A nevem

Mikor megszülettem, ajándékot adott
Apám nekem: a nevemet
Törékeny és gyámoltalan lelkem
Ellene nem védhetett.

Az évek teltek, cseperedtem, s
Szólongattak nevemen,
És én egyre nem értettem:
Miért is nem szeretem?

Majd újabb évek szálltak tova, s
Felnőtté érlelt az idő sora,
Mire megértettem hirtelen,
Miért is nem szeretem.

(Hisz az én nevem.)

Járt előttem egy cseppnyi élet,
Apám, s anyám életében, ki
Oly sietve távozott,
Nyomot maga után nem hagyott.

Majd következtem jómagam,
Én döntöttem: maradtam,
Ajándékot kaptam ezért,
Miért nem kínálhatok fel cserét.

( Mert más neve, mi lett enyém:
Mementóként hordom én. )

Eltelt immár harminc évem,
Melyben társként követett, s
Hiába a hosszú idő,
Nevem mégsem szeretem.

Így hát törékeny és fájó lelkem
Egyebet, mást nem tehet, mint
Méltóságban még sok-sok évig
Viseli e terhemet.