Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. szeptember 10., vasárnap

A jégkrém

with 0 Comment


- Készen van már? Még most sem! Siessen már, ne aludjon! 

- Ne sürgess te némber! Öreg vagyok én már, nem megy olyan gyorsan! 

- Vén marha – gondolta magában Rozi. Miért kell ennek a lagymatag öregembernek nő? De végül is nem baj, hiszen sok pénze van. - Csak végezne már! 

- No, kész vagyok, mehetünk!

- Jó, jó, de várjon még egy pillanatot, hagy nyomjam el a cigimet. – felelte Rozi és egy utolsó slukk után kinyitotta a kazán ajtaját és rádobta a hamu tetejére a csikket. – Most már mehetünk! 

Kétszer is elfordította a kulcsot a zárban az öreg, nehogy nyitva maradjon lánya házának az ajtaja. Mielőtt kiléptek az utcára a férfi szétnézett nem látja-e meg őket valaki. Amikor senkit nem látott az utcán intett a nőnek, hogy ő is mehet. Aztán egyikük a falu felé vette az irányt, a másik meg ellenkező irányba.

Amikor az öreg hazaért a feleségéhez a sült krumpli már ki volt hűlve. Idősek lévén korán keltek, korán is reggeliztek. Az asztalon bakossá dermedt a krumpli, a citromos tea is langyosra hűlt. 

- Sokáig voltál a boltban öreg, hol maradtál el? Tán bementél a kocsmába is? – förmedt rá az asszony. 

- Ugyan miért mentem volna be, éppen akkor hozták meg a kenyeret, amikor odaértem és meg kellett várni, hogy kipakolják. Utána még beugrottam a postára is lottóért. – hazudta az élemedett korú aggastyán. 

- Jól van, akkor együnk most már! – csillapodott le az asszony, aki már alig várta, hogy asztalhoz üljenek, mert már igencsak megéhezett a várakozásban. 

Ötven éve mindig együtt ettek. Nem szeretetből, hanem csak megszokásból. Az öreg megkövetelte, hogy mindig meleg étel és terített asztal várja. Jó étvágya volt még mindig, hiába volt közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. A szerelmet is nagy kanállal ette valamikor és azt gondolta manapság is elbír még a nőkkel. Ezért is tartott éveken át szeretőt magának. Hol a szomszédasszonyát, hol meg más faluból valót. Amikor nyaralni vitte az asszonyt, akkor is talált magának fehércselédet a kicsapongásához. Ha a felesége szóvá tette, mert észrevette és a szemére hányta, akkor még neki állt feljebb. Mert, hogy mer ő ilyesmit még kitalálni is. Tagadta, mint annyi mindent mást az életében. Tagadta azt is, hogy rendszeresen iszik. Ő bizony nem, még ha ráöntenénk, akkor sem inna. Pedig az egész falu bizonyíthatta volna hányszor volt erősen ittas állapotban. 

Vasárnapi ebédjét fogyasztotta Joli kis családjával együtt. A két kisfiú már alig várta, hogy vége legyen az ebédnek, mert tudták, hogy utána mindig kapnak valami finomságot desszertként. Az apjuk megkérdezte, hogy ki szeretne jégkrémet enni? Egymást túlharsogva jelentkeztek. 

- Joli, hozd ide a fagyasztóból a gyerekeknek azt a jégkrémet, amit a múltkor vettünk! – szólt oda férje az asszonynak. 

- Viszem máris. – válaszolt Joli. – De fiúk, figyeljetek csak! Ki ette meg a hűtőből a jégkrémet, mert nem látom itt? 

- Pedig annak ott kell lennie! Menj csak arrébb, majd megnézem én is! – mondta idegesen a férje. 

Már mindketten nyakig benne voltak a hűtőszekrényben, de a jégrémnek nem akadtak a nyomára. A gyerekeket egyből a szőnyeg szélére állították: 

- Valljátok be őszintén, ki csente el a jégkrémet? Ha megmondjátok, nem kaptok ki érte, de ha nem akkor lesz dolga a fakanálnak! – vonta kérdőre a kölyköket a dühös apjuk. 

- De hidd el apu mi nem ettük meg! – válaszolták a gyerkőcök. 

Az eltűnt jégkrém nem került elő, ezért mindnyájan rosszkedvűen tértek nyugovóra aznap és a rejtélyes elveszésen gondolkoztak. 

Néhány nap múlva Jolit meglátogatta a szomszédasszonya. Évek óta jóban voltak, együtt nőttek fel a gyermekeik, bizalmas dolgaikat is mindig megbeszélték egymással. Joli elpanaszolta, hogy rejtélyes jégkrém eltűnés történt a család fagyasztójából. Találgatták hogyan történhetett. Ekkor a szomszédasszonynak bevillant valami: 

- Te Joli már régen akartam mondani nektek, nem tudom, hogy tudjátok-e, de apád bejár hozzátok, amikor nem vagytok itthon. Már többször láttam őt és nem volt egyedül. 

- És ezt miért csak most mondod? És kivel jár be, hogy érted, hogy nem egyedül? Nem értem. – fagyott le az asszony. 

- Hát tudod azzal a részeges, züllött asszonnyal, aki mindenkivel összefekszik pár száz forintért és némi ajándékért cserébe. – világosította fel Jolit a szomszédasszony. 

- Akkor most már tudom, hogy hová lett a jégkrém és hogy került cigarettacsikk a fahamura a kazánban. – ocsúdott fel Joli. 

A botrány, ami ezután következett, nemcsak három napig tartott. A család és az egész falu erről beszélt hetekig, hónapokig. Az öreg pedig egyfolytában tagadta a történteket, hogy nem igaz, csak kitalált rágalom az egész. Senki sem hitt neki. 





► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.