A gangon

Mondtam is a Rózsikának, hogy az ő korában, és súlyával ne görkorcsolyázzon, mert tűzveszélyes, eleshet, és kigyullad az a sok esze, és végignézhetem ahogy resre sül, mint egy keszeg. De ennek a vén kurvának pofázhat bárki, ennek annyi esze van, mint egy döglött lónak. Végigzúgott a gangon mint az Isten ostora, csak úgy lobogott mögötte a kabátja két szárnya, és észvesztően visítozott a gyönyörtő

Hatalmas sonkái és csöcsei csak úgy rengtek, zsíros haját tépte a konyhaszagú szellő, mert többen főztek, és a nyitott konyhaajtókban álltak, ordítozva és röhögve, hogy ez a vén tehén mit csinál.

Én egészen a fal tövéhez húztam a sámlimat, de így is elsodort, mert csapkodott a két ronda karjával, úgy eltalálva a vállamat, hogy lefordultam ültemből. Még jól megúsztam, mert ha rám omlik, intarziát csinált volna belőlem a kőburkolatba. Ez egy életveszélyes vén dög, olyan zuhogást rendez a görkorijával mint a fene, na persze a rohadt nagy súlyától összevissza állnak a kerekei, az ad ki ilyen rémes hangot. Hát ez a spiné a pokol tornáca, ezt mondta rá az öreg Nácibácsi a kocsmából hazafelé evezve, szemmelláthatóan nagy viharban lehetett. De fingmindegy, mert igazat mondott, még ebben a kritikus állapotában is jól látva az igazságot. De Isten nem ver bottal, Rózsika szart a figyelmeztetéseimre. A Kulcsárék előtt rosszul vette be a kanyart, és nekizuhant a konyhaajtónak. Olyat dörrent, hogy háborús filmekhez eredeti hangfelvételnek is elment volna! A csukott ajtó beszakadt, csak úgy spriccelt az üveg szana és szét, úgy összedöntötte a konyhát, mintha ágyúval lőttek volna be.

A Kulcsárné éppen paradicsom-befőzést tartott, a becsapódás erejétől felrepült a plafonra, felakadva a fregolira. Persze a nagy fazék vörös lé szétspriccelt a helységben, ráömölve a kövön hasaló Rózsikára, tisztára vérfürdőnek látszott kintről nézve. A Kulcsárné úgy rúgkapált és süvöltött mint egy repeszgránát, aztán fregolistól leesett a Rózsika hátára. Ami azt illeti, a Kulcsárné is inkább kinézett egy pankrátornak, mint tüdővészes koldusnak, mikor fejjel becsapódott a Rózsika két lapockája közé, hát azt hittem, hogy a büdös életben nem fog többet levegőt kapni.

A Kulcsár is kirohant a szobából a nagy ortályozásra, alsógatyában és mezítláb, mert délutáni sziesztáját töltötte már délelőttől kezdve.

Görbe lábaival, és terjedelmes pocakjával, úgy nézett ki, mint egy terhes bálna. Látva a hajdani konyhájukat, hirtelen azt hitte, hogy valami más lakásban van. Pont a lábai előtt feküdt a snapszos üvege, amit még a nagyapjától örökölt, ripityára törve, a jó szilvában feküdt.

Egyből idegösszeomlást kapott, artikulátlan hangon bőgött, mint egy vágóhídi bika. Hirtelen felkapta a felmosófát, és ütlegelni kezdte a kövön dulakodó két nőt. Még szerencse, hogy nem a balta volt a kezeügyében. Erre a két amazon felkecmergett, és agyba- főbe kezdték hirigelni a Kulcsárt. Rózsika a végén úgy tökön rúgta, hogy a hős áldozat, egy halk sikoly kíséretében kétrétgörnyedve elterült.

Ezt látva- és ismerve ezeket, úgy bepucoltam a lakásomba mint egy gyorsvonat. Jól is tettem, mert a Volf éppen hazajött, megállt a csatatér előtt földbegyökerezett lábbal, úgy nézett a küszöbön heverő Kulcsárra, mint aki kísértetet lát. De nem volt ideje megszólalni, akkorát berámolt neki a Rózsika, hogy alig bírt futva menekülni.

Ha lenne bőr a pofáján, adna egy húszast a Szent Antalnak.