Dermesztő magány

Az előadóterem túl volt fűtve .A katedrán állt, arca és kezei hullaszínben világítottak a neon rőt fényében, előtte íveltek a majd plafonig emelkedő padsorok. Minden szempár őt figyelte.
Izzadni kezdett.
Pőrének, és kiszolgáltatottnak érezte magát. Fejében őrülten kavargott minden, a rengeteg figyelő szem, mint megannyi nyílvessző fúródott védtelen testébe, odaszegezvén a mögötte álló fekete táblához.
Hölgyeim és urak-szólalt meg a várakozó csendben, idegenül érces hangja puskagolyóként csattant.
Ez maga a pellengér-futott át agyán a gondolat.
Szándékom szerint beszélnék önöknek az optimizmusról-ami nélkül nem lehet élni - a tisztesség megkerülhetetlen fontosságáról, a megérteni tudás tudományáról, ami miatt ember az ember. Mindenki tévesen meg van győződve arról, hogy ő ezekkel az ismérvekkel bír. Ez a tudat generál egy felsőbbrendűségi érzést, magánytudatot csak akkor, ha a háttere valós.
Az embernek szüksége van szenvedésre és tetszelgésre, meg sikerélményre. Nem azért adnak a koldusnak alamizsnát, mert lelkileg átérzik annak kétségbeejtő helyzetét, hanem azért, hogy könnyekig meghatódhassanak önnön jóságukon.
Az egyént, élete végéig még a monoton ugyanaz sem zavarja - ha róla szól, ha neki kellemes, sőt, biztonságérzetet nyújt az ismétlődés, tudván előre, mi következik.
Úgy van ezzel, mint a gyerek az agyonhallgatott Jancsi és Juliskával. Ami ránk nézve hízelgő vagy veszélytelen, az megunhatatlan.
Az igazság, egy szubjektív nemlétező. Mindig az igaz, amit annak akarunk hinni. Az ember meggyőzhetetlen, vélt igazsága sem nem jobb, sem nem rosszabb a győzködő igazságánál. Ezért ezen ügyekben a természet racionalitása dönt, miszerint mindig az erősebbnek igaza érvényesül. A hit, és az abból fakadó életformák minden esetben jók, ha a célszemély tud benne élni. Ez a lényeg.
A hit, a hívővel együtt múlik. A Titanic is elsüllyedt, meg a lélekvesztő is. A tenger az egyetlen valóság, ami legyőzhetetlen.
A tolarencia. Rövid távon ható gesztus, ami szubjektív, és mindig van mögötte hátsó szándék. Azonos igazságtartalmú háttérrel.
Ha valaki azért nem eszi meg kedvenc libáját, mert megszerette- az érthető, bár egy farkas megítélésében éktelen nagy marhaság.
Mindkét nézőpont igaz. Más az ember, és más a farkas igazsága.
Nagyon fontos, hogy tetteinket meg tudjuk magunknak magyarázni. Ha ez nem sikerül, akkor jön az önmeghasonlás. Rossz döntésekben is lehet hinni. Eleve nagyon veszélyes vállalkozás, csak a kiváltott eseménysorozat végén sül ki, a döntésünk jó volt, vagy rossz. Megváltoztatni senkit sem lehet, akit igen, azt folyton át lehet hangolni, ami egyéni meggyőződésének teljes hiányát igazolja.
Ez a tömeg. Sosem szabad háttal állni neki. Egyaránt képes bálványozni, és bálványt dönteni. Tettei nem egyéni meggyőződések összessége, hanem a tömegsodrás, a hisztéria és ösztön.
A vér látványa egyaránt megőrjít embert és állatot, utólag értetlenül áll tettei előtt és mossa kezeit. Évszázadok óta rendszeresen ismétlődő szégyen, amiből még sosem tanult senki. Ami az ember számára támadhatatlanul megmarad, az, az emlékezés. Ellenőrizhetetlen és ellophatatlan. Személyre szabottak és láthatatlanok. Az érinthetetlen magánügyek sötét óceánjában élnek, távol tartva a feledést.
Mindig születnek új jók, és aljasok. Meg is halnak idővel. A sors kerekét sem befolyásolni, sem megállítani nincs hogy.
Az ember alapvetően nem gyáva, és nem értéktelen, csak bölcsen igyekszik elkerülni a konfliktusokat. Megideologizál történteket, hogy el tudja viselni őket.
Nem akarja magát leköpni, másokat meg nem mer.
Így van ez.
Ami elmúlt, az történelem. Csodálatos, hogy akár naponta át lehet írni. A még esetleg élő szemtanuk meg hallgatnak. Igazuk is van. Mindenki gondol, amit akar. Jobb a csendes békesség.
Hogy ez mocsárszagú ?
Hátaztán.