távollét csodájába. Túl zajos volt a csend és túl csendes a zaj. Mindenre igent mondtam, amire nemet kellett volna és fordítva. Hiába, kialakult ebben valami nemtelen rutin. Megint én voltam Anyegin úr, aki bár régesrég kiábrándult a bálok világából – mivel Tatjána mégse jön házhoz – újra és újra rávette magát, hogy lemenjen abba a nyamvalék bálba. Tatjána persze nem egy volt, s mint olyan, furcsa jelenség is, mindig majd egy évig kellett neki magyarázni, hogy valójában csak két-három hónapig szeretett. Mégis őt kerestem túl az Óperenciás tengeren, a pohár fenekén, az Istenen, a delíriumon... Ráittam, ha volt, és arra is, ha nem.
Egy hétfőn aztán azt mondta nekem valaki: – Nem csak egyedül vagy..., nagyon megviselt, ahogy vasárnap láttalak! Tessék vigyázni magadra! 

És valóban, vasárnap hajnali háromtól délután háromig ülni se nagyon tudtam. Bár hétfőn mondta, én már azt hittem szerda van... De, ami fontosabb: nem Tatjána volt, s a meghatottságtól – amit természetesen nem mutattam – azóta se iszok egy kortyot se... Pedig csak annyit árult el, hogy szeret.

A magány ecsetvonásai (KK-KMZS)

Hitbuzgó vagy te is, térítesz,
csak te nem istennel zsarolsz;
saját kereszted tolod előre
míg nem jut szálka minden szembe
a tiédből is, mert neked valami fáj.

Idegenek bőrébe bújsz, lüktetsz,
gondolatod a vér alá fut
– nem a te életed, de elhallgatod ezt is –,
ők leszel és ez éppen jó.
Írsz, ez minden, neked bölcselet,
lassan kitanulod, hogyan legyél többi,
betű az ezredik lapon, de különb,
olyan, aki a tébolyt szentté avatja.

Együtt élsz, s valamitől távol,
hol vagy már te?
Jó, verset írtál, ecseteltél,
de csak magadnak mondtad az egészet,
ha a lényeget elhallgattad.

Breviárium 3. - Írás 2.

Az igazán jó írás

Az igazán jó írás valószínűleg mindkettő, a férfi és a nő kvalitásait összegzi. Nem kérdés, hogy a kifejezéshez a nők értenek jobban, így, ha egy férfi igazán módszeresen nyúl az írás tevékenységéhez, elsősorban a benne lévő nőhöz fordul, akár tud róla, akár nem.

Az innovatív írás provokál

Az innovatív írás provokál. Kilendíti hétköznapi egyensúlyából az olvasó szellemét. Ám ehhez az szükséges, hogy az olvasó kívánjon kilendülni! Törekedjen ne csak az evolúció elmélete szerinti tudományos értelemben a »legfejlettebb faj«-nak lenni, hanem erkölcsileg is kiemelkedni a teremtés világcsaládjából! És ez egy módon válik lehetővé számára: folyamatos önvizsgálattal és a másik iránti érdeklődéssel!”

Az olvasói motiváció

Az érdektelenség súlyos népbetegségét kell most itt orvosolunk! És ha létezik szerzői alázat kell, hogy legyen olvasói is! Az olvasás mögött mindig valamilyen motiváció rejtőzik: szimpátia a szerző iránt, tudásvágy, elismerés, el nem ismerés, sajnálat stb. számtalan ilyen tényezőt tudnánk még felsorakoztatni! Ám a legfontosabb motiváció az egymás iránti érdeklődés kell, hogy legyen!...
…Érdeklődve, nyitott szemmel és szívvel bejárni egymás lélekvilágába ez a kulcs! Megélni az egyénit és a közöset, majd végül összefűzni őket…

A bölcsesség szeretője

A filozófia szó jelentése: a bölcsesség szeretete. A bölcsesség szeretője pedig minden esetben költő, a Lét költője.

A legfontosabb művészet az élet művészete

A művészi lét elsősorban életforma, gondolkodásmód, az első és legfontosabb művészet pedig az élet művészete. Aki ezt nem gyakorolja, csak töredékművészetet hozhat létre. A művész, a költő közvetítő, hírközlő, amit alkot, az pedig a mester. Ebben a korban tehát az alkotás a mester és nem a személy. És, ahogy vannak jó guruk és rossz guruk, úgy vannak különféle műalkotások is.

Breviárium 2. - Írás

Nem változik!

Az esztétika, a stílus, a gondolat, s a lélek más elemei már teljes egészében megnyilvánultak a legelső írásban is! Éld hát meg és éld át! Újra és újra!
Ám vigyázz! Ne szelektálj! Hiszen a lényeg nem abban rejlik, hogy válogatott tartalmakból szűröd ki a neked tetszőt, hanem megtanulod meglátni mindenben az értéket, akár azt a félmondatot is, ami neked ad valamit, amitől te több leszel! Ez az igazi éleslátás!

A művészemberek a mennyek kincstárnokai és aranyművesei

A művészemberek a mennyek kincstárnokai és aranyművesei. Kiválogatják a közlésre alkalmas kincsek alapesszenciáit, majd kiművelik azokat. Ők képesek és hajlandók mélyebben megélni azt, amit a többség észre sem vesz, valamint nyíltabban és kifejezőbben reagálni valós jelenségekre.

A művészi magány

A művészet csak annyiban magányos tevékenység, amennyiben egyébként is magányosak vagyunk az életben. Egy mű csupán felkínált lehetőség a közönség számára. Nem köteles azzal a közönség élni. Ettől a szerző talán még nem magányos. Mindenkinek a művére akad valami fajta kereslet, még, ha kevés is. A költő leendő közönsége már akkor készen áll a mű befogadására, amikor a mű még meg sem született.

Ez a tartalommentes közlés vaskora

Ez tehát a tartalommentes közlés vaskora. A tudattalanból kiömlő, válogatatlan igazságérzetek pusztító, ömlesztett jajgatása. Hiszen már nem olvasol, nem fogadsz be, csak élsz, közölsz és taszítasz minden rendelkezésedre bocsátott erkölcsöt. Régen valaki voltál, ma már csak a »bárki lehetsz« eszményét éled, de nem leszel senki sem. Beszélsz, közölsz, cselekszel, a világba ordítod elméd vetítővásznára kivetített illúzióid, akkor is, ha nem figyel rád senki.

Különbözőség

Az irodalom nem válogat! Mi válogatunk!

Breviárium 1. - Isten

Istenszerelem

Az Istenmegvalósítás legmagasabb szintje nem a kölcsönös szeretet, hanem a szerelmi viszony. Azok, akik csak a materializmus szűrőjén keresztül képesek szemlélni (és nem látni) a jelenségeket, ebben éretlen túlzást éreznek, aki viszont már volt szerelmes, pont az ellenkezőjét látja. Ő tudja azt is, hogy a szerelmi viszony páratlan élménye nem a szexualitás, hanem a tánc. A szerelmes elfogadja Isten felkérését és táncol az Istennel. Lelke könnyekbe borul, elméjét a szerelem eksztázisa ringatja révületbe.

***

A rásza tánc

…Ilyen tehát a tánc az Istennel. Tiszteletteljes, ártatlan, titkos, finom és vidám. A rásza tánc a beavatottak tánca. Beavatott pedig az lehet, aki átadta magát az Istennek és akit az menedékébe fogadott, tehát kegyelemben részesült.  Az isteni tánc nem köthető helyhez és időhöz. Aki Istennel táncol, az állandóan a lelki világban van, mégha külső szemmel úgy is néz ki, mint egy átlagos ember. Lelkében tűz ég, szívében a zenét hallja. Szüntelenül társulásra vágyik. Kapcsolatra a magasztossal. Eszét veszti, hogy aztán átadhassa azt a lelki érzékelésnek, majd megjelennek rajta az eksztázis szimptómái.

***

Szerelembe esni a mindenséggel

A szerelmi együttlétben megszűnik a kettő, a kétfajta minőség és egyedül a mennyiségi tényező válik lényegessé, ahogy az eksztázis érzése fokozódik. Az isteni táncban az egyéni lélekszikra kiszakad a relatív létből és belezuhan az öröklétbe, szerelembe esik a mindenséggel. Szíve reszket és elönti a szolgálat természetes hajlama.

***

Isten könyörgése

Isten könyörgése felénk mindig sokkal kifejezőbb és elkeseredettebb, mint a miénk felé, mivel ő valóban képes az együttérzésre. És távol áll az igazságtól az, aki a transzcendens szolgálatában terhes szolgálatot lát, ugyanis Isten szolgálata a legmagasabb rendű önszeretet. Isten nem azért akar visszavezetni magához, hogy őt szeressük, hanem azért, hogy mi legyünk szeretve. Szeretetlenségünknek feltételeket pedig nem ő szab, hanem egész egyszerűen mi.

***

Ki kész meghalni?

„A te akaratod legyen meg és ne az enyém!”… Aki ezt ki meri mondani, az kész meghalni is, mivel nem akar beleavatkozni a létezés menetébe, pusztán elfogadja azt és tudja: minden úgy jó, ahogy van. Lelkében (és gyakran szeméből is) örömkönnyek szakadnak, eksztatikus szeretet él át. Olyanfajta zokogás ez, ami már a nevetés legfelsőbb szintje után következik. Révület.

***

3 év Láncolat – kis műhelytörténet

      

Ahogy az év végén és/vagy különleges alkalmakkor, 
jelentős változásokkor lenni szokott, összegzünk!:)

       Kezdetek

      Közel 3 éve, 2009. szeptemberében alakult meg a tanítványi láncolat irodalmi műhely. Akkor még Parampara-TL vers- és egyéb művészeti klub néven futott. Innen származik a rövidített elnevezés: P-TL klub. A „Parampara” szó egy szanszkrit kifejezés, azt jelenti: a tanítványi láncolat. 2010. márciusa környékén lett magyarosítva a klub elnevezése, később így szerepelt: a tanítványi láncolat irodalmi klub. Ennek ellenére a régi tagok közül sokáig legtöbben még a P-TL klub, később pedig csak simán a Láncolat kifejezést használták/használják a műhelyre.

       IWIW korszak

A műhely anno egy vers- és művészetkedvelő baráti körnek indult, első formátumában az iwiw közösségi oldalán, azzal a szándékkal, hogy legyen egy olyan közösség, ami olyasmit valósít meg, amivel korábban a legtöbben – a gyakorlatban is megvalósult formában – nem találkoztunk, sajnos: egyszerre alkosson, igényes, hozzáértő – vagy ha, amatőr, akkor tanulni, fejlődni vágyó –, de ugyanakkor egymást támogató, baráti hangulatú közösséget.

NING korszak

Valós indulását én az önálló weblapra költözéstől számítom, amely talán úgy 12 taggal indult. A műhely, kezdetben egyszerűen annyiból állt, hogy – az irodalom kapcsán – az interneten megismert barátaimat meghívtam egy közös oldalra, ahol megosztottuk egymással műveinket és véleményt cserélünk azokról, beszélgettünk az irodalomról, a művészetről stb. Aztán szép lassan, ahogy az internetes ismeretségeim száma növekedett, így a meghívott személyek és újdonsült tagok száma is. Mindazonáltal, ebben a kezdeményezésben sosem a taglétszám növelése volt a cél – a tagok minden esetben meghívás alapján jöttek az oldalra –, 2010. március végén mindössze olyan 45-n voltunk.

Műhelyünk 2009. novembere óta önálló irodalmi folyóiratot is működtet. A folyóirat tartalmát kezdetben a műhelytagok műhelyoldalon megjelenő írásai, illetve vállalkozóbb szellemű és kiemelkedő műveket hozó tagjaink cikkei, novellái, versei, esszéi stb. adták, mára József Attila-, Radnóti-, stb. díjas szerzőket is szerepeltet, számos szakmai elismerést, méltatást kiérdemlő, népszerű lap lett. A folyóirat első változatában kizárólag elektronikus formában működött, önálló weboldalon jelentek meg tartalmai. Neve először Kelet-re, majd Comitatusra változott.. Első „teljesértékű”, önálló kiadványa Comitatus 1. periodika néven megjelent, 2011. október elején napvilágot látott összeállítás. A folyóirat szerkesztői feladatait korábban Antal József, Paszternák Éva, Beri Róbert, Nyírfalvi Károly és Szinay Balázs  látta el, jelenleg Beri Róbert és Szinay Balázs képviseli.

2010. márciusában újabb, korábban ismeretlen tagjelöltek meghívására került sor. Ennek köszönhetően a taglétszám egy-két hónap alatt megkétszereződött, majd megháromszorozódott.

A műhely 2010. júniusában adta ki első antológiáját Amíg a készlet tart! címmel, melyben addigi tagjaink válogatott versei szerepeltek. Az antológia létrejöttében rajtam kívül Ország Balázs és Antal József vállaltak kiemelkedő szerepet. Előbbinek az antológiában szereplő művek összegyűjtését, utóbbinak a korrektúrát köszönhetjük. A műhelyről és a kiadványról a megjelenés után nem sokkal rádióinterjú is készült az EPER rádióban.

        Oldalcsapat:

Szinay Balázs - klubvezető

Szabó Ildikó - vezető helyettes

SOCIALGO korszak

Oldalunk finanszírozási problémák miatt szerverváltásra, költözésre kényszerült.

Második, Különszám című vers antológiánk hivatalos megjelenése 2010. december közepére esett volna, ám mivel a nyomda hamarabb elkészült vele, így már novemberben elérhetővé vált. Ebben az előzőhöz hasonlóan 22 szerző válogatott művei szerepelnek.

2010. júniusa óta találkozóink szinte folyamatossá váltak. Első ízben Marczinka Csaba tagunk zenés irodalmi estjének apropóján találkoztunk, később antológiánk Budapesti bemutatója adott erre indokot. Harmadik találkozónk Kaposváron került megrendezése, szintén az antológia bemutatásának céljával. Ezt követte még egy Radnóti est, ahol Kiss Magdolna Tünde tagunk volt az előadó, V. találkozónk megrendezésére pedig Szolnokon került sor, ahol Holcsik Szabolcs volt vendéglátónk. Ezeket az alkalmakat egy kisebb szünet követte és a találkozók tematikája is átrendeződött. 

Második nagy nyitásunk a szélesebb „közönség” felé a 2010. szeptember közepén meghirdetett Szerelem témájú verspályázat volt, ami nemcsak a műhelyoldalon került meghirdetésre és sok új érdeklődőt hozott. Később meghirdettük második verspályázatunkat is Elmúlás témakörben (2010. november), majd ezt követte egy Műelemző (2011. január)...

Oldalcsapat:

Szinay Balázs - klubvezető

Szabó Ildikó - vezető helyettes

Bata Gergő - szerkesztő / admin

Buhalla Gyöngyi - szerkesztő / admin

Holcsik Szabolcs - moderátor

Lőrincz Lejla - moderátor

Hornyik Anna - lektor, kritikus (prózák)

Pálinkás Imre - kritikus (versek)

BLOGSPOT korszak

(Itt szintén finanszírozási probléma miatt újabb szerverváltásra kényszerültünk.)

...és egy vegyes (Három az egyben)  pályázat (2011. április), melynek eredményeként megszületett első, Hangadó című hangoskönyvünk.

A műhelyről és az akkori tervekről 2011. márciusában ismét műsor készült az EPER rádióban.

Az oldal 2011. júniusában készítette el első Hangoskönyvét.

Legfrissebb kiadványunk a Comitatus 1. periodika néven megjelent, 2011. október elején napvilágot látott összeállítás, mely folyóiratunk anyagaiból válogat.

E mellett a műhely jó pár tag kötetének kiadását támogatta kiadási ügyintézéssel és/vagy szerkesztői munkával.

2011. májusától az oldal felhasználói kritikát is kérhettek műveikre hozzáértő, segítőkész kritikusoktól, így részleges profilváltásunk okán titulusunkat klubról műhelyre változtattuk, illetve ezt egészítette ki az élő Versműhely rendezvények sorozata, melyeken a résztvevők személyes kritikát kaphattak műveikre. Az oldal verskritikusai Nyírfalvi Károly, Faragó Priszcilla és Faragó Eszter, novellakritikusa pedig Hornyik Anna és Tomor Gábor volt. Ez a lehetőség 2012. májusában megszűnt, műhely jellegünket azonban megőriztük.

2011. decemberében hirdettük ki A száz könyv című esszépályázatunkat, mely a műhely történetének egyik legnépszerűbb, legnagyobb publicitást kivívó pályázata lett. Szerepelt gimnáziumi feladatként is, neves támogatót járultak hozzá felajánlásaikkal.

Ezt követte 2012. januárjában a Megújulás című pénz-fődíjas verspályázat.

Jelenleg két pénz-fődíjas verspályázathoz kapcsolódik a nevünk Ez is elmúlik egyszer... (verspályázat) és Esszépályázat Weöres Sándor Ars poetica című költeménye nyomán címekkel.

Oldalcsapat:

Szinay Balázs - főszerkesztő

Nyírfalvi Károly - verskritikus

Faragó Eszter - verskritikus

Faragó Priszcilla - verskritikus

Hornyik Anna - prózakritikus

Tomor Gábor - prózakritikus

Jelenleg:

Szinay Balázs - főszerkesztő

Riba Ildikó - szerkesztő / admin

Bata Gergő - szerkesztő / admin

A műhely több alkalommal küzdött forráshiánnyal, ezért weboldala költözésekre kényszerült. Mindeközben igyekezett folyamatosan fejlődni és megtalálni hasznos, kitartó, értékes, érdeklődő, tanulni vágyó tagjait, illetve munkatársait. Ez utóbbi törekvéseket véleményem szerint mostanra siker koronázza az oldal jelenlegi csapatával.

A műhely legforgalmasabb időszakában 450 taggal rendelkezett, mindazonáltal a gyakorlat azt mutatja, hogy kisebb létszámú, stabil csapat mellett hatékonyabb, hasznosabb, eredményesebb munkát tudunk kifejteni. Így a jövőre vonatkozóan is ennek az irányvonalnak a követését tartom előnyösnek. Az ideiglenes célok között többször szerepelt más portálokkal, kezdeményezésekkel való együttműködés, ám idáig ezek nagyobbrészt meghiúsultak, elsősorban azért, mert a műhely számára nem jártak volna értékelhető előnyökkel, eredménnyel.

Reméljük a jövő további sikerélményeket és hasznos időtöltést hoz!

Köszönöm mindenkinek a műhelybe fektetett munkáját, az egymásra szánt időt és energiát!

Aki képekben is visszakövetné az eseményeket, az itt megteheti:

http://www.facebook.com/pages/A-tan%C3%ADtv%C3%A1nyi-l%C3%A1ncolat-irodalmi-klub-Kelet-foly%C3%B3irat/153918047978898?sk=photos

Silentium

Kétfajta csend létezik, mozgó és mozdulatlan, zajos és néma, harsány és letisztult. Az egyik helyet rak beléd, a másik helyre rak benned…

…vagy inkább a helyedre rak, megint másképp: a világot helyezi át rajtad és téged a világon.

Ha tetszik, az egyik alapodat hozza állapotba, a másik alapállapotodba hoz.

Minden silentium tárgya ezek közül az egyik vagy a másik…

…de végső soron mégis csak az az EGY.

***

„Csak te gyógyíthatod meg az életed,
Csak te gyógyulhatsz meg belül.”

...

„A csend fellázad,
A csend eloszlik,
A csend a kulcs az emlékeimhez"

(Anathema)

************************************************************************************

(Miután a tegnapi nap folyamán kitettem ezt a szöveget a facebook üzenőfalára Dudás Sándor egy rendkívül idevágó verssel reagált, melyet még korábban, ettől függetlenül írt. Írása itt olvasható:

http://lancolat.blogspot.hu/2012/12/dudas-sandor-mozgo-csend.html

A kávé filozófiája

„Világéletemben mindössze két helyen éreztem igazán otthonosan magam: a könyvtárban és a múzeumban. Valójában a kettő között nincs különbség, mindkettő templom, szentély, melyből kincset rabolni nemhogy nem bűn, de egyenesen kötelező és kívánatos. Ilyen kincsek pedig számolatlan hemzsegnek időben és térben egyaránt e szentélyekben, persze ezt csak a beavatottak tudják. Beavatott pedig az, aki ismeri a szentély, a kávé és a cigaretta háromságát. Ő képes érzékei által egyszerre energiát rabolni a tárgyakból, ismeretet az írásos hagyatékból, életesszenciát a jelenlévő emberi lélekkincsekből, élvezetet és életérzést a kávé zamatából és a dohány ízéből. 

Ezek a szentélyek egyszerre ötvözik a temetők, a meditációs termek, a tudományos laborok és szülőszobák hangulatát, mert valami mindig meghal bennük, valami megvilágosodik, megint valami pedig éppen megszületik, egy időben, egy helyen. E szentélyek csarnokaiban a múlt, a jelen és a jövő egy olyan sajátos szintézise érhető tetten, mely magasabbra emeli a jelenlévők tudatszintjét. Itt mindig titkokra derül fény. Elsősorban az ember önmaga számára fedi fel itt titkait, de egyáltalán nem meglepő az sem, ha ennek tanúi vannak, vagy spontán örömérzetében megosztja azt mással is. Ugyanis, amikor valaki ráébred valamire, vagy bevall magának valamit, a lét is nyíltabbá, nyilvánvalóbbá, befogadhatóbbá válik számára, mely éppen embertársa alakjában vetül ki szíve lelki szemei elé, melyet meglátva elönti őt a szenvedély vagy a szeretet. Megmagyarázni kellően és illendően ezt nem tudja, de e problémán hamar túl is lép, mivel a szeretet okánál sokkal lényegesebb számára maga a szeretet érzése. Hétköznapi mivoltában pedig ezt keveset tapasztalja. Léte általában véve zárt lét, a szeretet elhívására érzéketlen. Vágyik rá, de nem tudja, hogy érje azt utol. A szentélyekben ezen töprengenie nem kell, ott az önátadás önkéntelen megtörténik. Csupán éreznie szükséges.

Ahol egyszerre lüktet a történelem és az ember mindenkori szelleme, az gyakorlóhely. Egy életérzés gyakorlóhelye, melyből az idők során hagyomány lett. Van, aki csak azért jár effajta szentélyekbe, hogy ezt az érzést, ezt a hagyományt újra és újra megélje. Az ilyen látogató azt figyeli, hogy hogyan hat a múlt a jelen képviselőre. Miként olvadnak egybe a régi könyvek, vagy az antik kiállítási tárgyak szemlélőikkel. Tanúja annak, hogy a jelenlét legyőzi az időt, mivel ahol könyv és antikvitás együtt jelen van, abból a térből az idő egyszerűen kiszorul. A tanú mindeközben csak figyeli a többit, elvegyül közöttük, vagy észrevétlen bekuporodik egy sarokba és szemlélődik. A figyelem által pedig részese lesz a hely atmoszférájának, ezzel együtt tanul, végső soron pedig egyfajta eksztázist él át, olyat, amilyet máshol nem tapasztalhat. Ha teheti, ez alatt kávét szürcsöl és cigarettát szív. Éspedig tudja, hogy tehet-e ilyet vagy sem, mert az ilyen ember felkészült! Jól tudja, hogy mely szentély meglátogatása előtt kell elnyomnia a bejárat előtt cigarettáját, vagy, hogy ugyanide mely kávézó esik legközelebb, aminek ablakából azért már, ha csak kívülről is, de nyakon lehet csípni a szentélyből nyomokban kiszűrődő atmoszférát. A szentélyekben tanút a lelkek néma, kifejezéstelen arcok és merev, lassan mozgó testek mögött meghúzódó tombolása vonzza. Mert itt a felszín alatt mindenki tombol, ha épp nézelődik, akkor is, ha pedig netán diskurál valakivel, szintén. Elevenen őrjöng benne a tettvágy és a tudásszomj.

Az ilyen atmoszférájú helyeken a kávé íze és a dohány füstje óhatatlanul is szerelembe esik egymással és kérlelhetetlen, vad szeretkezésbe kezd az ember szájában. Ezt klasszikus íróink, költőink, gondolkodóink, mesterink stb. nagyon jól tudták, akik olykor egy-egy gondolategység papírra vetése közben vagy helyett beleszürcsöltek italukba s hozzá, hacsak a hamutartó szélén pihenő cigarettavégből ömlő füstöt is, de magukba szívták. A gomolygó cigarettafüst és a hozzáadott kávékorty ideális keveredési arányának már külön receptje van ilyen körökben. És kell is, hogy legyen, hiszen itt olyan rituáléról van szó, melynek célja a tudat felserkentése. A tudat ily módon történő izgatása az őszi, esős napok hangulatával egybeszőve szinte követhetetlen mértékű tudatszint emelkedést garantál. Ebben az állapotban pedig az is önkéntelen elkezd filozófiai és szakrális kérdésekkel foglalkozni, aki egyébként soha nem mutatott erre hajlamot. Rákérdez léte értelmére, az ember történetiségére, a faj múltjára stb. s szalvétákra, zsebkendőkre, jobb esetben határidőnaplókba, vagy jegyzetfüzetekbe firkálva költemények kelnek életre, társasági körben pedig dialógusok bontakoznak ki, melyek által két lélek olyan közel kerülhet egymáshoz, amennyire máskor lehet, hogy sosem kerülne. Szellemük ilyenkor belefeledkezik a másikéba, s annak inspirációjára, általa megihletve kifakad. Kiszakadnak tehát belőle olyan gondolattársítások, tudattartalmak, melyek hétköznapi magányában eszébe sem jutnának.

Külön bája van annak, mikor valaki az esőben úgy kénytelen a zivatar elől futva menekülni, hogy egyik kezében szükségszerűen elhűlő kávét szorongat, másikban pedig szép lassan kioltódó cigarettát morzsol, lépésenként igyekezve egyik végtagjával éppen a kávét, másikkal pedig a cigarettát emelni szájához azzal a céllal, hogy amit lehet, még hasznosítson ezekből. Ily módon rohanni egy könyvtár vagy egy múzeum bejárata felé az élet egyik legmegfoghatatlanabb élménye, főleg, ha azt az ember másodmagával teszi.

Belépve egy szentélybe pedig rögtön a szerelem vár ránk. Nem véletlenül találkák népszerű színtere ez. Az ilyen helyeken férfi és nő könnyen egymásra talál, mert meglátják és meghallják egymást eredeti lényegükben. A csend, a rend, a megmunkált közeg, a szellemmel átitatott formavilágból áradó nyugalom melyet e helyek sugároznak egyfajta intimitást, és bensőséges hangulatot biztosítanak. A könyvtárakban és a múzeumokban valahogy mindenki szerelmes lesz valamibe. Ki a múltba, ki az elmúlásba, ki az újjászületésbe, ki a tudásba, ki a jelenbe, ki a szépségbe, ki pedig éppen mellette álló kedvesébe stb. Mivel e helyekbe beleköltözik valami olyan, melyből ezek a fogalmak elvitathatatlanul kiindulnak. Aki még nem volt szerelmes, javasolt, hogy ilyen helyekre járjon.

A szentélyekben az emberek mindig egyfajta módon ünnepelnek. Akármilyen küllemmel ide még a mai napig sem szokás betérni. Íratlan szabály, hogy ehhez az atmoszférához tartozik valamifajta fennkölt és mindenkitől elvárt elegancia, ami cseppet sem puszta fennhéjázás, inkább az építkezni vágyó, méltóságteljes jellem attitűdjének sajátos és vonzó kifejeződése. Itt a nők hölgyekké a férfiak pedig urakká nőnek. Ebbe a hangulatba pedig megtorlás nélkül betörni ma sem lehet. E méltóságteljes hangulathoz hozzájárul egyfajta sajátos illat, mely vagy a régi könyvekből, vagy az antik tárgyakból, vagy egyszerűen az ódon épületekből árad, nem tudni pontosan. De biztosan hozzájárul, mivel a múltat idézi, a múlt pedig valamiért mindig méltóságteljesen hat, mindig szebb, mint ami most van. Éppen ezért a lélek emlékezete is beindul, az emberen úrrá lesz a nosztalgikus, múltidéző hangulat, mert az ember egyébként is szeret az esztétikum világába révedni, még akkor is, ha azt szubjektív ítélőképessége önkéntelen megszépíti s így tudhatja, hogy nem teljesen a valóságot észleli. A múltbéli és a távoli mindig szebb, mert már nem kell, vagy nem lehet kapcsolódnunk hozzá. A múlt egyben tehetetlen is, sorsán változtatni már nem képes, ezért az ember meg is sajnálja. Amit pedig az ember sajnál az mindig vonzó.

Én így látom az embert és a szentélyt, valamint a kettejük kapcsolatához fűződő kellékek viszonyrendszerét. Számomra percek, legfeljebb órák állnak rendelkezésre megtapasztalni az életet, ám igazán szerencsésnek mondhatom magam, mivel egészen halálom pillanatáig azt teszem, ami számomra a legkedvesebb és a legmesszemenőbb mértékig élvezetes. Csupán eszköz vagyok, de egy folyamat eleme, az érzék kielégítés része is, miközben van alkalmam tetszésem szerint kiismerni a folyamat egyéb résztvevőit. Egy olyan atmoszféra alkotóeleme vagyok, melyen nem fog az idő. Az általam nyújtott élvezetekhez hasonlót senki sem találhat ebben a világban. Minőségem egyedi és megismételhetetlen. Akárhányszor vágyom csábítani, minden alkalommal változatlan élvezetben részesítem az arra vágyót…” – fejezte be tűnődését a csészében gőzölgő kávé, miközben jóleső bizsergéssel töltötte el a testében feloldódó cukordarabka és a pólusait lassan átitató tej térnyerése. Tűnődésében egész élete és az elődök tapasztalata pergett le lelki szemei előtt, miközben a csészét szorongató úriember a szája felé emelte. Lelkében már készült a nyelv, az íny, a fogak stb. legapróbb zugainak bejárására, hogy aztán a cigarettafüsttel való csókváltás után végleg a torok felé vegye útját, és a mélybe zuhanjon, ahonnét már nincs visszaút. Ismét csak kedélyesen és lelkesedéssel vágott neki eme kalandtúrájának, mert tudta, hogy nyelőcsőbe jutását követően csak teste zuhan alá a mélybe, s szelleme egy újabb adag frissen lefőzött, gőzölgő, illatos kávéadagban ölt testet. 

Megújulás - pénz-fődíjas verspályázat - meghosszabbítva

A tanítványi láncolat irodalmi klub Megújulás címmel pályázatot hirdet!

A pályázat témája és a részvétel feltételei:

A pályázat témája: Megújulás. A téma értelmezésében és feldolgozásában a szerző teljesen szabad kezet kap.

Közzététel: Jelentkezni még nem publikált és már publikált írásokkal egyaránt lehet.

Beküldési limit: Egy pályázó maximum 3 pályaművel vehet részt a pályázaton.

Részvételi díj: 1000 Ft / pályamű

Díjazás: Az első három helyezett pályaművei megjelennek a Comitatus folyóirat aktuális lapszámában, illetve soron következő nyomtatott periodikájában. Ezen felül az I. helyezett 20 000 Ft, a II. helyezett 12500 Ft, a III. helyezett 7500 Ft pénzjutalomban részesül.

Jelentkezési és beküldési határidő, elérhetőség: 2012. február 15. A pályaműveket a szinba@gmail.com email címre várjuk, a levél tárgyában feltűntetve a pályázat címét. A részvételi díjat banki átutalással (Buhalla Gyöngyi: CIB bank, számlaszám: 10700622-62749343-51100005) vagy postai befizetéssel lehet rendezni (Szinay Balázs: 1104 Budapest, Harmat utca 154. IX./39.).

A beérkező pályaműveket az alábbi zsűri bírálja el:

Csák Gyöngyi: költő, író (Hitel, Parnasszus, Árgus, Palócföld, Szivárvány, PoLiSz, Ezredvég, NapSziget stb.)

Beri Róbert: költő, szerkesztő, Az Éden Művészeti Hálózat vezetője

Budai Zolka: költő, A DOKK.HU irodalmi kikötő szerkesztője

Debreczeny György: költő (Irodalmi Jelen, Spanyolnátha, Élet és irodalom, Litera, Kupé, Comitatus stb.)

Nyírfalvi Károly: költő, verskritikus, a Comitatus folyóirat szerkesztője

Szinay Balázs: a tanítványi láncolat irodalmi klub és a Comitatus folyóirat főszerkesztője

Véghelyi Balázs: költő, író, zenész (Agria, Napút, Forrás, Kelet Felől, Ezredvég, Kortárs stb.)

Értékelés:

A pályázat végeredménye 2012. március 1-től lesz olvasható a Comitatus folyóirat oldalán (www.comitatusfolyoirat.blogspot.com), illetve a részvevők személyes email értesítőt is kapnak.

A pályázat legalább 50 pályamű beérkezése esetén tekinthető sikeresnek, ellenkező esetben hosszabbításra lehet számítani. 

  
  

írni 2.

megtanulja
elfelejti
megtanulja
elfelejti
a szavakat
elfojtja
megőrzi
elfojtja
megőrzi
a szavakat
nem bírja el
nem írja le
nem marad itt
nem szalad ki
megakasztja
elhelyezi
megformázza
elengedi
a szavakat

***

maradok a semleges nem
a te én nélkül
az ősnemző
az ős-nem-létező
a szürke fekete-fehér
a sötét kamra
a sötét karma
a szádra merevedett gondolatjel
az egy
a vég nélkül kettő
az átkötés
a lírai ábra
a költői kép
a teljes alakos meztelenség
a néma
a csönd
az áthajlás a végtelenbe
a kilégzés
a beléd szakadt lélegzet
a szívbolygó
az anahata csillagkép

***

aztán csak élnék. mert ki akar lenni az új hüperion. realizálnám a tanítást. elfelejteném amit tudok. dolgoznék. betakarnék valakit. apa lennék. szeretnék. hagynám a feltételes módot. igen. rendben. barátian

ahogy csak én tudok. ahogy a szentek. ahogy mondták. ahogy megbeszéltük. ahogy létezni kéne. beérkezve. befejezve. pontosan. ahogy mindenki begyógyult. ahogy minden begyógyul

nem szólnék. nem kérném számon a hallgatást. nem néznék magammal szembe. nem tagadnék le semmit. nem lenne én. nem sietnék. minden megtörténne. ahogy mindenki begyógyult. ahogy minden begyógyul. beérkezve. befejezve. pontosan

aztán csak írnék. nem mondanék semmit. ahogy néha weöres pilinszky márai hamvas. éppen olyan jelentékenyen. olyan méltóságteljesen jelentéktelenül. mert ők megtehetik. de én még most írnám le. és nekem minden sorral mondanom kellene valamit. akkor is ha nem érti senki. mert nem az a lényeg. igen. rendben. barátian

***

bújócskát játszok a versekkel
én elidegenedek ők elbújnak
visszaszámolok a nagy számok törvénye alapján
neked azt mondom ez még mindig az írás folyamata
szentül hiszem hogy pokolian fáj
mert miért ne ha már...
fejlődik élet-ritmus érzékem
érték mérő mérték énem
számháború zajlik minden fronton
nem tudok jobb indokot csak tetszik a szó

***

a vér nem válik
verssé
lesz
írás
jelek
asztal
fiók
csend
hallgatás
lét
ér
folytatott küzdelem
 
 

írni (KK-V-NYK)

magunkról magunknak   lélektől lélekig    sorról sorra    lapszéltől lapszélig

a teljesség felől   a teljesség felé    isten isten   én tőlem az énig  

többé kevésbé   tiszta szívvel    regék és rigmusok   kezdettől kezdetig

***

írni írni nem írni   írni nem inri inri  

csend szakadás   rend fakadás

nem inri írni   inri nem írni inri

rend fakadás   csend szakadás

***

lefordítani igét ősnyelvről anyanyelvre

szavakat nem adni  

de arkhét és himnuszt helyette

mert te tudod hol a határ

ha isten leheletével gyújtod be lelked

és simogatod és ápolod és őrzöd

mert ez a te örököd és ezt adod örökbe

ha létezik még világnyelv

igen virágnyelv szívvirág-költészet

***

alkalmi élet alkalmi költészet

alakváltó emberlélek bújt beléd is

és tőled hangos ami a meredekre visz

ha ember(k)öltődből kitelik valami öröklét

mert az őserő az őseredő

visszakérdez majd tőled is

és hiába szemedben annyi új akropolisz

építeni természetedből fogod világod

***

azt mondom én is

csak a hang öltözik át

ős kaméleon

  
  

Egysorosok I. (KK-V-NYK)

Szeretődből lettem magzatod, mi leélte pillantásodban életét.

***

Bánat viharába szakadt halk sejtés, melyen át bolygód közepébe estem.

***

Tekints rám váratlan, hogy a véletlennek sorsa legyen!

***

Csillagjegyeket adsz a szavaknak.

***

Mikor ajkaid közé szorítod gondolataim, elkészül az érzés.

***

Szíved viasza ráégett estémre, így lettem én híd, gyönyöreid és kínod közt.

***

Az vagy nekem, mi Verlaine-ből vált volna, ha Rimbaud-vá lesz.

***

Észrevétlen kezekkel érinteni, bujkált szemeket.

***

Az idő nem kutathatja összetört darabjaid, a felejtés is engem hibáztat!

***

iSTeN, SáTáN – (n)őSTéNy?
 
 

Szűkület (KK-V-NYK)

Beállt a változás,

mint(áj)a derekam.

Összeránt a fájdalom,

nem imádkozni borulok le.

Füstgomolyag kúrán vagyok,

tablettaként kapkodom a slukkokat.

Nem akarok egyben maradni és

nem akarom felépíteni a verset.

Ez az első tavasz, ami a halálról szól.

Tágulok. Elmém legyőzi a világegyetemet.

Előre szólok. Jósló-fájdalmaim vannak.

Jajgatok. Megszülöm a jövőt.

Nem várok baráti megértést,

se isteni feloldozást,

ha Isten és barát egy:

a tegnap volt és holnap lesz,

de sosem a ma, sosem az itt.

Mindent eldöntöttem.

Ezt se neked mondom.

A lényeg megint nem rólad szól.

Az csak az enyém.

 
 

kemencében sült lélegzet (KK-V-FE)

hangya-pöttyökkel lezárt kisbetűk. az új vers.
pokoli egy mérce. cucli a gyerekszájba.
komplexus és elmeragozás. valami nyers.
kemencében sült lélegzet. kispajtási lárma.
  
  

Szövegrendező!

Mivel előfordulhat, hogy a hozzászólás modul a hozzászólásokba máshonnan bemásolt szövegek eredeti formáját nem tartja meg és így a szöveg szétesik, létrehoztam egy úgynevezett Szövegrendező modult, melynek segítségével ez a probléma megelőzhető. Ha a szöveget először a Szövegrendező modul felületére másoljátok és csak az után a hozzászólásba, az megtartja eredeti formáját. A szövegrendező az oldal oldalsó moduloszlopának legalján bármikor elérhető:

Írásmesterség, ahogy te látod

 

 Ez a fórum az

Írásmesterség, mint olyan, idézetekben

című fórumtéma alternatívája.

Itt te is megoszthatod az írás mesterségével 

kapcsolatos saját gondolataid, tanácsaid, tippjeid!