a szellőt, lágyat, borzongatót,
vágyat ,forrót, szívbemarkolót,
teliholdat, mely fényével átkarol.
Pőrén és parádés díszben,
keménykedve és gyengéden,
bemutatja szabadon és tisztán,
érzéseit az élet színpadán.
Az álomhatárról rideg kézzel ránt vissza a hajnal, s téged idéz az első gondolattal: régi kedvesként nézek a szemedbe. Akarlak mohó...
Íratkozz fel friss híreinkre! ;-)
Email címedet bizalmasan kezeljük!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése