Valamikor réges – régen - mondhatnám hajdanán-állati körökben a sün, kedveltnek volt mondható.
Sima-meleg testét szőke pihe borította helyenként bohókás göndör loknikkal, rózsaszín orrocskájával szeretettel és kíváncsian szaglászta meg az ő iránta érdeklődő állatok szőrét, akár tollát is.
Telt - múlt az idő, a sün kezdett furcsán viselkedni .A többiek eleinte jókat derültek a kedvelt kis lény különcségein nem tudták mitévők legyenek.
Történt ugyanis, a sün megalkotta saját imidzsét, mert egyik hajnalban arra ébredt, hogy neki nincs .A probléma kezdődött azzal, hogy nem lehetett többé kérdezni tőle semmit, mert alanyi jogsértésnek tekintette. Nem lehetett rajta kívül senkinek véleménye, mert sünellenes támadásnak értékelte, tömény erőszaknak. Csak akkor, azt és annyit lehetett előtte beszélni ,amennyit és ahogy ő jónak látta.
Sűrű tüskéket kezdett növeszteni ,nehogy valaki alantas állattárs netán meg tudja simogatni, és aljasul meg tudja tőle kérdezni, nincs e valami baja.
Az állatok egyre tanácstalanabbak lettek, az immár tüskeerdőbe burkolódzott hajdanvolt sünnel szemben-már köszönni is alig mertek neki-ha összetalálkoztak a kerek erdő egyik-másik ösvényén, mert a sün oly görcsösen ragaszkodott egyéni szabadságjogaihoz, hogy még azt is ellene irányuló erőszaknak értékelte.
Nem volt mit tenni.
Az állatok lassan tudomásul vették, a sün furcsa lett. Kezdték elkerülni.
A sün, ezt a tényt szüfrazsett harcának fényes győzelmeként élte meg, büszkén parádézott egyre növekvő szabadságtudatában.
Csakhogy az évek jöttek és mentek, felette is kezdett elszállni az idő.
Az erdő állatai leszoktak a sünről, kirekesztődött az erdő életéből. Már senkinek eszébe nem jutott volna akárcsak egy szót is szólni hozzá.
A sün, magányos-múló életében megjelent az elhagyatottság, rátelepedett a többiek közönye, ,és a csend.
A már öregedő sün magára utaltságában vágyta volna a többiek közelségét, de már nem volt rá kíváncsi a kerek erdő egyetlen lakója sem.
Nem maradt más, mint öregen, számtalan csalódással és kiábrándító tapasztalattal a háta mögött egyedül szembenézni az utolsó ősszel, és a végsőkig reménykedni kihűlt vackán ,hátha még egyszer csak megkérdezi valaki-egy arra vetődő erdőlakó: Szerbusz malacka…minden rendben?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése