a félelem tekergő kígyóként kúszik
felfelé testemen
minden sejtemen
átitatódik a vad fájdalom, s nem múlik
el úgy a nap, s az óra,
hogy ne válna valóra
mindaz, mely belém mar a véres húsig
levegőt markol kezem
álmomban verítékesen
dobálom magam, amíg félrecsúszik
a takaróvá gyűrt lepedő
s a lassacskán közeledő
hajnali őrület az éjjelitől búcsúzik
Teljesen beleborzongtam.
VálaszTörlésSikerült bele élnem magam ebbe a rövid, de erőteljes vízióba.
Mondjuk, én elfogult vagyok az ilyen írásokkal kapcsolatban.
Gratulálok!
Ez egy nagyon jó vers - minden szempontból. Nekem élmény volt...
VálaszTörlésjól érződik a feszültség, a soráthajlások miatt csak úgy kapkodja az ember a szemét továbbtovább. grat
VálaszTörlésKedves Levente, Vali, nemubul!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy hatással volt rátok a versem.:-)
Köszönöm, hogy olvastátok! :)
Szeretettel: Heni
Kedves Amarilla!
VálaszTörlésMa már olvastam egy víziót... :) szinte folynak a sorok, és valóban vízióként kergetik egymást a szavak, szép munka!
Kedves Mária!
VálaszTörlésSűrűn élnek át a tagok víziót...:-)))
Köszönöm a véleményedet! :)
Ez remek...mit mondhatnék még?...
VálaszTörlésKedves Matyó!
VálaszTörlésNekem ez bőven elég....:))))Köszönöm.:)