Gyertyaláng játssza elnéha még
bús árnyjátékával
nélküled élt,
de éjszakánként még
valóságként remélt
esdeklő álmomat:
jöttödet,
a hiú reményt,
halott boldogságomat,
mi reggelente
néma könny,
tűnt álom marad,
s nyomában a
vágyott érkezés
csak üres, sötét,
reményvesztett,
magányos ébredés.
A gyöngykagyló is
hiába tárja szét vágyón
kincsétől megfosztott ölét,
már elpártolt tőle
a szerencse:
egyetlen kincsét
a gyöngyhalász
örökre hazavitte,
és a meddő,
kifosztott kagyló-anyó
kábultan bolyong a parton
viharverten -
mint törött hajó
vitorlák nélkül,
partra vetetten -
de drága kincsére
hiába vár hosszan
minden pirkadatban,
s esténként is
a lebukó nappal.
Ott vár az éjben is,
mint őrült, ősz anya,
ki hiába várja
a fiát haza,
de ott áll a parton
minden éjszaka,
ha ismerősök gúnyolják,
nevetik is,
és mögötte
suttogják titokban:
ő az…!
Megint ott áll,
némán, mozdulatlan,
és énekelget
magában valami
altatót, vagy balladát
halkan.
…Talán a fiát hívja ma is
minden könnyes dalban,
kit itt találtak -
sok éve már -
a habokban,
holtan.
Kedves Vali!
VálaszTörlésSzomorúan szép, nagyon fájdalmas...könnyet csal a szemembe.
Nagyon szép, és csodálom, hogy hányféleképpen tudod versbe önteni a fájdalmat, a hiányt.
VálaszTörlésKöszönöm kedves szavaitokat. Ez már egy régebbi vers, de néha előveszem a régieket, újra és újra megszólítva önmagamat: elengedtem-e már, szabad-e egyáltalán elengednem, és mit is jelent e fogalom, ha a gyermekünkről an szó?
VálaszTörlésHogy szép e ez a munkád? hát erre nem is gondoltam. Biztos az, de ami az egyetlen lényeg, hogy jó.
VálaszTörlésValahogy az egész drámának van lelke.
Egy vers, a "Lélek zenéje".
És úgy gondolom, hogy hallottam a hegedűket.
Fájdalmasan szép vers. Talán segít elengedned..
VálaszTörléshogy a másiknak pótolhasd azt, amit neki már nem tudsz... üdvözlettel: Irma
Köszönöm, Gyuri. Kell ennél több, hogy érzi az olvasó a másik ember lelkének hangjait? Nem hiszem. Örülök kedves szavaidnak.
VálaszTörlésIgen, Irma. Lassan tudatosul bennem, hogy bármily fájó is, de ez (is) az életfeladatom - elengedni Őt végtelen útjára, és élni a másikért... - másokért... magamért is talán?
VálaszTörlésCsodálatosan - illik itt ezt mondani?! - olvad egybe a lírai én és a gyöngykagyló párhuzam. Láttatsz, érzékeltetsz, és a mély fájdalmadat annyira leheletfinoman közlöd, hogy az már önmagában léleksimogatás.
VálaszTörlésValika, " kell ott fenn egy ország..." !
Köszönöm, Erzsi. Talán könnyebb, ha elmondjuk, bár van, aki szerint ebben lehet némi önzőség is, hiszen az ember könnyíti saját terhét...
VálaszTörlésSzeretettel:
Sokszor búgnak a soraid. Mély tónusokban fogalmazol, mély magánhangzókkal. Ez alapvetően megadja a sorok csengését, az olvasás tempóját, önkéntelen szomor a hangulat. Erre mondhatnánk, hogy jól bánsz a kifejezéssel, de ugyanakkor tényleg szomorkodtatóak soraid. Mindenesetre kétségtelen, hogy rendesen beléjük lehet merengeni.:)
VálaszTörlés