Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2017. május 21., vasárnap

Ákombákom Palkó, Ákombákom Panka táncra perdül (KK-SZB)

with 0 Comment


Szomszédunkban lakott egy kislány Marika. Nagyon szeretett rajzolni. Igaz nem mindig sikerült olyant rajzolni, mint nagyobb testvéreinek, akik már iskolába jártak. Marika rajzai sokszor csak ákombákomra sikeredtek. Ez nem nagyon zavarta a kislányt. Minden nap csöppnyi kezébe fogta a színes ceruzát és hosszú ideig rajzolgatott. 
Egyik ilyen alkalommal is egy kisfiút és egy kislányt rajzolt a hófehér papírra. Szegénykéknek cérna lábai, és cérna kezei voltak. De legalább szépen kiszínezte őket. Boldogan mutatta meg édesanyjának a művét.
─ Nézd, édesanyám, mit rajzoltam. Ő Palkó, ő meg Panka – mutatott ujjával a kese-kusza alakokra.
─ Nagyon szép – dicsérte meg az anyja. – Igazi rajzművész vagy.
Marikát ez annyira fellelkesítette, hogy rajzát kiakasztotta a szekrénye oldalára, és amikor csak bement a szobába, mindig elégedetten nézett rájuk.
─ Szia, Palkó! Szia, Panka! – köszöntötte kicsi barátait, akik mintha visszamosolyodtak volna a papírról
Gyerekek könnyen felednek. Marika is egy idő után kezdett megfeledkezni Palkóról és Pankáról. Egyre ritkábban vetett pillantást rájuk.
Ki tudja miképp ez nagyon fájt a kicsi rajzfiguráknak. Egyre többször szomorkodtak egyedül a szobában.
─ Nem szeret már bennünket Marika – siránkozott szomorúan Panka.
─ Egészen megfeledkezett rólunk – csillogott Palkó szemében egy könnycsepp. – Ez így nem mehet sokáig. Tennünk kell valamit. Még a végül egészen megun, és a papírkosárban találjuk magunkat. 
─ Úgy bizony. Tennünk kell valamit. De mit?
A két kis rajzfigura tanácstalan volt. Nem tudták, mit tegyenek. Mégis csak őket lerajzolta valaki és egy nagy fehér papír. Most ez az otthonuk. Legalább a kislány foglalkozva velük egy kicsit többet! Kezdetben minden nap rájuk nézet, sőt még meg is cirógatta vonaltestüket. 
Milyen jó volt az. Bárcsak megint Marika kedvencei lehetnének.
Amint ott búslakodtak egyszer csak az utcáról zene hallatszott be az ablakon. Vidám, pattogó zene volt. Még sohasem hallottak ilyet.
─ Mi ez Panka? – kérdezte Palkó.
─ Azt hiszem muzsika – felelte Panka.
─ És mire való a muzsika?
─ Azt hiszem arra, hogy táncoljanak rá az emberek.
─ Táncoljanak? Azt meg, hogyan kell?
─ Állítólag igen egyszerű. Az emberek összekapaszkodnak és körbe – körbe lépegetnek a zene ritmusára.
─ Én is tudnék táncolni? – kérdezte kíváncsian Palkó.
─ Miért ne, ha nem vagy botlábú.
─ Tudod, mit? Van egy jó ötletem.
─ Mi lenne az? – kerekedett ki Panka szeme.
─ Próbáljuk ki! Mi is táncolhatnánk. Mit szólsz hozzá?
─ Benne vagyok – ugrott egy nagyot a rajzkislány.
Eleinte egy kicsit ügyetlenül Palkó és Panka összekapaszkodott, és a behallatszott muzsika ütemére ringatózni kezdtek. Egyet jobbra, egyet balra, és a következő pillanatban már forogtak is. Olyan nagyszerű érzés volt, hogy arcocskájuk kipirult, és azonnal megfeledkeztek minden bánatukról.
─ Nem is nehéz táncolni – lelkendezett Palkó. – Hogy miért nem csináltuk előbb?
─ Ezentúl, ha zenét hallunk, mindig táncolni fogunk – mondta boldogan Panka.
Ahogy összekapaszkodva ropták a táncot, észre sem vették, hogy bejött a szobába Marika. Nem tudta nem észrevenni a két vidám, táncoló rajzfigurát. Először azt hitte, hogy káprázik a szeme, de amint közelebb ment hozzájuk, látta, mindez valóság. Ákombákom Palkó, és Ákombákom Panka, akiket ő rajzolt megéledtek és táncra perdültek.
Egy ideig némán nézte a két kis figurát, majd hangosan elsikította magát:
─ Édesanyám, a rajzlapon a figuráim táncolnak!
Anyja nem értette, mi ebben a nagy csoda, és a konyhából mondta a kislányának:
─ Bizonyára most táncolva rajzoltad le őket.
Marika erre nem tudott, mit felelni, mert az utcán elhallgatott a zene és a két kis figura azonmód mozdulatlan lett. Abbahagyták a táncot, de látszott rajtuk, várják, hogy újból megszólaljon, és folytathassák a mulatozást.
A kislány belátta, kár lenne erőltetni, hogy a rajzfigurák tényleg mozogtak. Senki sem hinné el neki, amit látott.
Elhatározta, ezentúl gyakrabban rájuk néz, és ha nem látja senki, akkor bekapcsolja nekik a rádiót. Azt remélve, hogy zene hallatára Ákombákom Palkó és Ákombákom Panka újra táncra perdül.
Ennél nagyobb öröm nem is érhette volna a két kis rajzfigurát. Boldogan összekacsintottak, és örültek, hogy Marika megint a játszópajtásuk lesz.




0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.