csak
állsz, oly
magasztosan, mint
fájdalmam, mi emlékeztet
az erőszakos feledésre.
csillámló lombodat
imádni vélem,
bár tudom,
soha
sem
nekem
nősz.
tudd,
én
mégis
szeretlek!
Az álomhatárról rideg kézzel ránt vissza a hajnal, s téged idéz az első gondolattal: régi kedvesként nézek a szemedbe. Akarlak mohó...
Íratkozz fel friss híreinkre! ;-)
Email címedet bizalmasan kezeljük!
:) Aranyos. Nagyon kis kedves valami ez itt. Mintha a gyermek szólalna meg általad, ellentétben többi írásoddal, ahol gyakran a komoly, "megkeseredett" felnőtt hangja bukkan elő. Jó ilyen könnyed szöveget is olvasni tőled. Még akkor is, ha ezt a sort érdemes volna talán átgondolni: "imádni vélem," - ez olyan, mintha azt mondanád, hogy imádni látod a csillámló lombod, vagyis nem a magad imádatát mondod el, hanem a lomb cselekvését. Érdemes volna pontosítani ott szerintem.
VálaszTörlésjó ötlet! pirospont kreativitásért;)
VálaszTörlésEgyszerűen szép...
VálaszTörlésSzép képvers:)
VálaszTörlésBalázs! Köszönöm! Igazából a helyenkénti "értelmetlenség" a formába kényszerítés következménye...
VálaszTörlésNemubul! Köszi!:)
VálaszTörlésVali! köszi, hogy olvastál!
VálaszTörlésÉva! Örülök, hogy tetszett!
VálaszTörléskülönösen hatott rám e szösszenet, de evvel meg ne sértselek, mert több ez mint holmi szösszenet, érdekesen tördelt, mini remek...
VálaszTörlésSzép.
VálaszTörlés