Egészért semminek

"Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd."

/Szabó Lőrinc: Semmiért egészen/

Örvénylő öntörvény,

aggasztó, beteges képlet,

ki lopta el, szerelem,

érző önzetlenséged?

Bár ne kelljen így,

vetéljen el az érzés,

s a rózsaszín köd-lepel,

rajta szemfedél legyen.

Hogy így szeretném,

így igaz, gondoljon bárki másra,

nincs szükség áldozatból

felsodort vattacukor-mázra.

Balgaság, csak képzelet,

csak méz-mázga kenyéren,

ne legyen inkább szerelem,

s én elhiszem egészen,

minthogy az ára ez,

egy kulcsos-lendkerék,

húzható játék semmiért,

- csak szabad nem lehetsz,

egészen nékem, semmi légy.

Megdöbbentő, de így igaz,

inkább ne legyél többé vad,

mindent elsöprő égő fáklya,

mert bűbáj az érzés,

és börtönbe zár,

s alkudni kell,

esküdni hű magányra.

Legyél bár inkább élő,

térkép,

útjelző atlaszon kalauz,

jelöld az utat, mert szökni kell,

és nem fogom rád, hazudsz,

mert szíved visszahúz.

De nem lehetsz halott.

Te nem lehetsz halott.

Egészért lenni semminek,

türelem-hídon tűzön járva,

ez csak a bátor szerelem,

s alattunk olthatatlan láva,

küzdeni tudni saját szentért,

rajongni forró tűzben testért,

s áldozni, százszor, ezerszer,

egyetlen bocsánatra várva.