Búcsúzó

A szürkület

megmelenget,

ölel, mint bélelt fészek.

Langy pelyheit

még látom itt,

de már riadva félek.

Hogy mint darázs

a fullánkját,

belém oltanád mérged,

s közénk hullatsz,

tornyosultatsz

feszülő ellentétet.

Még éjszaka

lágy illata

hömpölyög körül, s árad,

de nincs csoda,

kezed nyoma

lassan emlékké fárad,

s nem szolgál mást,

mint megszokást

simulékony alázat!

Jaj, menj tovább!

Ne légy te láp,

melyre felhúzom házam..!