Drága szívem, maga egy vén hülye- trillázta repedt fazék hangján a vice. Hatalmas farát ringatva ereszkedett lefelé a hatodikról, maga mögött húzva a seprű nevű műszerét. Ha ráképzelt az ember egy körszakállt, hát a boldog emlékű Damjanich tábornokra emlékeztetett, aki éppen termetes sonkázatú harci ménjén üldögél.
Miket vartyogsz, te vén orrszarvú- visította utána egy cingár vénasszony, koszos otthonkájában, úgy hatott, mint egy Goya rajz, de már a siket időszakából. Kénytelen vagy legyalogolni innen a hatodikról, mert nem bír el a seprű. Legalább három kéne, hogy fel tudj emelkedni. Csak úgy hajlanak alattad a márvány lépcsőfokok, ahogy nézem. Nem véletlen, hogy vízilovakat nem engednek be a lépcsőházakba.
És ezt mind te mondod, te szúnyoglárva, aki úgy nézel ki, mint az anyósom, mikor két hónap után megtalálták a liftaknában. A magadfajta hosszú életű, mert még a halálnak sem akaródzik a közeledbe menni. Egyszer undoromat leküzdve ráülök a szádra, egyből megtudod, hol lakik az Úristen. Úgy elcsendesedsz, hogy még a poloskáid is előmerészkednek a kredencedből, nem várják meg az éjszakát. A magadfajta lakóktól mindig olyan érzés fog el, hogy az állatkertben vagyok gondozó.
Na jól van svartlikám, még egy kicsit fújd fel magad, és úgy szétrobbansz, még a plafon is úszni fog a zsírtól. Egyszer láttam egy- de nem tudta folytatni, mert a vice seprűje sziszegve szállt nyelével előre, mellkasa felé. A becsapódás ereje hatalmas volt. Átdöfve testét, olyan erővel fúródott az ajtófélfába, mint egy szigony.
Nesze te babkaró- lihegte a vice, majd én megtanítalak jó modorra . Bal kezével, a korlátba kapaszkodva, győzelemittas mosollyal széles arcán, megindult lefelé.” Az élet úgy is tovaszáll”- énekelte nem éppen bársonyos hangján, még a földszinten is lehetett hallani.
A padlásfeljáró rejtekéből látta az egész történést két egér. A rémülettől, és elképedéstől dermedten álltak percekig. És még mi nem értjük, hogy mi a jó abban ezeknek, hogy nekünk csapdákat állítanak- szólalt meg az egyik, a seprűnyélen himbálózó vénasszonyt nézve.
De ismerjük el, a vice részéről igencsak jó dobás volt. Egy szigonyvadásznak is becsületére vált volna- így a másik. Hogy hogy szigonyvadász- háborodott fel az első. Micsoda marhaságokat tudsz mondani, ilyen értelmetlen szavakkal akarsz elkápráztatni, hogy lássam a kettőnk közötti szellemi különbséget, minden egér tisztában van vele, hogy nálad silányabb féreg nincs az egész padláson!
Silány féreg?- üvöltötte a megszólított. ezt te mondod, te olyan nyomorult patkány vagy, mint ezek az emberek. A hülyeségednél, csak irigységed és gonoszságod nagyobb! Mit merészelsz, te senki, mióta ebben a házban lakom, sokszor az az érzésem, hogy egy állatkertben vagyok gondozó!
De majd én megmutatom neked hol lakik az Úristen! Ráülök a fejedre, aztán mondhatod a pimaszságaidat, ha tudod. Úgy nézel ki, mint a Guszti, akit két hónap múltán megtaláltak a Kamin lyukba.
Te mutatsz nekem valamit?- így a másik. Még egy kicsit felfújod magad, és úgy szétdurransz, mint egy lufi!
A sarki ház padlásán láttam egyszer- de nem tudta folytatni, mert a sértett, egy ott heverő görbe és rozsdás szeggel mellbe döfte. Úgy dőlt el, mint egy villámsújtotta tölgy.
Valahol- a harmadikon, a nyitott konyha szellőzőablakán áradt ki, egy gyerekkórus csengő, és idillikus éneke. Karácsonyi dal volt, a szeretetről és megértésről szólt.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése