Míg dedikálod új köteted
hallgatom, ahogy kézfogások
és gratulációk között serceg a tollad
elhullajtott szavaidat beissza a papír
hullámot a parti föveny
míg dedikálod új köteted
ülök melletted csendben és jogtalanul
verseidet tapintják ujjaim, szavak domborzatát
tenyeremmel végigsimítom a plasztikát
létmagaslatok közt állandó omlásveszély
míg dedikálod új köteted
mint tarka szőttes, feszül a felvetőfonál
kibukkan, majd aláfordul a lánc
villával verjük szorosra a szót, közé vetve a kiáltás
az umbra árnyalatai közt vékony krómsárga csík
a gyereksikoly, éle beékelődik a mostba –
miközben mosolyogva dedikálsz
szavak koppannak, szól a jazz, friss improvizáció
most komponálják újra a léted
rám szakadt gyerekarcod szaxofonból süvölt
akkor ezentúl melyikünk sorsa
tetszik,hogy megtornáztatod verseidben az érzékelésemet:színek,hangok, forma-érzetek ostromolnak, s valahogy közeli lesz tőle a vers mintha én is ott lennék a pillanatban.
VálaszTörlésErika
Mint egy adott helyzet leírása, kellemes, azonban zavaró is itt-ott a hasonlat. És a gondolatmegszakítások, közbeiktatások valahogy érthetetlenné tették. Ez is egyfajta eszköz arra, hogy az író másodlagos gondolatmenete is megmutatkozzon, de szerintem jobban is meg lehetett volna oldani.
VálaszTörlésA mondatjelek és vesszők hiánya most nem szabadságot adott, hanem elveszettséget. De némi átalakítással szerintem jó írás lenne :)
Hát itt nekem az utolsó versszak tetszik. Abban látok eredetiséget, rendszerezettséget, fantáziát.
VálaszTörlésA vers egésze egyébként elég kuszának hat.
Előfordulnak jó képek benne, de sok helyen némelyik erőltetettnek is hat számomra.
Szerintem a visszatérő első sorok se szerencsések itt. Egyszer kellett volna azt csak leírni.
Összességében az utolsó versszak hangulatából kiindulva, a lényegeset kiragadva, ebből lehetne egy jó verset csinálni. De, még nincs kész.
Ez volt eredetileg,csak a Dokkon kicsit átpofoztatták velem:
VálaszTörlésMíg dedikálsz
Míg dedikálod új köteted
csendben hallgatom ahogy
kézfogások és gratulációk
között serceg a tollad
elhullajtott szavaidat beissza a
papír – hullámot a parti föveny –
kiéhezve valami véglegesre
Míg dedikálod kis köteted
ülök melletted csendben és
jogtalanul – verseidet tapintják
ujjaim – a szavak domborzatát
hegycsúcs vált szakadék-mélyre
tenyeremmel végigsimítom
a plasztikát – létmagaslatok
közt állandó omlásveszély...
Míg dedikálod legújabb köteted
tarka szőttes feszül a felvetőfonál
kibukkan majd aláfordul a lánc
villával verjük szorosra a szót
közé vetve a kiáltás – az umbra
árnyalatai közt vékony króm-
sárga csík a gyereksikoly
éle beékelődik a mostba –
Miközben mosolyogva dedikálsz
szavak koppannak szól a jazz
friss improvizáció – most
komponálják újra a léted
rám szakadt gyerekarcod
szaxofonból süvölt – akkor
ezentúl melyikünk sorsa
Hát, akkor most örülhetsz, hogy mindenhonnan megkapod a kellően összezavaró véleményeket!:)
VálaszTörlésDe, talán, hasznodra válik.
Nekem az eredeti forma jobban tetszik, de, ez nem egyszer volt már így a Dokk esetében.
Fura, de volt egy ilyen érzésem elsőre a verseddel kapcsolatban, mármint a Dokk. Dokkos vers benyomását keltette.
Azt mondják nincs ilyen, de szerintem felismerhető stílusúra sikerednek ott a versek...
Azóta már nem hagyom magam befolyásolni,meghallgatom a véleményeket és egyedül döntök,merre tovább.
VálaszTörlésAz hiszem ez így helyes.
VálaszTörlés