Ábrázatom

Arcom tavai kiapadtak,

elszivárogtak a sós vizű patakok...

Barlang-számból sorra-rendre

eltűntek a cseppkövek.

Egykor pergő, élénkpiros nyelvem

ma már száraz húsdarab,

nyálhiányban barlang mélyén letapadt.

Süppedtek a rózsás dombok,

arcom halvány, ráncos,

elhordták mosolyát

a mindennapi gondok.

Pázsit-hajam gyérül, deres,

minden egyenes - görbe lett...

Orrom viszket, fülem süket,

Ez a fej - már csak fejezet,

utolsó az életemből,

illusztráció a könyvből,

amit nem írt meg senki soha,

a történet mostoha...

Mégis mindenki olvasta, ismeri,

aki a "szép kort" megéri...